Szegényebb családban nevelkedett fiatalok! Ti hogyan viselitek ezt?

Mi nem voltunk soha gazdagok, de elég jó színvonalon éltünk, aztán apámnak már nem volt annyi munkája és inni kezdett, így az a maradék pénzét is az italra költötte. Na, akkor nem mondom, elég rosszul álltunk. És én akkor sem néztem soha azt, hogy másoknak mennyivel több van, mint nekem vagy nem viseltem ezt rosszul, inkább akkor és utána is, a mai napig arra törekszem, hogy spóroljak, amikor kicsit több van, akkor azt félretegyem arra az időkre, amikor majd nem lesz vagy nem lesz annyi.

És így ha olyan van, akkor nem kell sokat gondolkoznom, hogy amire szükségem van, azt megvegyem-e.

Soha ne nézd a másikat, olyan családba születni kell vagy nagyon jól helyezkedni vagy nagy szerencsével összefutni, hogy valakinek ne legyenek soha anyagi gondjai.

Inkább azt nézd, hogy van hol lakni és van mit enni. És majd ha később, a saját lábadon meg tudsz élni, akkor pedig pótolod ezeket a dolgokat.

Èn 14 éves koromtól kezdve minden nyáron egy büfében dolgoztam. Minden szeptembrben megvettem magamnak a szép ruhákat meg amit akartam és kicsit félre is raktam bulizni stb...

19 éves vagy menj el dolgozni. Tudom nem egyszerü de büfébe kisegítönek, mekibe és árúfeltöltönek elmehetsz. nem sok pénz de arra elég hogy ezeket a plussz dolgokat megvehesd.

1,5 szobás lakás kinézete nem szegénységtöl függ. ha az koszos, büdös, 1000 éves tapéta stb... az nem pénz hanem igénytelenség kérdése.

Elég szűkösen éltünk, főleg miután elváltak a szüleim. Szerencsére anyukám elég bölcs és ügyes volt ahhoz, hogy megértesse velem, hogy az anyagi dolgok másodlagosak és hogy annak örüljünk amink van. Én ebben nőttem fel és picikoromtól tudtam, hogy kajára kell a pénz, meg a legszükségesebb ruhákra stb. Láttam, hogy anyám mennyit dolgozik, hogy ezeket nekem előteremtse, és bár néha nagyon vágytam erre-arra, soha nem hoztam olyan helyzetbe, hogy rosszul érezze magát amiért nem tudja megvenni nekem. Pl ha táborozni mentünk, ugyanannyi zsebpénzt vittem kb mint a többiek, napra kiszámoltuk mennyit költhetek, én meg alig vettem magamnak valamit, anyukámnak választottam ajándékot és a pénz felét hazavittem mindig, nem azért mert elvárta volna, hanem mert én tudtam, hogy milyen nehezen adta össze nekem. Kaptam minimális zsebpénzt, megtanultam beosztani, megtanultam a semminél alig többől takarékoskodni és legfőképp megbecsülni amim van. És mindig akadtak az élerünkben nálunk is rosszabb helyzetben lévők, akiken végül mi segítettünk így-úgy.

Kamaszként nehezebb volt, ezt elismerem. De épp ezért elmentem én is fusizni, amikortól meg diákmelót lehetett végezni hivatalosan akkortól "dolgozom". Az a pénz az enyém volt, bár felajánlottam a rezsibe belőle de anyám nem fogadta el, végül megegyeztünk, hogy akkor én ebből állom a ruházkodásomat teljesen , plusz a hobbijaimat, haverozást stb. Ez is könnyebbség volt a családi kasszánknak :)

Nekem sem volt sok ruhám de pl voltak jó barátnőim akikkel néha csináltunk csere-berét, mindenki elvitt néhány régebbóta nem hordott ruhát és bedobtuk a közösbe ahonnan aztán mindenki azt túrt ki amit akart, meg átalakítottuk a ruháinkat, az egyikük anyukájának volt varrógépe és segített beszűkíteni vagy felvarrni naci alját stb. Meg batikoltunk, textilfilccel díszítettünk, horgoltunk hozzájuk ezt-azt... Így tudtuk kicsit változatosabbá tenni a ruhatárunkat. Voltak persze akik bármit megvehettek, de én olyan beállítottságú ember vagyok, hogy nem foglalkozom azzal, hogy ó nekem miért nem lehet...? megvettem ami kellett, megdolgoztam érte. Nekem nem volt emiatt különösebben hiányérzetem, túlságosan elfoglalt voltam a magam kis világával meg problémáival, semhogy másokkal foglalkozzak :)

De te már 19 éves vagy, könyörgöm, miért nem dolgozol??? Elhiszem, hogy keseregni könnyebb, de csak te lendíthetsz a saját sorsodon!

Az igazi barátot nem érdekli, hány szobás a lakás. Mi 2 szobás lakásba laktunk, a középiskola mellett, a barátnőm rendszerint válunk várta meg a busz indulást.

Te dolgoztál nyáron? Mert a pénzt irigyled a az osztálytársadtól de ő dolgozót is, bár szerintem hazudik és fele ennyit sem kap.

Komolyan azt szégyelled, hogy a szüleid nem keresnek jobban, kicsi a lakásotok és régiek a bútorok?

Ha csalnának, lopnának, prostitúcióból élnének, azt esetleg szégyellni kéne, persze azt sem neked, hanem nekik maguknak. De erről ahogy írod szó sincs, ők becsületes emberek, akik rendesen gondoskodnak a gyerekeikről, felteszem az idős szüleikről is, ha erre szükség van.

Persze tényleg kellemes, ha nem kell kuporgatnod, és hó végén sem tétovázol a boltban, berakhatod-e a kosárba, amit szeretnél. De szégyellni, hogy beosztással kell élni??? Soha eszembe se jutna. Sőt, komoly elismeréssel tekintek azokra az ismerőseimre, akikről tudom, hogy kevés pénzből gazdálkodnak, de mégis megoldják, hogy az igazán szükségesekre jusson.

Az esetleges barátaid közül meg jobban jársz, ha rögtön kiszelektálódnak azok, akik szerint ciki, hogy a szüleiddel másfél szobában laksz.

20 év körüli lányaim vannak, és bár nem vagyunk a leggazdagabbak, nincsenek anyagi gondjaink. Ennek ellenére se cserélik évente a telefonjukat, a műszaki egyetemista egy kb 5 éves laptopot használ, és mikor megkérdeztük nem szeretne-e egy újat, azt mondta, hogy amire neki kell, arra ez tökéletes. Új csizmát a 8 éves kisfiam kap minden évben, ugyanis ő kinövi a régit. A lányoké több éves, pont mint a télikabátjuk. Persze könnyebb ezt úgy csinálni, hogy ha akarnák, akár új is lehetne, de egyáltalán nem látom, hogy a baráti kapcsolataikat befolyásolná, hogy nem a legújabb divat szerint öltöznek, sőt a fiatalabb többnyire a turkálókból szerzi be a dolgait. Ő különben szeret öltözködni, de az erre a célra megbeszélt összeget saját beosztás szerint költi, és így jobban jön ki.

Barátságot se szakítottak meg soha azért, mert kiderült, hogy a másik szülei rosszabbul állnak anyagilag.