A fiam nem volt hajlandó elolvasni a kötelező olvasmányt, most bukásra áll. Mit tehetek?

Én általános iskolában minden kötelező olvasmányt elolvastam, de a Kőszívű ember fiait nem voltam képes. Azzal azt csináltuk, hogy anyám elolvasta, bejelölt bizonyos részeket, amiket el kellett olvasnom ahhoz, hogy a dolgozatot meg tudjam írni, vagy felelésnél ne legyek teljesen készületlen, a többit pedig elmondta nekem. Később gimiben az Anna Karenina volt a mumusom, azt pedig megnéztem videón, meg beleolvastam az elejébe és a végébe.

Nem tudom, mit csináltam volna, ha mindkettőt kénytelen lettem volna elolvasni.

#74 A világot nem lehet Montessori-vá alakítani.

Egy ismerős lánya olyan általánosba járt, ahol minimális volt a követelmény, szülők verték a mellüket, hogy brillírozik a kicsi, szinte zseni.

Bekerült középiskolába, a túlélésért küzd, ami a tanulmányait illeti. Hiányoznak az alapok.

Nekem a Candide huszonéves traumám, alig vártam, hogy végezzek vele, de a gyerekkel végig szenvedtem, azóta együtt szídjuk, azt is, aki beemelte a kötelezők közé :)

67.

Én például Frank Herbertet, Asimovot és hasonlókat olvastam, a kötelezőkből pedig egyet sem.

Nem nagyon szeretem azt az irodalmat, ami a szolgalelken és a megalázkodáson kívül nem erősít mást a gyerekben.

72, az Anna Karenina nagyon jó példa!!!

Én 32 évesen olvastam, az elejétől a végéig és nem volt bajom vele, de 32 éves voltam. 14-18 évesen szerintem a feléig sem jutottam volna el.

Hogy te mit tehetsz, azt nem tudom.

Én direkt az ilyen esetek megelőzéseként tettem el a régi, aprólékos olvasónaplóimat meg a füzeteimet.

Ha újra iskolás lehetnék, nem olvasnám el egyiket se. Pedig én még olvasni is szerettem s szeretek most is.

Amúgy örüljetek, hogy nem úgy kapja az egyeseket, hogy még el is olvasta. Csak mert az ilyen feleltetéseknél sokszor pont nem azok kapnak rossz jegyeket, akik másolták a tartalmat egy nappal előtte, s friss nekik, hanem azok akik elúnták rajta az egész életüket, s már mire a végére értek, elfelejtették az elejét.

Én szinte így jártam A kőszívű ember fiaival. Annyi szerencsém volt, hogy a tanárnő megkérdezte, hogy melyik a kedvenc részem, s arra azt mondtam, hogy mikor ketten korcsolyáztak el a farkasok elől, s a végén az egyik alatt beszakadt a jég. Más semmi nem maradt meg. Semmi.

Még kész szerencse, hogy aztán a másik már olvasóélményt is kért a tartalom után, s miután minden egyes alkalommal 8+ oldalon keresztül ecseteltem, hogy miért volt sz.r az egész mű (csak szebb szavakkal), bekén hagyott, mondván, hogy ha ilyen mélyen gyűlölöm, biztos elolvastam.