Elkezdjem a hozzátáplálást?
4 hónapos kislányom van, 3500 grammal született, most 8 kiló fölött van már. 3-3,5 óránként szopizik, kizárólag anyatejes. Én már teljesen össze vagyok zavarodva annyi mindent hallok, olvasok, mondanak nekem. A gondom az hogy éjszaka is fel kel 3 óránként enni, ami nekem nem olyan fárasztó, de mindenhol azt sulykolják (anyukám, anyósom, ismerősök) hogy ennyi idősen, főleg ekkora súllyal át kellene már aludnia az éjszakát. Anyósom hetek óta próbál rávenni, hogy kezdjem el a kóstoltatást, annyiba beleegyeztem, hogy kapott 3 kanálka friss almalevet, de azóta is nyaggat, hogy na ma mit evett a kicsi, és mikor mondom hogy csak cicit, akkor húzza a száját (hál istennek már csak egy hétig lakunk velük:D) Ma beszéltem anyukámmal telefonon (külföldön lakunk) és most ő is azt ajánlotta, hogy kezdjek el szépen lassan mást is adni neki, mert ha csak enni kel fel éjszaka, nincs más baja csak éhes.
Kérlek segítsetek már nagyon össze vagyok zavarodva, nem tudom, hogy magamra hallgassak vagy azokra akik már felneveltek több gyereket is :) Én arra gondoltam hogy nem baj ha éjszaka eszik, mert úgy is fel kéne kelnem éjjel fejni, akkor meg már a kicsim sokkal hatékonyabban szívja ki, nem kéne aggódnom a mellgyulladástól, tejcsökkenéstől. Jól gondolom? Vagy azért kezdjem el a kóstoltatást? Annyira nehezen ment a szoptatás az elején, nem gondoltam volna, hogy eddig eljutunk, szeretném sokáig szoptatni, persze csak ha jó ez még neki.
5.-nek, tudom, hogy kóstoltatást írtál, azért írtam, hogy nem azzal van bajom, hanem hogy anyósom azt szeretné, ha már kiváltanék egy-két szoptatást. A hasra tevésnél se mondom, hogy nincs igaza, de szerinte nem baj, hogy kivörösödve üvölt a gyerek 5-10 perc után, hagyjam úgy, majd abbahagyja. Inkább naponta többször, addig teszem hasra ameddig bírja.
Én egyébként nem pontoztam le senkit, mindannyian segíteni akartatok, ezt köszönöm:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!