Nem vagyok anyának valo, de mit lehet így tenni?

Először azt hittem, rólunk írsz, annyi a különbség, hogy az én férjem nincs külföldön, de igazából akkor is én voltam a gyerekekkel, később a gyerekkel többet, a nehézségek és az azokra adott hibás reakcióim miatti bűntudat engem viselt meg jobban, és akárhogy is nézzük, hiába nem szórakozás neki sem a munka, de ő mégis kimozdult a mókuskerékből nap mint nap, nem csak a gyerekek voltak neki.

Nekem az segített, amikor visszamentem dolgozni (előtte többféle terápia sem hozott érdemi változást). Sikerélményeim voltak, amelyek a gyerekekkel kevésbé adattak meg, vagyis én úgy éreztem, illetve az itthon töltött időben jobban értékeltük egymást a gyerekeimmel, mint amikor napi 24 órában együtt voltunk.

Neked nem opció a korábbi munkába állás? Akármilyen munka, de változatosságot jelent, felnőttekkel való kapcoslatot, nagoyn sokat számít. Ha betegek lesznek a gyerekek, akkor persze táppénz.... nem könnyű, de más sem tudja mindig a nagyszülőket ugrazstani, aki későn szült, annak a szülei is idősek, nem is nagyon lehet bármeliyk idősre rábízni egy aktív, örökmozgó vagy nehezebb természet

ű gyereket, a fiataloknak meg még a szülei is dolgoznak ugyanúgy.

Én is hasonló helyzetben voltam, a nagyobbik gyerekem ADHD-s, piciként iszonyatosan nehezen kezelhető volt, még most 8 évesen se egyszerű néha. A kicsi 2 évvel fiatalabb, pici korától problémák voltak az egészségével, majd megkésett beszédfejlődés következett. Nem győztem őket orvoshoz, majd fejlesztésekre hordani. Mindkettő rettenetesen hisztis és válogatós volt. Eközben a férjem rengeteget dolgozott, a gyerekekkel nem tudott segíteni, annyi szerencsém volt, hogy a mamáktól, ha nagyon kellett, kaptam segítséget. De a mindennapokban volt, hogy én is majd bediliztem.

Én nem vártam illetve várom el, hogy a túlhajszolt, stresszes férjem vigyázzon a gyerekekre, akit így is alig látok, örülök, hogy még együtt vagyunk és túléltük valahogy a nehéz éveket. A mai napig mindent én intézek, ami a gyerekekkel kapcsolatos. Onnantól lett sokkal könnyebb nekem, amikor a nagy elment oviba, és a kicsire végre több időm lett, majd még jobb, amikor a kicsi is bölcsis lett (2 évesen), és én visszamentem 6 órába dolgozni. A munka elterelte a figyelmemet az otthoni problémákról, jó döntés volt visszamenni (persze ehhez kell egy normális munkahely és egy megértő főnök). A gyerekeknek is jót tett a közösség, sokat változtak, tanultak ott.

Nem tartom rossz ötletnek, hogy valahogy szabaduljatok meg a hiteltől. Ha ez nem is megoldható, tarts ki, később, ahogy nőnek a gyerekek, egyre jobb lesz minden. Nem számít, hogy nincs otthon gyönyörű rend és tisztaság (nálunk sem volt). Nekem csak az számított, hogy mindannyian egészségesek legyünk, testileg és lelkileg is. Mostanra már elég közel vagyunk hozzá. A gyerekek most már segítenek nekem az itthoni feladatokban, és egyre több időm van a saját dolgaimra is, mert elfoglalják magukat.

Félig off, de ezt a kifejezést nem szeretem, hogy "segít a férj a gyerekkel" meg "vigyáz a gyerekre". Közös döntés, közös feladat, közös felelősség a gyerek, egyenrangú felek vagyunk.

Mi erre kezdetektől hangsúlyt fektetünk, hogy mindkettőnk egyenértékű szülő legyen a gyereknek. Apa nem vigyáz a gyerekekre, egyszerűen csak ő van velük, és ez épp olyan normális, mint ha anyával lennének. Mindkettőnkhöz ugyanúgy kötődik, nem volt ilyen, hogy csak anyával van el.

Én értem, hogy a párod a munkája miatt távol van, és kell a pénz, de pont ez a gond. Mert így nem tudtok egyenlő felek lenni.

Az egyik előző hozzászólásra reagálva:

A jelenlegi ingatlanpiaci helyzetben semmiképp nem adnám el a lakást, hogy albérletbe menjek, mert indokolatlanul magasak az albérletárak.

Attól függ milyen a munkád. Az ovi, bölcsi nem kemény. Az iskola az igen, különösen ha ennyire szét vagytok csúszva. Addigra össze kell szedned magad.

A válással kapcsokatban, értem mire gondolsz, gondold át hogyan tudnád kivitelezni gyakorlatban-hol fogsz lakni, hol fog a férjed lakni, miből fogtok élni....az biztos, hogy nagy tehertől szabadulnál és jót tenne ez is. Csak viszont ehhez tényleg erősnek kell lenned ami nem vagy most.

#27: ez nagyon jól hangzik elméletben, de az élet néha máshogy hozza. Ne ítéljétek el a családjukért gürcölő férjeket. Persze, egy idillikus helyzetben az apa és az anya együtt neveli a gyerekeket, megosztja az otthoni teendőket, nálunk is így indult. Az én férjem babaként gyakran pelenkázta, etette, fürdette, öltöztette a gyerekeket. Aztán ahogy beindult a hiszti- és dackorszak, neki meg egyre több munkája lett és több stressz érte, nem volt türelme hozzájuk, ideje is egyre kevesebb. Nem láthattuk ezt előre, amikor közösen vállaltuk a gyerekeket. Ettől ő még nem rossz apa. Én sokkal többet foglalkozok a gyerekekkel és a háztartással, de kevesebbet is dolgozok (és sokkal kevesebbet keresek). Ő nem meccset néz vagy a haverokkal sörözik ahelyett, hogy a gyerekekkel lenne, az tényleg gáz.

És a válás mennyire lenne megoldás a kérdező helyzetére? Ugyanúgy nem lenne segítsége, ideje magára. Két gyerekkel új párt találni sem egyszerű.