Ti tehet róla ha az apukát nem érdekli a gyereke?

Szerintem inkább a felnőttek háborúját szívja meg a gyerek. Főleg amikor a rokonság is beleszól (jellemzően anyós).

Ilyenkor a gyerek még befolyásolható és elvárják tőle, hogy "válasszon".

Hallottam már olyat, hogy úgy szidtak egy gyereket, hogy "Na látod, most olyan vagy, mint az apád." Vagy Tiszta *apa vezetékneve *. Szóval ilyenkor a gyerek is negatívat társítanak az apjukhoz. Ehhez ha még az apa végre szabadon élhetek nincs felelősség hozzáállása társul és az anya kötözködése...

Nem mondom, hogy ez így jó és a férfi nem küzdhetne a gyerekekért, de (az én környezetemben) nem mindig könnyű nekik sem.

De persze vannak akik beijednek és valójában nem is akartak gyereket.

Ez személyiség kérdése. Szerintem..

Ha mondjuk a párommal szétmennénk, az biztos, hogy ő szinte mindennaposan igényt tartana a fiúnkra, hiszen szereti, imádja, fontos neki. Viszont akiben ez nincs meg, annak hamar lekopik a család.

31 éves voltam, mikor összejöttem a férjemmel, aki akkor 35 volt. Az eljén óvszerrel védekeztünk, amíg írattam magamnak fogamzásgátlót, és már akkor is mondta, hogy nem is kell szedni, részéről jöhet a gyerek. Persze mondtam, hogy nem úgy van az, és szedtem rendesen. Utána is mikor csak szóba került, mindig mondta, hogy ő már most gyereket akar, lehet négy is. Én mondtam, hogy előbb házasság, ilyesmi, és talán a kettő reálisabb...

Miután összeházasodtunk, rögtön belevágtunk a gyerekprojektbe. Ő is akarta, sőt, ő akarta inkább. Mégis egy év után estem csak teherbe (munka és egyéb miatt nem tudtunk mindig jó időben együtt lenni).

Nőgyógyászati vizsgálat, stb. minden rendben. Problémamentes terhesség... és a 10. hét környékén fekszünk az ágyon, és egyszer csak benyögi, hogy lehet, hogy most mégse lenne jó még a gyerek. Mondhatom ez ám a hideg zuhany. Egy év próbálkozás után végre terhes lettem, erre arra célozgat, hogy vetessem el? Mondtam, hogy kizárt. Ez nem becsúszott terhesség, ő is akarta, én nem teszem magam ki abortusznak. Ráadásul 33 éves vagyok, ő meg 37. Ha most nem jó, akkor mikor?

Másnap éjszakás voltam ezért nem mentem haza, mikor jött egy üzenet: "Talán jobb lenne, ha külön folytatnánk". Ott zokogtam 10 hetes terhesen egy idegen szobában, munkaidőben. Megírtam neki, hogy ha menni akar én nem tartóztatom, de a gyereket akkor is megyszülöm és majd nevelem egyedül, mert én 33 évesen már nem fogok visszatáncolni és a nulláról kezdeni. Nem csonka családról álmodtam, de a csonka család is jobb, mint a semmilyen család. Mire reggel lett le is nyugodtam és megbékéltem azzal, hogy "egyedül álló anya" leszek.

Mikor hazamentem, bocsánatkéréssel fogadott, anélkül, hogy én bármit mondtam volna. A dologra fátylat borítottunk, a kicsi megszületett, most két éves. Azóta is együtt vagyunk, jól megvagyunk. A férjem nem viszi túlzásba az apaszerepet, de nem is húzza ki magát teljesen. A múltkor felvetette, hogy jöhetne a kistestvér.

Nem tudom, kitart-e majd a dolog, de már nem is érdekel. Akkor azon az éjjelen én elsirattam a házasságomat, és megtaláltam magamban az erőt, hogy akár egyedül is végigcsináljam. Ha a férjem megint bejelentené, hogy ennyi volt, mosolyogva venném tudomásul, hogy eddig tartott a "hosszabbítás".

Hiába választasz olyan férfit, aki gyereket akar. Ezt nem lehet megjósolni. Egyszer csak átkattan benne valami, vagy nem olyan lesz, mint elképzelte, és kitáncol belőle. Az ember lánya bízik, kockáztat, aztán szerencséje lesz vagy nem. Ennyi a történet.

"minthogy úgy szülni, hogy az apa már megtartani se akarja."

És te aztán azt honnan tudod, hogy az általad megszóltaknál mégis hogy volt?