Miért van ez a hisztéria az egzisztencia körül a gyerekvállalásnál?
Felmerült pár kérdés, hogy ki ,,mire" vállal gyereket.
És majdnem mindenki azt írja, hogy külön szoba kell minden gyereknek, meg isten őrizz, hogy egymás ruháit (vagy akár csak a ruháik egy részét) hordják, illetve ne legyen kitörölve a kis fenekük.
Értem én, hogy mindenki a legjobbat akarja a gyerekének, de nem veszik észre, hogy ezzel ártanak a legtöbbet?
Vegyük azt, hogy a régi családokban 8-10 gyereket vállaltak, nem 35 évesen szülte meg az anyuka az elsőt, mert hűdenagy egzisztencia kellett, hanem 20 évesen és aztán jöttek szépen sorban a testvérek. Dédnagyapámék 13-an voltak testvérek, ebből 6-an egyetemre jártak, de a többi se halt éhen.
Tényleg nem éltek nagy lábon, nem jártak Balira nyaralni és nem kellett ájf¤s minden gyereknek. De ismerték az élet igazi értékeit, tudták mi az a tisztelet, tudtak viselkedni, ami a mai gyerekek nagyon kis részéről mondhatni el! A testvérek által megtanulták azt, hogy ne legyenek önzőek, hisz mindent meg kellett osztaniuk, gondoskodást, türelmet, szeretetet adtak és kaptak!
Miért nem azokkal a dolgokkal foglalkozunk, amelyek igazán fontosak, miért hagyjuk, hogy a nagy pénzhajhászásban kifolyjon a kezeink közül az élet?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Pedig alap hogy minden gyereknek legyen saját szobája. Nálunk legalábbis.
Ismerősömék másfél szobában vannak 3 gyerekkel.
Egy 9 évessel, egy 4 évessel meg egy 1 évessel.
A 9 éves javában iskolás, és szerinted normális hogy össze van zárva a 4 és 1 éves tesójaival?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ez szerintem a 2 véglet. Sokan vállalnak gyereket 20 és 35 év között. Én pl 26 és 28 évesen szültem őket. (És nem csak 1 gyerek vagy sok gyerek...) Nekem is fontos, hogy legyen mindenkinek külön szobája, mert csak felkeltenék egymást, nem tudnák magukat kipihenni. Ennél nagyobb korkülönbségnél ez még többet számít, ha esetleg egy iskolás nem tud tanulni vagy nem tudja kipihenni magát, iskolában meg nem tud odafigyelni.
Nagyon fontosnak tartottam, hogy munkahelyről jöjjek el szülni, tudjak hova visszamenni. Nem olyan világot élünk, hogy egy átlag magyar férfi fenn tudja tartani az egész családot, biztosan van ilyen is, mi nem így vagyunk vele. Szóval így 20-22 évesen ha akartam volna se szültem volna, munkahely nélkül, 22 évesen kezdtem dolgozni, képem se lett volna eljönni túl korán, pl fél éven belül, szeretnék is oda visszamenni.
2-nél több gyereket nem szeretnénk, nem azért, hogy tudjunk Balira menni, hanem azért, mert fizikailag, idegileg stb ennyi fér bele. Én nagyon türelmes ember vagyok, a gyerekekkel főleg. De nagyon nem tudnék az lenni, ha lenne 3-4 gyerekem, tudom van aki igen, de én nem.
Nekem is fontos volt a saját lakás, hiszen ki akar úgy gyereket szülni, hogy egyik nap azt mondja a főbérlő, hogy 30 nap múlva ki kell költözni? Én ezt nem akartam.. szülőkhöz megint nem akartam szülni, az én gyerekeim, csak a vita lett volna a nagyszülőkkel élésből is, így is elég az a havi 1-2 alkalom.
Ó, a dédnagyapám is utazott ám!
4 évet töltött fogolytáborban, Szibériában!
Ha van szakmád és becsületesen dolgozol, azért manapság is jut kenyér az asztalra.
Szerintem a dédapám, ha ma élne, nem cserélte volna el az ő életét erre, amit most lehet élni!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én nem hiszem, hogy ez így van, hogy kihűltek, meg elvesztették a funkciójukat (olyat meg hogy lehet? :O ), stb.
Én egész életemben családot akartam, tehát akkor eleve szülő a funkcióm, nem? Azt hogy tudom elveszteni?
Jaa, hogy a szexre gondolsz!
Ha ez így lenne, akkor nem lenne senkinek testvére (még a mai világban sem)!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!