Furcsa a lányom viselkedése?

Kit érdekel a tudása, a lelki egészsége fontosabb, már ne is haragudj de mit fog érni szerinted három diplomával meg napi fel doboz xanaxxal? Ne viccelj már...téged se értelek..tegyük fel nem kamu amit írsz, hogyan hagyhattad, h verjék, rugdossak a gyerekedet? Az első komolyabb zaklatás után mentem volna tanárral/szülőkkel/ igazgatóval beszélni, tettlegesség után bárkire ra borítanam az asztalt...de ha én nem is a férjem tuti. Ne legyetek már ilyen mulyak..mást nem titokban a kis ge<i osztalytarsait fenyegettem volna meg....

Nem kell elit gimnázium, nem érsz vele semmit, ha tönkre megy bele a gyerek.

Az a baj, hogy ez annyira összetett és annyira más minden egyes bántalmazott eset, hogy mi, akik bántalmazva voltunk, sem tudunk úgy tanácsot adni, hogy mit is tehetnél az iskolaváltáson kívül. Mert kívülről nem lehet, vele kell lenni, élni, látni a mindennapjait és annak fényében rendezni és segíteni az életét.

Ilyen pl. hogyan szerezzen önbizalmat. Nekem, és szerintem sokaknak azért nem tudott anno kialakulni, mert egy beszűkült szentháromság körében mozogtunk (család, iskolatársak, szomszédok), akik mindig ugyanúgy viszonyulnak, és igazából sokszor maga a család az, aki visszahúzza az egyént a pozitív változástól, annak ellenére, hogy segíteni akar.

Nálam úgy lehetett volna önbizalmat növelni, hogy kitárják előttem a világot, hogy lássak több lehetőséget, emberi sorsot, történéseket, amikben valamilyen szinten részt veszek és össze tudom hasonlítani, amivel megtanulom a különböző konfliktus helyzeteket kezelni, látom, hogy ki hogy kezeli, látom a kimenetelüket, látom, hogy nem dől össze a világ, ha vmi negatív történik, és ami fontos, hogy nem csak én vagyok így egyedül. (Ilyen lehetőségek, amik kimozdítanak a komfort zónából: más tevékenységek elkezdése -pl. önvédelmi sport-, így más típusú embereket is megismerek.)

És, ami még fontos, hogy tudjam, hogy ha valami nem sikerül, akkor nem a leb.szást kapom, hanem hogy "nem baj, majd legközelebb sikerül". Vagyis, hogy engednek hibázni, mert akkor már úgy megyek neki egy feladatnak, hogy nem görcsölök azon, hogy "Úr Isten, mi lesz, ha mégsem sikerül".

“Azt mondja, hogy védje meg magát és ne foglalkozzon velük.”

Most halál komolyan ilyet mond egy igazgató?

Én erre azt mondtam volna, h kösse fel a gatyáját mert a lehető összes módon meg fogom védeni a lányomat és nehogy ide csőditsem a médiát, meg akit csak lehet a nyakára. Eszem megáll.

Én is ilyen voltam. Szép kislány, imádtam történeteket írni, rajzolni. A fiúk nem érdekeltek sem a smikelés vagy a bulizás vagy az aktuális sztárok. Imádok olvasni, nagy a szókincsem, előfordul hogy olyan dolgokat mondok amit a felnőttek sem értenek. Barátaim sosem voltak. Szerettem babázni, bár nem barbiezni hanem játékbabákkal játszani, bár csak akkor amikor egyedül voltam itthon hogy senki se lásson. Beszéltem magamban is. Az iskolában bántottak, szekáltak, kiközösítettek. A szüleim semmit sem tettek, minden évben arról álmodtam hogy majd átíratnak másik iskolába. De nem tették. Ezért fogadtam meg hogy ha a gyerekemnek egyszer bármi ilyesmi baja lesz azonnal átíratom. Engem pszichologushoz sem vittek, akkor sem amikor könyörögtem érte. Most túlsúlyos vagyok, nincsenek barátaim, nem merek megszólalni idegenek előtt, ha emberek közt vagyok szét karmolom a kezem a pániktól.

Vidd el másik iskolába a lányod vagy legyen magántanuló