A lányom egy "hisztérika" vagy a korában nem olyan egyedi a viselkedése?

2,5 éves és szerintem ez már sok. Vannak helyek, ahol "alap", hogy hisztizik. Ilyen a bolt, a játszótér, orvos, piac, stb...

De sajnos egyre többet hisztizik már otthon is apróságokon. A boltban a szokásos dolgokon ment eddig a cirkusz. Például nem kapott meg valamit, megunta a kocsiban ülést vagy bele sem akart ülni. Ez szerintem nem volt annyira ritka, mivel más gyerekeknél is láttam.

De most már olyanokért is, mert például már nem akar sétálni (kb 50 méter, az autóig), nem kap meg valamit pl. csoki vacsora előtt, menni kell fürdeni, ki kell jönni a kádból, nem jó felsőt adtam rá, fognia kell a kezem az úton, fel kell venni a sapkát, stb...

De egyre durvábbak ezek a hisztirohamok. Bevörösödik, van hogy sikít, sír mindig, hanyatt vágja magát, és szó szerint vergődik a földön. Ezt bárhol, bárkinek előadja, ha kell.

Valamelyik nap, amikor egészen jó idő volt, ő a gumicsizmájában akart jönni. Mondtam neki, hogy nem. Mondtam, nincsen pocsolya, kényelmesebb a cipő, stb. Hát persze, hogy rákötötte magát arra, hogy a gumicsizma kell. Én meg bemérgeltem magam, cipőt sem adtam rá csak vittem a kezemben, kivittem a kocsihoz, beültettem. Teljesen le volt döbbenve, mert így még semmire sem reagáltam. Nem bántottam vagy durváskodtam vele. Aztán amikor beültettem, folytatta, kb 5 percig hallgattam, nem bírtam tovább, visszamentem azért az átkozott csizmáért. És amint ráadtam, csend volt. Már mosolygott, mutatta a lábát, hogy "Csinos vagyok?" és úgy mosolygott, hogy szinte azonnal elszállt a mérgem.

De tudom, hogy ez nem lesz mindig járható út. Tudom, hogy a legrosszabb volt, amit tehettem, de egyszerűen annyira kiborított. Álltam mellette és hallgattam a sírást. Egyszerűen nem bírtam. Értitek? Annyira jó akarok hozzá lenni, de azt érzem, hogy már nem bírok ki több sírást. Soha nem bántanám, képtelen lennék, csak már volt, hogy együtt sírtunk.

Ti hogyan kezeltek ilyen helyzetet? Az enyémet pontosan hogyan kezeltétek volna? Saját példa?