Miért érzek így néha vagy tényleg ennyire nem vagyok anyának való vagy csak a fáradság?

Hàt talàltad,nem vagy anyànak való.Apuka hol van,ő miért nem segít néha be?? Anyós is hibás ,mert rászoktatta a gyereket a kényeskedésre. Én alapból nem szültem volna anyóssal egy fedél alatt.

Szedjél MagneB6-ot.

Senki nem szoktatta kézbe a babádat, nyugi! Tombol nála a szeparációs szorongás. Hallottál már róla? Ha nem, olvass utána! Ebben az időszakban egy dolgot tehetsz (feltéve, hogy fontos neked a babád, és az éppen aktuális igényeire szeretnél a legmegfelelőbben reagálni): minél többet vagy vele, mellette, minél több testkontaktus, hordozás, kukucs-játék, hogy játékosan tanulja meg, anya nem szűnt meg, csak éppen ő nem látja. Szerintem ez az egyik legbrutálabb fejlődési lépcsőfok, ilyenkor úgy érezhezi egy baba, hogy kirántják a lába alól a talajt. Eddig anya mindig ott volt, most meg úristen, eltűnt (pedig csak a vécére szaladtál ki). Viccesnek tűnik, de ez a baba szempontjából vérkomoly. A két gyermekem közül a fiamnál volt brutális a szeparációs szorongás. Csak én felkészültem rá, rengeteget olvastam róla, meg az egyetemen tanultam is. Amikor elkezdődött, ledöbbentem, hogy ez ilyen durva. Egy pillanatra nem mozdulhattam el mellőle. De mivel én sokat hordoztam (és hangsúlyozom, én készültem a szeparációs szorongásra), magamra kötöttem, és kábé 2 hónap múlva lecsatoltam (persze, kis túlzással, de összenőttünk azokban a hetekben). Otthon is úgy főztem, hogy a hátamon aludt.

Én nagyon együtt éreztem akkor a babámmal. Annyira látszott rajta, hogy szabályosan szenved, kínlódik, szorong, és csak velem nyugszik meg. A vécében is bent volt velem, pihiszékből engem nézett, én pedig beszéltem Hozzá (közben nagydolgoztam). Ez az időszak erről szól.

A kislányomnál nem volt ilyen durva, Őt nagyon lekötötte az, hogy van egy bátyusa, aki folyton körülötte molyolt. Voltaképpen Ő sosem volt egyedül.

A fiamról még annyit, hogy most 4 éves ovis, nagyon önálló, reggel dob egy puszit és berepül a csoportba, a kislányok rögtön közrefogják (piszkosul jóképű😊), szval nagyon vagány, magabiztos kisgyermek lett belőle. Ehhez szerintem kellett az, hogy minden életszakaszában ott voltam Neki, a szeparáció idején megtanulta, hogy anya stabilan ott van Neki. Most anyósod csinálja jól, nem felkapkodja, hanem biztonságot nyújt egy szorongó 7 hónaposnak. Vedd föl te is vagy kucorodj mellé, hadd másszon rád, amikor csak tudod. Ilyenkor a házimunka sem számít. Rendelj kaját, és takarítsatok közösen a férjeddel, amikor valaki mindig a baba rendelkezésére áll, ha éppen igényli. Ez ilyen időszak!

Még arra reagálva, amit írtál, a szeparációs szorongás idején az éjjelek katasztrofálisak tudnak lenni. A baba felriad, bepánikol, hogy hol van anya. Sok baba ebben az időszakban még szopizik, extrán kötődik az anyukájához, és ez felerősödhet ilyenkor. Éjjel sokszor csak azért kelt a fiam, hogy ellenőrizze, megvagyok-e. Én Vele aludtam addig, amíg szopizott (18 hónapos koráig). Szval nem kirívó, hogy sokszor kel. Légy türelmes vele, vedd magad mellé (ettől nem fog kevesebbet kelni, csak neked nem kell ugrálnod).

Azt írod, hogy jó, ha 5 percet elvan. Ez tényleg jó. Egy 7 hónapos baba még nem képes sokkal többet önállóan elpiszmogni. Ráadásul ha ő egy társaságkedvelő személyiség (ez már ebben a korban megmutatkozhat), akkor sokkal jobban fog igényelni téged, mint egy zárkózottabb típus.

És elhiszem, hogy elveszíted a türelmed. Ez emberi dolog. De próbálj ilyenkor lehiggadni valahogy! Gyakorolj be különböző nyugtató technikákat! Én, mióta gyermekeim vannak, elkezdtem a saját magam tréningezésével foglalkozni, ugyanis rengeteget tanultam magamról, pl, hogy könnyen kijövök a sodromból, türelmetlen vagyok, gyorsan elgurul a gyógyszerem. Tudtam, hogy temperamentumos vagyok, apumtól örököltem a hevességemet, de hogy ennyire...erre a gyermekeim ébresztettek rá. Szerintem én rengeteget fejlődtem pozitív irányba, de ehhez brutál sok belső munka és olvasás-gondolkodás-önvizsgálat kellett, és kell a mai napig.

Szval kitartás, emberi a viselkedésed, de mivel édesanya vagy, neked kell a legstabilabb, legerősebb embernek lenned az egész világon!

Magnézium, B6 vitamin jó ötlet. Inkább rakd le a gyereket a kiságyba és menj ki öt percre bőgni, mint szorongasd.

Kialvatlanság és anyóssal együtt lakás elég rossz kombináció. Anyóst nem fogod tudni átnevelni, ne is akard, nagymamáknak nem lehet parancsolni, vagy hallgat rád vagy se. Ha se, akkor ennek függvényében gondold át, hogy rá akarod-e bízni, ha meg muszáj, fogadd el, hogy az az ára, hogy ő másképp bánik vele.

Aludj együtt a gyerekkel napközben. Ha szoptatod, ne igyál kávét. Menjetek nagyokat sétálni vagy csinálj vele együtt olyasmit, ami téged is feltölt, akár fürödjetek vagy tornázzatok együtt vagy vidd társaságba. Nagy eséllyel jobban fog aludni, ha több inger éri, ha nyugodtabb vagy és nem érzi azt egész nap, hogy folyton le akarod passzolni. Ez egy tapadós korszak, ha hagyod tapadni, hamarabb vége lesz és magabiztosabban indul el felfedezni (és akkor majd az lesz a baj).

A kérdező 6-os kommentjére reagálva az valóban nagy butaság, hogy az anyós akkor is zargatja a babát, amikor szépen elvan magában. Ezt ne csinálja! Nem tudom, mit tehetsz. Kinyitod a szád, és világosan megmondod neki, hogy hagyjon fel ezzel a rossz szokásával.

A hordozás hogy-hogy nem jött be? Mennyiszer próbálkoztál? Hová kötötted, a hátadra? Szakszerűen kötötted fel? Tudom, van olyan baba, aki nem szereti, de a babák többsége boldog, hogy az anyukájához tapadhat. Nekem mindkét gyermekem imádta.

Az viszont szuper, hogy rajtad alszik.

Na, fel a fejjel! Érzéssel csináld! És képzeld bele magad mindig a babád helyzetébe! Az segít.

En biztos nem tudnek ugy letezni hogy allandoan rajtam legyen ragadva. Meg wc re menni se nyugodtan egyedul,tulzasnak tartom.

Kerdezo ez van,jobb lesz ha gyakorolsz egy kis turelmet,mert csak te neked lesz rossz.