Ti ebben a helyzetben hogy döntenétek? Vállalnátok még gyermeket?
Nos, nem a válaszol alapján fogok dönteni, de azért érdekelne mások véleménye, hátha olyan szempontokat tudtok írni, amire én magamtól nem gondoltam.
40 éves vagyok, elváltam, kisgyermekkel. Néhány éve lett új párkapcsolatom egy nálam pár évvel fiatalabb, gyermektelen férfival. Életem legjobb kapcsolata: a párom gondoskodó, törődő, figyelmes, fel tudok rá nézni, mindent meg tudunk beszélni, minden problémánkat meg tudjuk oldani közösen. Igazi társam. Minden tökéletes... lenne, de van egy hatalmas dilemma. A gyerekkérdés. Amikor összejöttünk, sokat beszélgettünk róla, hogy én még elvileg vállalnék gyermeket, ha úgy alakul a kapcsolat. Ő is vágyott saját gyermekre. Még nem álltunk készen, nem is éltünk még együtt, amikor váratlanul teherbe estem. Először megijedtünk, de idővel nagyon örültünk a babának, készek voltunk átszervezni úgy az életünket, hogy jöhessen. A párom egyre lelkesebb volt, minden ultrahangra jött velem, simogatta a pocakom, tervezgette a közös jövőt. Aztán elveszítettük... egy fatális véletlen miatt (a dokik szerint garantáltan nem ismétlődhet meg). Az orvosom biztatott, hogy lehet még gyermekem, szerinte tökéletesen alkalmas rá a szervezetem. A veszteséget közösen dolgoztuk fel, még erősítette is a kapcsolatunkat.
Mivel azonban a helyzet továbbra sem volt ideális több szempontból, elnapoltunk a gyermekvállalás témáját és igyekeztünk arra koncentrálni, hogy a közös életünket megalapozzuk. Szépen haladunk ezen az úton. Én eleinte úgy éreztem, hogy mindenképpen szeretnék majd még gyermeket, de már egyre kevésbé. Jelenleg a párom sem érzi magát késznek (több okból, amit én nagyon is meg tudok érteni, teljesen jogosnak tartom az indokait). Ez a helyzet várhatóan egy-másfél év múlva mindenképpen változni fog.
Közben ahogy nő a gyermekem, egyre önállóbb, egyre jobban élvezem, hogy van saját életem, hogy lehet utazgatni, lehetnek saját hobbijaim, már nem a gyereknevelés körül forog minden. Egyre nehezebben tudom elképzelni, hogy újra éjszakázzak, pelenkázzak, hogy éveken át mindent alárendeljek egy kisgyermeknek... egyszerre vágyom rá és rettegek tőle. Na meg az idő... nem leszek már fiatalabb, nincsenek éveim, hogy felkészüljek rá. Félek attól, hogy mire a párom készen áll, addigra nekem teljesen elmegy a kedvem az egésztől, kifutok az időből. (Ez most is bennem van, tehát az se lenne megoldás, hogy most gyorsan csináljunk gyereket, mert az ő helyzete rám is hatással van, én sem érzem ideálisnak az időpontot.)
Féltem a kapcsolatunkat. Én most már el tudom képzelni az életünket közös gyermek nélkül, de 99%-ig biztos vagyok benne, hogy ő mindenképpen szeretne majd idővel saját gyermeket. A családjában, baráti körében sorra születnek babát, a párom rajong értük. Nagyon jó apa lenne, ezt már a terhesség alatt is éreztem. Nem akarom őt megfosztani az apaságtól, de azt sem szeretném, hogy én meg úgy ugorjak bele egy ilyen dologba, hogy nem igazán vágyom rá. Tudom, hogy ebben a kérdésben nincs kompromisszum. Szakítani egyikünk sem szeretne, mert a kapcsolatunk értékesebb annál.
Hát ennyi a történetem. Érdekelne, hogy mások hogyan látják...
# 20: Az első gyermekemet is egy vetélés után szültem, ez nem tartana vissza. Igaz, az korai vetélés volt. A legutóbbinak egyértelműen kiderült az oka, két orvos is megerősítette, hogy garantáltan nem ismétlődhet meg. (Olyan probléma volt, ami bármilyen életkorban előfordulhat.)
Amúgy az én családomban a nők magas kort szoktak megélni, nagymamám, dédanyám is aktívak voltak még 80 éves korukban is, simán vezették a háztartást, kapáltak a kertben, fogócskáztak az unokákkal, dédunokákkal. Szerintem elég jó genetikai adottságokat örököltem ebből a szempontból, nem tervezem, hogy 60 éves koromra lerobbanjak... Garancia nyilván nincs rá, de fiatalabb életkorban sincs semmire.
;) Akkor most az a feladat lényegében, hogy beszéljünk rá? ;) Csak mert mindenre találsz ellenérvet. Akkor vállald bátran.
Ha neked kitűnő az egészségi állapotod, megfelelő az anyagi helyzeted, támogató a társad és nem félsz a genetikai problémáktól, amik a kor előrehaladtával fokozottabban jelen vannak, akkor vágj bele!
Én egész egyszerűen csak azért nem tenném, mert negyven-akárhány bizonytalan évesen nem lenne kedvem hozzá. Még egy terhesség végig izgulásához sem, nemhogy a gyerek felnőttkorig történő életben tartásához. :)
# 22: Azzal kezdtem, hogy nem a válaszok alapján fogok dönteni, szempontokat várok. A vitakultúrám pedig ilyen: tézis-antitézis-szintézis. Mindennek meg szoktam vizsgálni a pro és kontra oldalát, ha hallok egy érvet, azt más irányból is meg szoktam vizsgálni. Nem várok se le-, se rábeszélést.
Ami pedig a dolog genetikai részét illeti: voltam az előző terhességemmel genetikai tanácsadáson, CVS-em volt, ugyanis a párommal megbeszéltük, hogy beteg babát nem vállalnánk. Konkrétan a genetikai tanácsadáson mondták, hogy nyugodtan vállaljak még babát, bármeddig, mert a mai szűrések mellett a 40 éven felüli nőknek nem születik beteg babájuk (csak ha tudatosan vállalják). A fiatoknál nagyobb már a genetikai kockázat, akiket nem szűrnek automatikusan.
Azt azért megkérdezhetem, hogy hány éves vagy? Mert fiatalabb koromban én is kizártnak tartottam, hogy 40 évesen (sőt, hogy 35 felett) szüljek. De most, hogy benne vagyok, már másképp látom. Más "kívülállóként" látni egy kort és más benne lenni. (Egyébként van több ismerősöm, aki 40 felett szült és egész jól bírják az anyaságot. Van, aki az első gyermekét. Ekkor jött össze minden. Nekem a korommal önmagában nincs bajom, nem ez tart vissza!)
38. (és nem szoktam magam 2 évvel fiatalabbnak mondani a neten).
Az gondolom, ha ilyen szépen össze tudsz szedni minden szempontot, akkor nincs miért aggódnod.
Mikor a húgom született,majdnem 9éve,mondtam anyámnak,hogy mire a húgom általánosba végzős lesz,3gyerekem lesz már. Húgom 9lesz,én 26 már van kettő gyerekem,a nagyobb 4 múlt. Én tuti nem szülnék már 30felett se,de a 35-36 a határ mint anyaság úgy más nőkre tekintettel.
Nekem nem fér bele,hogy le mamázzanak a szülőin,mert öreg leszek. És de,de,de odamész a középsuli szülőire 55évesen,nagymama korúan. Hiába hivatkozol a sokáig élő rokonokra. Dédim 96évesen halt meg,egyik fia tüdörákba 52évesen,egyik lánya leukémiába,másik kettőnek mellrák volt,még egy másik is haldoklik már,mamám az egyetlen,akinek semmi baja és 80éves . Másik mamám agydaganatba halt meg egy éve. Féltesoim apja 52évesen összeesett és kampec,exem apja rákba 54évesen .
Szóval pár db sokáig élő ember nem garancia rá,hogy én is sokáig élek majd
Ne haragudj, de nem értem, mit vársz még. Pro érvek nem nagyon jöttek, legfeljebb annyi, hogy "ha szeretnéd". Kontrából sok összejött, de neked mindegyikre van megoldásod. Akkor mit mondjunk még?
Van még egy-másfél évetek dönteni. Azt az opciót még nem is vetettük fel, hogy mi van, ha párod esetleg, teszem azt még 3-4 év múlva is bizonytalan. Na akkor aztán végképp nem lesz min gondolkodni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!