Ti vállalnátok úgy második gyereket ha az elsővel nagyon nehéz terhességetek volt?

Nekem nem volt ugyan nehéz, csak az első 14 hét, amit végighánytam, bár azt se tudom elképzelni, hogy maradtam volna talpon egy gyerek mellett, de valahogy biztos, a muszáj nagy úr.

Ami viszont nagyobb gond, hogy bár a terhesség további részében én majd kicsattantam, nagyon jól éreztem magam, nem fájt semmim, a vérnyomásom magas volt a 32. héttől. 90%, hogy csak fehérköpeny fóbia, de a végén már nem mertek hazaengedni az orvosok, habár szerencsére már csak pár napom volt. Én is épp a kórházi lét miatt döntöttem úgy, hogy kb. 6 év korkülönbséggel lesz csak tesó, hogy ha megint megszívom a vérnyomással, és ne adj isten hamarabb, és hetekre bekerülök, megértse a lányom. Most másfél éves, nem tud nélkülem aludni, iszonyúan megviselné, és engem is, én ezt nem kockáztatom, nem bírnám ennek kitenni. Inkább várok még pár évet a tesóval, és ha esetleg így alakul, őt sem viseli majd meg annyira.

Nálunk a folytatás is nehéz, nem csak a terhesség. Nagyszülők távol, bölcsibe, csanába egyéb okokból nem adhatom. Így ha orvoshoz kell mennem, ő is jön velem. 2 éves múlt. Elfogadtam, hogy itt vannak a határaink, nem bírnám sem fizikailag, sem mentálisan, sem anyagilag... ha becsúszna, szeretettel várnánk, de tudatosan nem vállalunk többet.

Neked kell érezned, hol vannak a határaitok ☺