Ti vállalnátok gyereket korábban, csak hogy "ne maradjatok le"?

A baráti társaságban mindenkinek vannak már gyerekei, mi vagyunk az egyetlenek, akiknek még nincsenek. A párom szeretne minél előbb, de egyáltalán nem erőlteti. Én is nagyon szeretnék, de még csak most fogunk összeházasodni májusban, három éve leszünk akkor együtt, és én még csak 24 vagyok. A párom meg 31- az ő közelebbi barátaiból tevődik ki a társaság, ezért van mindenkinek gyereke, és ez az egyetlen dolog, amiben kiütközik a korkülönbség közöttünk. Egyébként ezzel a társasággal sokat járunk össze, közös nyaralások, kirándulások, satöbbi, szóval ha a gyerekek nagyjából ugyanaz a korosztály, akkor az nekik is és nyilván a szülőknek is nagy segítség/könnyebbség. Ez lenne egyébként az elsődleges mozgatórugója annak, hogy amint lehet, belevágjunk a tutiba. Miután a házasságra sor kerül, gyakorlatilag minden adott lesz a babavállalásra.

Én a magam részéről, ha racionálisan végiggondolom, még várnék 1-2-3 évet, kiélvezni a fiatal házasok gondtalan, felelőtlen életét, de ez is olyan, hogy ciklus szerint változik, amikor éppen olyan van, akkor már rögtön tegnapra akarom a picit. Szóval nem az van, hogy csak a barátok kedvéért szülnék előbb, mert amúgy elég nagy kettősség van bennem, az érzelmi és a racionális szinten egyaránt. Ott vannak ugye azok az érvek, hogy fiatalság, gondtalanság, felelőtlenség, szemben azzal, hogy erre sosem lehet felkészülni igazán, én is nagyon várom már az anyaságot, a párom is örülne neki (a leendő nagyszülők meg főleg), és a fentebb leírtak.

Gondolom, az írásomból az jön le, hogy még tök éretlen vagyok és nekem nem való gyerek, de igazából ez csak annak a tökéletes szemléltetése, hogy mennyire őrlődök magamban, mennyire nem tudok dűlőre jutni, egyszerre szeretnék most azonnal és évek múlva babát. Ebben sokat segítenének tapasztalatok, vélemények, külső szemlélők, és ezért is írtam ki a kérdést.

Ti tudtátok, biztosan, kételyek nélkül, hogy akkor MOST bele akartok vágni, felkészülten várjátok az összes áldozatot, lemondást, kompromisszumot és persze az örömet, ami ezzel jár? Vagy hasonlóan voltatok, mint én, hogy akarjátok, szeretnétek, de... és itt millió meg egy "de"? Van olyan érzés, hogy na, most eljött az ideje, tudom, biztos vagyok benne, hogy ez a következő lépés, és nincs mire várni most már?

Köszönöm előre is!