Nem sikerül alkalmazkodnom az anyasághoz. Mit tegyek?

Sport, kikapcsolodas, boldog hazassag. Persze a munka, penz sem masodlagos.

Ha ez megvan, turelemnek is lenni kell.

Mi hianyzik?

Janet Lansbury: Nincs rossz gyerek.

Ezt olvasd el.

Az enyemek 2x1 eves,3 es 4.

Ha elegem van, de ugy igazan akkor mindig arra gondolok, hogy en is ilyen voltam :)

Ha kiabalni akarok veszek egy nagy levegot elszamolok 10-ig es mosolyogva elmondom amit elotte kiabalni akartam :) Parom sokszor rohog rajtam, de nem akarom, hogy az maradjon meg a kis fejukben, hogy anya kiabal mindig :) Es mivel ritkan van hangos szo, ha neha megemelem a hangom annak erzik a sulyat.

Kitartast, egyszer meg hogy fog nekunk a dackorszak hianyozni Anyukak :(

Én alapvetően egy nagyon temperamentumos ember vagyok, régebben kifejezetten türelmetlennek tartottam magam, egy izgő-mozgó alkat vagyok. 3,5 éve kaptam egy kis csodát, a kisfiam a klónom: mintha magamat látnám benne, ugyanaz az akaratos, lobbanékony természet, izgága, és hihetetlen nagy szívvel rendelkezik, Nála jobban senki nem tud szeretni, és azt kimutatni.

Amikor ezzel szembesültem, elhatároztam, hogy én fogom megtanítani Neki, mi a türelem, az indulataink féken tartása...és akkor elkezdtem megtanulni saját magam. Kőkemény munka a mai napig. De büszkén mondhatom, hogy nagyon jó úton járok. Nagyon ritkán kiabálok, sosem ütök.

Nekem a legnagyobb segítség az volt, amikor először belehelyezkedtem a kisfiam "cipőjébe", és az Ő szemével néztem meg a dolgokat. Rájöttem, hogy erre naponta szükség van ahhoz, hogy egészséges, boldog kisembert nevelgessünk. Nem hatalmaskodom, hanem lefektettem néhány kemény szabályt, azokat kell betartani, egyébként pedig kisgyermekem van, nincsenek komoly elvárásaim Vele szemben. Engedem, hogy gyermek legyen, aki hisztizik, próbálgatja a határait minden téren: sokszor nem viselkedik a helyzetnek megfelelően, de honnan is tudhatná, hogy mi is a megfelelő, ha ahelyett, hogy nyugodtan, türelmesen megmuttanám Neki, a plafono vagyok. Ebből egy valamit tanul: anya a haját tépi, helyes, legközelebb én is igy teszek.

Szval vedd fel a gyermeked "szemüvegét", soha ne szégyelld, ő a gyermeked, a te dolgod kiállni mellette és megnyugtatni akkor is, amikor a nénikék-bácsikák szemöldöküket ráncolva dohognak a boltban, hogy: "miért nem neveli meg a gyerekét az ilyen szülő?"

Semmivel és senkivel ne foglalkozz, konventrálj a gyermekedre, hidd el, meg fog térülni a sok befektetett energia.

Én úgy megyek neki minden helyzetnek, hogy átgondolom, mik azok a pontok, amelyeken elcsúszhatunk, és akkor kezdődik az őrület. Egy példa abból az időszakból, amikor elkezdtem az öntanulmányozást és a változást: az akkor kb. másfél éves kisfiam mindennél nyekergett, nem akart kezet mosni, fogat mosni, utálta az öltözködést stb, a szokásos. Ameddig csak tul akartam élni ezeket a helyzeket, mindig türelmetlenné váltam, volt, hogy mindketten sírtunk. Aztán egyszerűen elkezdtem lelassulni az Ő tempójára, fogmosáshoz betettem a Fogmosódalt, öltözködni fogócskázva öltözködtünk és kacagtunk közben, kezet mosni pedig úgy, hogy voltaképpen mindent Ő csinálhatott, én pedig felügyeltem.

Azóta született egy kislányom is, aki most már 22 hónapos, Vele már mindezt alkalmazom, amit megtanultam, főként magamról.

És még egy valamit sikerült tudatosítani magamban: annyira szeretem a gyermekeimet, hogy belehalnék, ha valami bajuk esne, ne adj isten, elveszíteném Őket. Ez a gondolat a legdurvább helyzetekben is segít.

A minap mögöttem álltba sorban a boltban egy család: anya, apa és egy kisiskolás fiúcska...a fiún szájmaszk, a feje teljesen kopasz. Szeretett volna valami nasit, az anyukája finom hangon duruzsolta, hogy ő most olyat nem ehet. Szívbemarkoló volt!

Hozzájuk képest mi vagyunk a világ leggazdagabb emberei: egészséges gyermekeink vannak, akik hisztiznek, mert gyermekek, kellemetlen helyzetekbe kerülünk miattuk, mert velünk, felnőttekkel van a baj!

Mióta átkattintottam a fejemben valamit, törekszem arra, hogy újra gyerek legyek! Szerintem velünk, felnőttekkel és a túlkomolykodott világunkkal van baj! Persze, napközben dolgozom, komoly melóm van, jól keresek, nevelgetem a gyermekeimet, tehát felnőttként viselkedem, de amint tehetem, lerúgom magamról ezt a szerepet, és segítek a gyermekeimnek gyermeknek maradni még jó sokáig. Így van türelmem, és kedvem hozzájuk. Persze, ha fáradt vagyok, nem könnyű, de ezzel az alaphozzáállással mégis sokkal könnyebb. Remélem, ki tudsz hámozni valami hasznosat a hosszú írásomból.

Szerintem túlgörcsölöd. Egyszerűen kicsit vedd lazábbra. Hisztizik? Hisztizzen. Dacol? Dacoljon.

Mérei-Binét: Gyermeklélektan c. könyve nagyon olvasmányosan (amúgy tankönyv), élvezhető stílusban leírja, hogy melyik korban pontosan mi játszódik le a gyerekben.

Nekem amúgy az volt egy nagy lökés, amikor külföldi barátainknál töltöttünk egy hetet. Hatalmas vendégségek, iszonyú mennyiségű gyerek (ott nem ritka az 5-10 gyerek családonként). Egyszerűen figyeltem, hogy ott hogyan bánnak a gyerekekkel. Sokkal lazábban. Vagy természetesen fegyelmezés, de nem görcsölnek rá a korral járó dolgokra.

A mellettem, az anyja ölében ülő 2,5 éves kislány egy egész tál leves borított az ölébe, mert inni próbálta és nem jött össze. Egy gyors "húú, a fenébe" után mosolyogva megnyugtatták a kislányt, papírtörlővel a nagyját leszedték, majd átöltöztették. Nem csináltak nagy hűhót belőle. Ha a gyerekek kipakolták a konyhaszekrényt és a konyhakövön fetrengve játszottak az edényekkel, mosolyogva konstatálták, nem pampogtak.

A gyerekeken is látszott, hogy kiegyensúlyozottak. Hozzánk is jöttek haverkodni, annak ellenére, hogy egy szót nem értettünk a nyelvükből (a felnőttekkel angolul kommunikáltunk). Mondták, mutatták, bevontak minket a játékba, vagy a kisebbek csak mondták a magukét.

Hurcolták őket mindenhová, nekem furcsa is volt, hogy meglepően sokáig fent vannak a kicsik, de nem láttam, hogy sírósabbak, frusztráltabbak lennének, sőt.

A lényeg, a fontos dolgoknál meghúzzák a határokat és határozottan rászólnak a gyerekekre, az egyéb dolgoknál poénkodással, figyelemeltereléssel ragyogóan tudták kezelni őket. A fent említett kislány egykorú a lányommal és tényleg jobban működnek az ott ellesett praktikák, mint amikor itthon én is ráfeszültem az egészre. Azóta a gyerek is kiegyensúlyozottabb, én is.