Miért mondják sokan, hogy xy korban már öreg egy nő az anyasághoz?
Én két korosztály részéről tapasztalom, hogy a 35 feletti gyermekvállalás ellen szót emelnek:
-Az egyik az 50 feletti korosztály. Az ő fejükbe ezt sulykolták, hiszen akkor még nem igazán léteztek hatékony genetikai vizsgálatok a terhesség alatt, ezért inkább lebeszélték őket a kései gyermekvállalásról, még ha szerettek volna, akkor is.
-A másik a fiatalok, akik a saját vágyaikat vetítik bele a témába, vagyis azt, hogy ők szeretnének minél fiatalabban szülni. Aztán vagy összejön, vagy nem. Utóbbi esetben ők maguk értékelik át az álláspontjukat (én is így voltam vele, szépen tologattam ki a határt, amíg még szerintem gyereket lehet vállalni... 25 évesen úgy gondoltam, hogy mindenképp 30-ig, 30 évesen úgy gondoltam, hogy legkésőbb 35-ig, 35 évesen úgy, hogy nagyon maximum 40-ig... aztán mikor 41 évesen teherbe estem, rájöttem, hogy nincs ezzel semmi gond. :)
Biológiailag a természet ezt nagyon ügyesen kitalálta: amíg egy nő fogamzóképes, addig alkalmas gyerekszülésre. Nem véletlenül iktatta be a klimaxot... Pár évtizeddel korábban ez a kérdés fel sem merült, hiszen nem létezett még fogamzásgátlás, és a nők ténylegesen addig szültek, amíg biológiailag képesek voltak erre, senki nem vitatta el tőlük ennek a lehetőségét.
Ma amúgy a hivatalos és többségi orvosi álláspont az, hogy lehetőleg 35 éves korig szülje a nő az ELSŐ gyermekét, aztán meg ameddig akar. 37 éves kor felett javasolt a genetikai tanácsadás, amivel nagyjából 100%-os biztonsággal ki lehet szűrni a genetikai rendellenességeket. (Ennek köszönhetően manapság a genetikai rendellenességgel születő babák túlnyomó részét fiatal anyák szülik, mivel ők nem mennek genetikai tanácsadásra.)
En most 27 evesen szulom a 3.babat,de ez a terhesseg mar nagyon megterhelo es sokkal nehezebben viselem mint az elso kettot 18-20 evesen.akkor kutya bajom nem volt.fitt voltam a vegeig.
Az Orvosom mondta,hogy En valoszinuleg ha 30 felett akartam volna gyereket egyreszt nagyilon nehezen sikerult volna,masreszt az sem kizart,hogy sok problema jott volna kozbe.
Nem feltetlen igaz mindenkire ez sem.ismerek olyan 35 feletti not aki vigan kihordta az ikreit.
Hogy miert mondjak sokan,hogy 30felett mar oreg valaki a szuleshez azt nem tudom.pedig a mai vilagban En vagyok a furcsa ;)
De biztosan koze van a sok lombikhoz,es veteleshet,koraszuleshez amiknel a 30 felettiek az atlag korosztaly.
En orulok,hogy mar van ket nagyfiam,nagyon varjuk a csutortokot amikor megszuletik a pici is :) Nekem ez volt az idealis.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!