Meddig érdemes harcolni a házasságért? Bővebben lent.

Kislányom kb 6 hónapos volt, mikor ugyanerre jöttem rá, mint te.

Én meghátráltam, feladtam. Teherbe estem. Azt hittem, most majd megjavul, hisz úton egy újabb gyermeke. Hát nem. Pár hónap múlva átköltöztem anyuhoz 4 hétre. Ez a négy hét alatt ő tökéletesen bizonyította azt, amit neki többször elpanaszkodtam, hogy nem foglalkozik velünk, nem szereti úgy a lányát, ahogy egy apának kellene, önző, és ő MINDIG megmagyarázza, hogy neki nincs hibája. A 4 hét alatt EGYSZER SEM jött el a lányához, EGYSZER SEM hívott fel, hogy mi van velünk, vagy legalább a gyerekkel. A következő 2 hónap úgy telt, hogy 2/3 időt anyunál voltunk a többit otthon. Lányom szülinapján visszamentünk, beszélgettünk. Megbeszéltük a dolgokat, elmondtam neki, hogy mit várok el. Semmit nem teljesített, csak rontott a helyzeten. 3 hónap múlva elköltöztem. Ha beszéltünk telefonon, max azért, hogy milyen pelenkát hozzon, vagy milyen ruhát. (Azt sem ő hozta, küldte az apjával.) 1 hónap után jött látogatni először a lányát. (Ja ahogy mi elköltöztünk egy heten belül se már egy kis csajjal smárolt a buszmegállóban) Nagyon dühös voltam rá, és undorítónak találtam, hogy az egy éves lányával, terhesen elköltözöm, és ő 1 hét alatt se összesed valakit, és felettébb élvezi az életet.

Aztán elkezdünk beszélgetni, próbáltam a lelkére beszélni, olyanokat mondtam, amin el kell gondolkoznia, hogy már nem gyerek, nem csinálhat akármit, és hogy amit vállalt azt lelkiismeretesebben vállalja. A szülés előtt egy hónappal hazahívott, hogy próbáljuk meg újra. Visszajöttünk. Mint a vízfolyás, úgy hazudott a kis barátnőjéről, hogy már szakítottak, meg már hetek óta nem beszéltek, ehhez képes ott sorakoztak az aznapi, meg előtte való napi sms-ek a telefonjába, plusz a híváslistában. 15000 fr körüli számlákat csinált, mikor ott álltam a két kisgyerekkel gyesből élve. Igaz nem iszik, nem dohányzik, nem csinál ilyeneket, de akkor ez nem jött jól, ez a pénz kiesés.

Én próbáltam türelmes lenni, megértő, már amennyire szülés után napi 24 órából 36ot gyerekre felügyelve, ellátva lehet lenni. Lányom nem töltötte be a második évét, mikor megint leültem vele nagy beszélgetésre, hogy mondja meg, mit tegyek, min kell változtatni, hogy jobb legyen. Erre a következő választ kaptam: Költözz el!

Most visszaugrok picit az időben: Mikor a lányom megszületett a szoptatás, és szülés utáni varratok miatt nem volt kedvem szexelni, sőt kifejezetten undorodtam tőle. Ennek ellenére azért megtettem amit kíván, persze nem olyan lendülettel, és közel sem olyan gyakran. Ha rajtam múlt volna kb 6 hónap múlva szexeltünk volna először, amikor már én is kívántam annyira. Egyrészt ez benne volt a kapcsolatunk romlásában, ő pont ugyanezt mondta, hogy a gyerekkel foglalkozom, vele nem. Igaza volt, bár nem bántam volna, ha megérti, és ha át nem is érzi, csak fogadja el. A szülésnél végig ott volt, tehát tudta, hogy min mentem keresztül, és 2 hétig itthon volt velünk, tudta, hogy nekem mi dolgom a babával. A fiamnál ugyanezt eljátszottuk, és ugye ott már alapból feszélyezettebb volt a helyzet. Tehát egy alig két évessel és egy 5 hónapos babával elküldött.

Na innen nem mesélem tovább hogyan alakult az életünk, de azt elmondom, hogyha ezt sejtettem volna, már az első elköltözés után nem jövünk vissza. Ígért fűt fát, hogy most megváltozik, meg hogy szeretné a gyerekeit látni felnőni, meg hogy velem szeretné őket nevelni. Szerintem csak egy nő elcsábítós könyvből tanulta ki ezeket. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem változott, de ilyen múlttal, és ennyi történéssel, ennyi idő alatt, ha akart volna, 180°ot tudott volna változni.

Ha tényleg vele szeretnél lenni, azt tudom tanácsolni, hogy ahogyan előttem is javasolták, fordíts rá is időt, mint nő, add meg neki, amire vágyik, éreztesd vele azt, hogy mert van egy babátok, ő még férfi maradt, te meg nő, amellett, hogy szülők vagytok. (Én ettől büszkébb vagyok, és én kikértem magamnak, és a lányomnak a dolgot, és attól dühösebb voltam, minthogy ezt megtegyem.)

Azt, hogy iszik, meg jobb lenne vele megbeszélni, bár ez az én véleményem, én nem tudnék olyannal együtt élni, se abban egy háztartásban nevelni egy babát, ahol ilyen van.

Bocsi, hogy hosszú lett.

sokat segíteni nem tudok sajnos, de leírom, én hogyan éltem meg. 2 éve voltunk házasok, mikor jöttek a gondok: alaptalan féltékenység, pénz, nemtörődömség, aztán lassan szinte mindenen összevesztünk. Volt, hogy sírva vágtuk egymás fejéhez, hogy akkor váljunk el. Azt mondta, mikor egy nap megint veszekedéssel fogadtam otthon, hogy erre nem érdemes hazajönni...Zavart a dolog, így kifelé mindíg azt mutattam mindenkinek, hogy nálunk minden rendben van. Már nem emlékszem, hogyan léptünk túl rajta, de annak nagy szerepe volt, hogy akármi fájt, erőt vettem magamon, molyosogva fogadtam, megpusziltam (amit egy idő után nem utasított el), szexeltünk puszta élvezetért (aztán lassan visszaszöktek az érzelmek is), megfogadtuk, hogy soha többé semmi régi sérelmet nem vágunk egymás fejéhez (ez nagyon fontos) és egyszerűen nem beszéltünk többet olyasmiről, ami veszekedést válthat ki. Szólj, ha tévedek, de én azt hiszem, hogy a veszekedéseket rendszerint te kezdeményezed, mert ahogyan írtad, nem akarod elvinni egyedül a balhét. Na, én szépen adtam a lovat alá, ahogyan mondtad. Nem ismertem be, hogy én lennék a hibás mindenért, egyszerűen nem beszéltem róla. Azóta 4 év telt el, 3 hónapos a kisfiunk, imádjuk egymást és egyvalamit nem teszünk meg: soha, de soha nem emlegetjük fel azt az időszakot.

Én azt tanácsolom, hogy igenis játszd meg magad, lépj túl az egészen. Neked kell az okosabbnak lenni. És ha megadod magad, hidd el, nem leszel egy életre elkötelezettje. Szépen lassan minden visszatér a rendes kerékvágásba. Bódi Margó mondta egyszer, azóta sem felejtem el: egy okos asszony akkor is kifogástalan feleség marad, ha tudja, hogy a párja megcsalja. TE legyél az, aki nem vesz tudomást a vitáról, nem vesz tudomást a gondokról. Ha nehezen megy, jusson eszedbe, miért szerettél bele abba a férfibe, aki mellett reggelenként felkelsz. Járj a kedvében (nem kell hízelegni, csak hívd vacsorázni, főzd a kedvencét, vedd emberszámba, hidd el, az idő meghálálja). Mostmár, hogy mindezen túl vagyok, azt mondom: Ne add fel, ha szereted és nem akarsz elválni.

(A)

Egy szerelmes feleség és boldog anyuka

csak még annyit, hogy amit írtam, csak olyan emberre vonatkozik, aki nem iszik, nem dohányzik, nem tart szeretőt és lelkiismeretesen látástól vakulásig dolgozik, tehát emberként kincs. Ha iszik, akkor nem tudok tanácsot adni, azzal kapcsolatban csak rossz tapasztalataim vannak (apósom)

(A)