Néha igazságtalannak érzem a "munkaelosztást". Más is érzett így?

19-es vagyok! Én is átérzem, amit írsz! :)

Igaz, én már fogytam 20 kg-ot, de még 15 rajtam. Utálom és szégyellem a testem.

A minap szaladgálás közben otthon belenéztem a tükörbe és elgondolkodtam,hogy te jó ég, hogy nézek ki. A hajam csak úgy felkötve, a polómat előtte "csórézta" le barackkal a Kicsi, nekem is hullik a hajam egyébként, a fekete póló rajtam tiszta haj.... Egyszerűen elszörnyedtem. És igen, lehet itt azzal jönni, hogy gyerek mellett is lehet tip-top lenni. Egy gyerekkel, meg egy plusz Nagyival (anyukám a második baba születése előtt 3 héttel halt meg), nekem is könnyebben ment.

De most otthoni munka, két gyerek, szinte semmi segítséggel, egyszerűen alig akar valahogy menni.

Ma pl. ritka nagy mákom van, mert vmi csoda folytán egyszerre aludtak-el délután, én meg hajnali 4-től 6-ig megcsináltam a papírmunka egy részét, így most az előbb kiszedtem a szemöldököm, meg gyorsan leborotváltam a lábam! :) És amíg fel nem kelnek, megpróbálom elpakolni a déli csendéletet, a nappalit, és esetleg még berakni egy mosást. A férjem minden nap elmeséli mi volt bent, kivel mi történt, és néha egyszerűen úgy érzem,hogy ez az élet tőlem fényévre van. Egy spontán indulás, akár csak bevásárolni is, van egy nem egy hétig szervezett mozi. Igaz, mákom van, a férjem megérti,hogy így érzek, és amiben tud segít,meg meg is beszélünk mindent, de abban biztos vagyok, átérezni teljesen nem tudja, mert nincs benne.

Az a bajod,hogy azt hiszed neked most fel kell áldoznod magad! Pedig nem!

A férjednek is lett gyereke,nem?? Kicsit olyan,mintha csak neked lenne!

Jah és ne gondold,hogy lelkitörést szenved a gyerek a bölcsitől. Ettől a néma stressztől viszont szépen lassan mindenki kikészül a családodban!

Ismét 19-es vagyok! Én arra jöttem rá,hogy én sajnos nem erre lettem kitalálva. Mármint,hogy így, ebben a felállásban. Én nem tudok kizárólag anya lenni. Illetve tudok, mert csinálom, csak engem ez kizárólag nem boldogít. Be is merem vallani. Persze én is ujjongtam visongva, amikor most a Kicsi elkezdett mászni, mert rengeteg gyönyörű pillanatot okoznak, de sajnos engem nem boldogít egész nap ez, amiben most vagyok.

Persze, nem így terveztük. Amikor a másodikat terveztük nem gondoltam,hogy anyukám meghal, vagy,hogy ilyen korán be kell segítenem a cégnél stb. Ha tudom, lehet,hogy nem vállalok második gyereket.

És ennek nálunk semmi köze ilyen szinten a férjemhez. Amikor hazajön, egyből átveszi a gyerekeket, de én akkor sem ülök ki a kertbe újságot olvasni, hanem igyekszem behozni a lemaradást, akár a munkámró, akár a háztartásról van szó.

És persze örülök,hogy segít, és jó férj meg apa, de nyilván ettől még az én életem változott meg jóval nagyobb részben.

És mi a helyzet azzal,amit te gondolsz??? Megint visszatértél arra,h jaj más mit mond!

Jó tanács (pedig én aztán tényleg nem osztogatok a kéretlen tanácsokat,mert nagyon utálom): tanuld meg leszrni azt,hogy mások mit gondolnak,sokkal boldogabb leszel!

és akkor most ezért maradsz otthon?

mi közük hozzá?

lenne több pénz, lenne a gyerekekkel több program, nagyobb lakás, több nyaralás stb...

amúgy meg: megmondod nekik, hogy te döntésed és kész

A családod, bocsi megint, inkább segítene basszus, nem a kritizálás teszi a családot családdá, hanem az, hogy számíthatunk egymásra. Nálam az az elv, aki nem segít, annak nincs joga beleszólni!!! Mélyen hiszek ebben az örök érvényű igazságban és tartom is magam hozzá. Ezt érzik is a reakcióimon, úgyhogy nem is zólnak bele semmibe. Nálad épp fordított lehet a helyzet, érzik, hogy befolyásolható vagy, ezért csak mondják a magukét. Vagy más micsodájával verik a csalánt, vagy a "neki se legyen jobb" elv vezérli őket, de semmiképp nem a jóindulat, ebben biztos lehetsz.

A másik, amin fönnakadtam: "Nem az ő dolga boldoggá tenni engem, nekem kéne változtatásokat hoznom." Már bocs de mi a vihar az, hogy nem a férjed dolga, hogy téged boldoggá tegyen?? Hanem??? Akkor mi az ő dolga, talicskával szállítmányozni haza a lóvét??? Oké értem mire gondolsz, a változásnak belülről kell jönni. De miért csak benned?? Olyan, mintha csak neked lenne gyereked, nagyon is igaz, amit fentebb írt az egyik kartársnő.

Nem kell mindent egyedül megoldanod. Nem vagy szupervumen. Vannak határaid. Sose fogod magad jó anyának érezni, ha ezt nem fogadod el. Pedig valszleg nagyon is jó anya vagy. Ne legyél bűntudatos, ne mérgezd ezzel a családodat. Engedj. Engedj magadnak. Magad miatt.