Néha igazságtalannak érzem a "munkaelosztást". Más is érzett így?

"Előre úgy beszéltük meg, hogy 3éves korig itthon leszek velük. Szeretem őket és a legjobbat akarom nekik. Csak nem tudtam, hogy ilyen hatással lesz rám, ha évekig nem dolgozom. Nem esik jól, hogy látom, mindenki "normális" életet él, az én napirendem meg a gyerekekével egyezik meg."

Pontosan. Vagyis ez nem a legjobb nekik. Nekik az is fontos, hogy anya boldog legyen, hiszen úgy tud velük is jót tenni, kedves, türelmes lenni.

A másik meg, az ember mindig gyárthat teóriákat arra, hogy mi lesz, ha majd sír a bölcsiben. És ha nem sír? Arra nincs terved, csak arra van, hogyha majd sír. És, ha majd akkor sír, hogy anyu miért ilyen depressziós itthon? Arra van terved, hogy mit csinálsz?

férjeddel leültök és átbeszélitek

oké, hogy volt egy terv, de most más a szitu

3 eves es 2 honapos lanyaink vannak, 9 honapos volt a nagyobb mikor visszamentem dolgozni, egyrészt mert ugy éreztem mint te- mi meg ráadásul elővárosba is költöztünk- tok egyedul voltam, másrészt igy meg kaptam arra sz évre prémiumot...

Most is igy tervezem ev elejen visszamegyek dolgozni...

Nem kötelező a 3 ev ha nem erzed magad jol, igényeket kell összehangolni...

Persze mindenképp fejben kell ezt rendbe tenni, mielőtt bármilyen közösségbe küldöd őket. Úgy nem lehet nekivágni, hogy közben sajnálod a gyereket és/vagy (bocsánat) magadat. Csak akkor vágj bele, ha tudod, hogy mit akarsz, rájöttél, hogyan kell mindezt felfogni, máskülönben ellehetetleníted a gyerek boldogulását, és a sajátodat is. Amúgy kismillió pozitív oldala van a dolognak, nem tudom, miért sikk ezt nálunk gyászként kezelni. Tudjuk, a gyerekek érzik azt, amit az anyukájuk. Hogyha tragédiának fogod fel a közösségbe kerülést, akkor az valóban hatalmas kiszúrás lesz a gyereknek is. Ez csak rajtad múlik.

A másik dolog: hol vagy te ebben a történetben? Már ikszedjére kérek bocsánatot az őszinteségemért, de úgy gondolom, hogy ha saját magadnak nem vagy elég fontos, akkor a család észrevétlenül megszokja, hogy nem vagy fontos, és onnantól fogva valóban nem is vagy az. Például: szerinted a férjednek kell a mozgás, mert stresszes munkát végez, és biztos, hogy ez így is van. De neked tán nincs szükséged alvásra??? Magadra ennyire nem gondolsz? Miért? Azt csak szülés előtt lehet, mert utána már bűn?

Neked kell ezt rendbe tenned fejben, onnantól fogva már tudni fogod, mit kell tenned. Hidd el, ami neked jó, az a gyereknek is jó. Eltanulja tőled a viselkedésmintáidat. Ha szenvedsz, könnyen ő is szenvedő anyává válhat majd. Ha bűntudatos vagy, ő is az lesz. Ha lestrapált vagy, ő is azzá válik. Ha vidám vagy, kiegyensúlyozott és pozitívan gondolkodsz, ha a megoldást keresed és nem a problémán rágódsz, azt is eltanulja tőled.

Pont ezen "akadtam" ki én is nemrég.

Két gyerek van, a Kicsi 9 hónapos, a Nagy 4,5 éves.

A férjemnek jó munkahelye van, szeret is bent lenni, jó kollégák, ami jó, és örülök, de akkor is irigylem, hogy pl. minden reggel egy félórás kávéval indítanak, az irodai konyhában.

Irigylem,hogy felnőtt társaságban van, ahol még,ha minimálisan is, de meg tudnak beszélni ezt-azt.

Az én helyzetem a következő: családi cégnél dolgozom. Jelenleg itthonról, ami pont a rossz kombináció, mert a kollégák közé visszamenni nem tudok még ugye a pici miatt, de a papírmunka egy részét nekem kell csinálni, tehát a két kicsi, meg a háztartás mellett még itthonról dolgozhatok is. Egy nagymama és egy nagypapa van, akik aktívak, van,hogy egy hét alatt fél órát nem tudnak rájuk vigyázni.

Kb. annyi időt tudok magamra szánni, hogy heti 2-3x elmegyek futni, de azt is hajnalban,hogy hazaérjek, mire a férjem indul. Így valahogy ezt is olyan korlátozásként élem meg,hogy oké elmehetek, de nem annyit, amennyi jól esne, néznem kell az órát,hogy hogy érjek haza.

Barátnők nagyrészt más városban élnek, vagy ugyanúgy gyerekük van, és ha össze is tudunk ülni egy kávéra a 3/4-ed része a beszélgetésnek arról szól,hogy "neveljük" a nagyokat.

Most ott szakadt el a cérna,hogy belegondoltam,hogy a férjemnek az elmúlt két hónapban és a leendő egyben mennyi programja volt. Munkahelyi buli, továbbképzés luxuskörülmények között, munkahelyi sportnap, nemsokára tejfakasztó buliba megy, és a fejéhez is vágtam,hogy úgy érzem, az én életem pont most szűkül be, az övé meg mintha most pezsdülne fel. És ha szép, ha nem, akkor is irigy vagyok. Nem rá, mert örülök,hogy pl. olyan munkahelye van, ahova jó bejárnia, de akkor is úgy érzem, én valahogy a 4 fél közé szorultam, és egyhelyben totyorgok.

Néha már kínomban röhögök, hogy a Kis vakond betét dalát dúdolom a wc-n is, és én, a viszonylag értelmes, régen sokoldalú nő, a 9 hónaposomnak magyarázom itthon,hogy mennyi cloroxot rakok az áztató vízbe, ami a kakis ruhát áztatom.

Mondjuk én biztos,hogy beadom 2 évesen bölcsibe. Muszáj, a céghez vissza kell mennem. A Nagy is akkor ment, ő imádta. De addig még sok idő van...