Amióta családos vagyok nincsenek barátaim. Hogy lehet ezt túlélni?
Utolsó, valószínű belenyúltál a lényegbe. Tudom. De ennek is megvan az oka, méghozzá ezek a kapcsolatok. Önbizalmam lehetne, hisz sok elismerést kapok, de ezek nem anyukák, hanem pl. pedagógusok stb. De nyilván velük nem baráti viszonyban vagyok. Normális ember tudom leépítené ezeket a kapcsolatokat. De közben nagyon szükségem van társaságra. De az ilyen meg leszív. Ördögi kör. Ha véletlen akad férjem révén "normálisabb" társaság, nem a panaszkodós rétegből, akkor olyn jól érzem magam, jókat tudunk beszélgetni, ha évente egyszer megvan az összejövetel. Az a baj, hogy az én kapcsolataim révén kialakult egy olyan gát bennem, msizerint biztos unalmas vagyok, ezért ilyenek velem. Így nagyon nehéz új kapcsolatokat létesíteni. Már az első lépések is nehezek.
Nagyon irígylem azokat, akik így vannak, mint én és mégsem omlanak össze. Engem elkeserít, mert jelentéktelennek hiszem magam. Itthon tudom nem vagyok az, de az embernek azért szüksége van egy pici kis magánszférára is, amit ugye barátokkal lehet megoldani.
Kérdező, ezért írtam, hogy ha nem megy, akkor javaslok egy önismereti csoportot. (normálisat, hitelesítettet,amit pszichológus tart)
Az önbizalmat nem elég úgy növelni, hogy valaki sok elismerést kap. Ennek már gyerkkorban kialakulnak az alapjai, olyakor nem a legjobban sajnos. Emellett alkati, személyiségbeli dolgok is közrejátszanak.
Tehát azt kellene megfejteni, hogy mi a hasznod ezekből a kapcsolatokból? Minden, ami fennmarad, előnnyel jár. (akár tudattalan előnyökkel is) Azért a pozitív visszajelzésért, hogy segíthettél másoknak? Vagy azért, hogy akár csak egy-két szót váltsál valakivel, mert annyira magányos lettél? A magány sajnos tanulható, de a kiút is belőle! Az a tipikus kimamambetegség, hogy a kismamák hagyják, hogy beszűküljön az életük és úgy gondolják, hogy önmaguk, mint önálló személy, megszűnt létezni. Pedig egészséges, stabli személyiséget csak szintén stabil ember tud kiépítenia gyerekében. Tehát, ha neked van hobbid, van akár munkád, vannak kapcsolataid a gyereked mellett, az mind segít abban, hogy ezeket az értékeket a gyermeked is megkapja.
Úgy lehet túlélni az otthonlétet, hogy teret adsz önmagadnak is! Választasz egy hobbit, sportot, ami épít és feltölt. Pl az én hobbim a jóga voolt mindig, most is szakítok rá időt, hogy jógázzak kinti helyszínen is legalábbi heti 1 alkalommal. Ott van baráti kör, van teázás, van beszélgetés, van töltődés. Ezt az energiát pedig hazviszem a családba is. Egy feltöltött anya többet tud adni, mint egy totál kiszívott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!