Miért hiszi azt anyum, hogy nincsenek barátaim? Mivel bizonyítsam be neki az ellenkezőjét?

Állandóan mindenféle megjegyzéseket tesz, hogy nincsenek barátaim/barátnőim, nyomi vagyok, sose megyek sehova, antiszoc vagyok, stb... Meg azt is mondogatja, hogy állandóan csak gépezek. Ezzel félig sajnos egyet kell értenem, mert valóban kicsit több időt töltök a laptopommal, mint amennyit kellene (tudom, nem kifogás, de már 5 éves, és ennek a negyede várakozás, hogy betöltse az oldalakat meg a programokat... Illetve a hobbiból szoktam írogatni, amit ugye a Word-ben kell.). De ettől függetlenül nem vagyok antiszoc, és barátnőim is vannak. Ma is mondtam neki poénból, hogy "kezdek népszerű lenni" (ennek mindjárt leírok az előzményét), semmi mást nem mondtam, de ő már rögtön "támadott", hogy "A neten?" De ezt ilyen nem is tudom... fura, esetleg szemrehányó hangsúllyal.

Az igaz, hogy nehezen barátkozom, mert félénk és visszahúzódó vagyok (egyszer utánaolvastam egy betegségnek... elképzelhető, hogy szociális fóbiám van, amit neki is mondtam), de akkor sem vagyok antiszoc. Sulin kívül egy barátnőm van, akivel már 10 és fél éve boldogítjuk egymást, suliból pedig 4, talán 5-6. Amúgy nekem már ezt is olyan fura elképzelni, mert nem vagyok én hozzászokva, hogy ennyi emberrel legyek jóba, mert "nem illik a személyiségemhez", pedig ez van. Illetve még van 2 lány, akikkel együtt szoktunk hazamenni, illetve néha együtt is megyünk suliba, plusz a suliban néha elbeszélgetünk. Ők amolyan haverok szerintem. Illetve a foci miatt pár fiúval is el szoktunk beszélgetni (4-5-ttel, de mondjuk nem olyan sokat, és nem olayn hosszan).

Most jön a népszerűs sztorinak az előzménye. Beteg vagyok, így szerdától kezdeve nem voltam suliban, ezért tegnap este 2 órát (!) beszélgettem egyik barátnőmmel, aki mondta, hogy mindenki hiányolt, meg hogy az első pár órán foglaltak nekem széket, hátha bemegyek. Meg az egyikük elvileg mondta, hogy már komolyan hiányzik neki, hogy nem vagyok ott, és nem beszélek egész nap Neymarról, mert már annyira megszokta. :D Mert azt mondta, hosonlítok rá (arra a barátnőmre, akivel telefonon beszéltünk), mert minket reggelente felhúznak, és egész nap be sem áll a szánk. :D De amúgy ezt a részemet sem értem, mert a külső szereplők szemével nézve ez sem illik a személyiségemhez... mindegy, ez más téma.

Szóval ja, asszem ennyi röviden. Anyumnak is mindig mesélek, ha történt valami, vagy ha valakivel csináltunk valami jót, meg hasonlókat (az utolsót azt nem tudtam még elmondnai neki, mert mérges lett, amiért azt hitte, hogy a netről van szó), de mégis mindig azzal jön, hogy nincsenek barátaim. Lehet, azért mert egyrészt oviban is nagyon félős voltam (de ott is voltak barátnőim azért), illetve tavaly csak egy lánnyal voltam jóban (vagyis kettővel, ha a nem a suliba járót is számítjuk), de akkor nagyon rossz volt az osztály, 3 ribi állandóan szekált, meg hasonlók (sokkal durvább dolgokkal, mint általánosságban, ki isrúgták őket), de idén másik osztályba járunk (ugyanabban a suliban), és őket tökre szeretem. De már megint eltértem a tárgytól: Mégis mit kéne csinálnom, hogy bebizonyítsam anyámnak, hogy igenis vannak barátnőim és nem vagyok antiszoc? Jó, a nyomi részével még egyetértek, mert nagyon nem vagyok "menő", de... de antiszoc az nem vagyok. Már beszélgettünk erről a párszor, de mindig veszekedés lett a vége. Én mondtam, hogy nincs igaza, mire ő mondta, hogy márpedig ő úgy látja. Én nem tudom... szerintem a beszélgetés itt nem hat.

Ui.: Bocsi, ha hosszú lett. :/