Orvosi egyetem és gyermekvállalás?

Szia!

Hasonló cipőben járok. Azóta eltelt több mint 2 év. Hogy álltok most? Mik a tapasztalataid?

Szia!

Én írtam ki ezt a kérdést anno, csak nem tudok belépni a régi fiókomba, ezért írok egy újról.

Összeházasodtunk és belevágtunk a babaprojectbe. Nem hittük volna, hogy hamar sikerrel is járunk, főként az endokrin betegségem miatt, de éppen ez volt az egyik racionális oka, hogy nem akartunk tovább várni. Tökéletes volt az időzítés, éppen túl lettem volna a másodéves szigorlatokon a szülés előtt. Csak azzal nem számoltunk, hogy nem viselem majd jól a várandósságot. Ezért nem tudtam visszamenni a tavaszi szemeszterre. Egy tárgyam nem is sikerült. Fizikailag és pszichésen, illetve mentálisan is nehéz időszak volt az első trimeszter számomra. Folyton rosszul voltam, és hol sírtam, hol ordibáltam. Mondjuk, ehhez még hozzájárult az is, hogy a családban borzalmasan tragikus események zajlottak. Prigeszteronpótlás is kellett, kímélő életmódot kellett folytatnom. Szóval, nehéz volt. De a második trimesztertől sokkal jobban voltam.

A szülés is csodálatos volt, és nagyon boldogok vagyunk így, hárman, kis családként. Hamarosan vissza kell térnem az egyetemre, s ez megvisel lelkiekben. Igyekszem már most tanulgatni alvásidőben, de nem tudom megítélni, hogy ez mennyire eredményes. Nagyon jó természetű babánk van, de így is sok energiát igényel. Szeretnék most minél több időt vele tölteni, mert itt zakatol a fejemben, hogy nem lehetek itthon vele három éves koráig, bármennyire szeretnék. Ez nehéz, hiába tudtuk, hogy így lesz, már akkor, mikor csak álmodoztunk róla.

A férjem abszolút partner mindenben. Egy igazi társ! És ezért nagyon hálás vagyok neki. Folyton biztosít arról, nem csak a szavaival, hanem a tetteivel is, hogy fontosak vagyunk számára, és amit át tud vállalni a nehézségekből, azt meg is teszi! Ettől függetlenül valószínűleg később szükség lesz majd nagyszülői segítségre is. Ketten itt vannak a szomszédban, egy pedig nyugdíjas, így elég rugalmasan mozog. A férjemnek is elég jó a munkabeosztása, így tudom, hogy boldogulni fogunk. A lelki oldala nehezebb lesz.

Összefoglalva a dolgot, ha úgy érzitek, hogy együtt terveztek, és csak a baba hiányzik a boldogságotokhoz, illetve megvannak azok a körülmények, amelyekkel nyugodtan vállaltok gyermeket, akkor mondhatjuk, hogy elérkezett az ideje! Persze, ahogy a mi történetünk is mutatja, azt érdemes belekalkulálni, hogy esetleg várandósan már passziválnod kell. Ha nem gond részetekről, hogy esetleg emiatt csúszol még egy évet, akkor én bátorítalak titeket! Minket akkoriban annyira a baba téma kötött le, hogy nem volt kérdés, belevágunk! És úgy érzem, jól tettük. Semmilyen egyetem nem mérhető ahhoz a szeretethez, amit a kisfiunktól kapunk!

Ha tudok még segíteni, nagyon szívesen teszem! Írj bátran!

Gratulálok nektek, kérdező!

Most bukkantam rá a kérdésre és elolvastam a pro-kontrákat. Sosincs tökéletes időzítés szerintem. Így utólag csak annyit szeretnék hozzáfűzni a dologhoz (hátha jár még erre valaki), hogy ilyen esetben talán érdemes a "természetre bízni" és mondjuk megszakításos módszerrel "védekezni". Amíg nem sikerül, addig ott az egyetem, aztán ha sikerül, akkor meg nagy az öröm.

Kedves Kérdező!

Azóta eltelt 6 év, és engem nagyon érdekelne, hogy hogy alakult az életed. Befejezted végül az egyetemet? Hogy tudtad összeegyeztetni a gyerekneveléssel később a tanulást/ vizsgákat?

Én is sokat gondolkozom rajta, hogy esetleg hatodévre már lehetne tervezni babát. De közben látom neked is nehéz volt a terhesség eleje, nyilván ez egy ismeretlen rizikófaktor mindenkinél.

Köszönöm, ha válaszolsz :)