Ha nagyon kislányt szerettél volna, hogy barátkoznál meg vele, hogy kisfiad lesz?

Tudom, ez így picit fura kérdés, és lelkiismeret-furdalásom is van miatta, hogy nem örülök annyira egy fiúnak. De el se tudom képzelni, mit fogok én csinálni egy kis sráccal. Valahogy annyira nem látom magamat fiús anyaként, hogy még csak ötletem sincs, mit fogok majd kezdeni azzal sok kisautóval, a focilabdákkal, és így tovább. Meg úgy belegondoltam az egészbe, és jajj... :)

Félek, hogy nem is tudok majd megbirkózni egy kisfiúval, meg úgy az egész helyzettel. Viszem majd fociedzésre? Kosárlabda edzésre? Aztán nem győzöm majd megcsináltatni a konyhaablakot, ha a gyerek harmadjára is berúgja a labdával? Vagy talán nem is érdekli majd a sport... de mi van, ha akkor meg ezért csúfolni fogja a többi kisfiú?

Mi lesz, ha verekedős lesz? Egy hisztis kislányt még csak-csak lerendeznék valahogy, de egy verekedős kisfiúval mit csinálok majd?

Jelen pillanatban ezer és egy ezekhez hasonló rémkép kering a fejemben és nem tudom eldönteni, hogy örülök-e annak, hogy fiús anyuka leszek, vagy sem, egyelőre még csak próbálom megemészteni és felfogni a dolgot. Annyira biztos voltam benne, hogy kislány lesz, hogy talán kicsit túlságosan is beleéltem magam a dologba, és most hideg zuhanyként ért a tény, hogy bizony kisfiút várok.

Segítsetek légyszi pár pozitív gondolattal, ha lehet, nagyon jól esne most egy kis bátorítás és persze egy-két jó tanács, hogyan barátkozzam meg a gondolattal, hogy a várva-várt kislány helyett kisfiam lesz.

Persze, tudom, az a fő, hogy egészséges legyen, de valahogy annyira hihetetlen volt számomra, hogy fiam szülessen, hogy nem is számoltam az eshetőséggel, és most tessék, itt vagyok és teljesen be vagyok parázva!

Egyszóval most nagyon örülnék egy-két megnyugtató válasznak. :)

Előre is köszönöm szépen!