Más is érez így? Kikészültem!

Sziasztok!

32 hetes terhes vagyok, és van egy 20 hónapos lányom is már. Ő tervezett volt, a kicsi nem igazán, de örültünk neki és megtartottuk. Igazából szeretnék kicsit panaszkodni, mert senkit sem érdekel a "nyomorom", és nem is akarom a közvetlen környezetem ezzel fárasztani. De az az igazság, hogy nekem annyira elegem van ebből az egész itthon létből, hogy el sem tudom mondani. Egy mókuskerékben vagyok ahonnan nem lehet kiszállni. Minden napom a következően zajlik: kelés reggel 1/2 7-7 óra között, pelenka csere, reggeliztetés, mosogatás, ha kell felteszem a szennyest mosni, porszívózás, pelus csere,teregetés-ha kell-, az addig szétdobált játékok összeszedése, 10 órai, altatás. Amíg lányom alszik ebéd főzés, ebédeltetés, pelus csere, aztán kimegyünk a játszótérre ahol jó 2, 2 és fél órát vagyunk. Néha hamarabb bejövünk mert a sok emelgetés (hintába be-ki, csúszdára fel, kisebbek által megmászható mászókára felsegítés stb) miatt begörcsöl a pocakom, és nem szeretnék bajt okozni a kis tesónak. Bejövünk pelus csere, egy 20 perc nyugi nekem amikor lepusztulok a tv elé és pihenek kicsit. Megjön apa, az ő vacsiztatása és a lányomé is persze, gyerekfürdetés, altatás. Ha elaludt elkészítem a holnapi ebédjét a páromnak. Fáradtan beájulok az ágyba, és olyan jó lenne aludni, ha a kicsi hagyna. De ő ilyenkor élénkül fel és akár éjjel 1 óráig is képes tereprendezést tartani, amit már annyira utálok hogy csuda. Állandóan pisilnem kell, akár óránként, és mihelyt megmozdulok ő is kezdi elölről a bulit odabent.Hajnalban tudok aludni úgy őszintén egy jót. Reggel pedig mikor kel a lányom már előre rosszul vagyok az egésztől, hogy megint egy hosszú undorító nap, néha azt kívánom bárcsak megállna a szívem, vagy esne rám (csak rám) a plafon, kapjak stroke-ot, vagy bármit csak ne kelljen még egy napot végig csinálnom. Elegem van abból hogy minden nap ugyanazt kell csinálnom, hogy ha megnyitom a facebookom akkor azt látom hogy ismerősök nyaralnak, strandolnak, jól érzik magukat, stb. Amikor itthon van a párom akkor is nagyon ritkán megyünk el bárhová, mert ő dolgozik és pihenni szeretne a szabadnapjain, nem pedig utazni jobbra-balra. Neki a pihenés abból áll, hogy leül a számítógéphez és játszik egész nap, csak addig áll fel amíg eszik, meg wc-re megy. Ha belefáradt akkor meg tv-zik és alszik. És én már úgy érzem annyira elegem van mindenből. Sajnálom a gyerekeim hogy ennyire befásult anyjuk van, aki legszívesebben felkötné már magát. Szeretem őket teljes szívemből, és rossz érzés hogy ennyire ki vagyok. Ma reggel is úgy keltem hogy bőgve, és persze páromnak is csak annyi reakciója volt, hogy se szó se beszéd elhúzott dolgozni, el se köszönt pedig jól esett volna egy puszi, ölelés, bármi... De nem.

Nagymamára sem tudom hagyni a lányom, mert dolgozik, és ha jön is, akkor is csak ebédel és utána angolosan távozik. Bocsánat hogy ilyen hosszú lett az írásom, de olyan jól esett kiírni magamból!