Folyton elszorul a torkom, ha arra gondolok, hogy a fiam egyszer felnő. Más is érez hasonlóan?

Nekem lányom van, és szerelmes vagyok bele, akinek nem tetszik, tehet egy szívességet. :)

Engem egyenlőre inkább a kíváncsiság hajt, hogy milyen lesz, ha felnő, vajon mit akar majd csinálni, mi fogja érdekelni, milyen szemtelen kamasz kiscsaj lesz? :)

Amikor ennyi idős volt a fiam, pontosan így éreztem én is.

Aztán most, hogy már 5 éves nagyfiú, határtalanul büszke vagyok rá, hogy önálló, szókimondó, a családban bárkivel remekül elvan (ottalvásilag is), az oviban a gyerekek és a felnőttek is nagyon szeretik.

Megérett az idő arra, hogy néha nélküle legyek (legyünk az apjával), pláne hogy márciusban jön a kistesó, lopunk magunknak néhány kettesben töltött napot, mielőtt a harmadik szerelmem is megérkezik :)

Igen, az anyukák általában szerelemesek a fiaikba. Éld meg a jelent, hogy most ölel-puszi és ne foglalkozz egy majd jövőbeni dologgal.

Ha lehet egy javaslatom: probáld meg ne a tulajdonodként kezelni a fiad, hanem egy önálló majd független személyként. És kívánom a jövőbeni menyednek, hogy nagyon jó anyósa legyél, aki megérti és elfogadja, hogy a fia tud nélküle is élni..;-)