Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Más is érez így? Kikészültem!

Más is érez így? Kikészültem!

Figyelt kérdés

Sziasztok!

32 hetes terhes vagyok, és van egy 20 hónapos lányom is már. Ő tervezett volt, a kicsi nem igazán, de örültünk neki és megtartottuk. Igazából szeretnék kicsit panaszkodni, mert senkit sem érdekel a "nyomorom", és nem is akarom a közvetlen környezetem ezzel fárasztani. De az az igazság, hogy nekem annyira elegem van ebből az egész itthon létből, hogy el sem tudom mondani. Egy mókuskerékben vagyok ahonnan nem lehet kiszállni. Minden napom a következően zajlik: kelés reggel 1/2 7-7 óra között, pelenka csere, reggeliztetés, mosogatás, ha kell felteszem a szennyest mosni, porszívózás, pelus csere,teregetés-ha kell-, az addig szétdobált játékok összeszedése, 10 órai, altatás. Amíg lányom alszik ebéd főzés, ebédeltetés, pelus csere, aztán kimegyünk a játszótérre ahol jó 2, 2 és fél órát vagyunk. Néha hamarabb bejövünk mert a sok emelgetés (hintába be-ki, csúszdára fel, kisebbek által megmászható mászókára felsegítés stb) miatt begörcsöl a pocakom, és nem szeretnék bajt okozni a kis tesónak. Bejövünk pelus csere, egy 20 perc nyugi nekem amikor lepusztulok a tv elé és pihenek kicsit. Megjön apa, az ő vacsiztatása és a lányomé is persze, gyerekfürdetés, altatás. Ha elaludt elkészítem a holnapi ebédjét a páromnak. Fáradtan beájulok az ágyba, és olyan jó lenne aludni, ha a kicsi hagyna. De ő ilyenkor élénkül fel és akár éjjel 1 óráig is képes tereprendezést tartani, amit már annyira utálok hogy csuda. Állandóan pisilnem kell, akár óránként, és mihelyt megmozdulok ő is kezdi elölről a bulit odabent.Hajnalban tudok aludni úgy őszintén egy jót. Reggel pedig mikor kel a lányom már előre rosszul vagyok az egésztől, hogy megint egy hosszú undorító nap, néha azt kívánom bárcsak megállna a szívem, vagy esne rám (csak rám) a plafon, kapjak stroke-ot, vagy bármit csak ne kelljen még egy napot végig csinálnom. Elegem van abból hogy minden nap ugyanazt kell csinálnom, hogy ha megnyitom a facebookom akkor azt látom hogy ismerősök nyaralnak, strandolnak, jól érzik magukat, stb. Amikor itthon van a párom akkor is nagyon ritkán megyünk el bárhová, mert ő dolgozik és pihenni szeretne a szabadnapjain, nem pedig utazni jobbra-balra. Neki a pihenés abból áll, hogy leül a számítógéphez és játszik egész nap, csak addig áll fel amíg eszik, meg wc-re megy. Ha belefáradt akkor meg tv-zik és alszik. És én már úgy érzem annyira elegem van mindenből. Sajnálom a gyerekeim hogy ennyire befásult anyjuk van, aki legszívesebben felkötné már magát. Szeretem őket teljes szívemből, és rossz érzés hogy ennyire ki vagyok. Ma reggel is úgy keltem hogy bőgve, és persze páromnak is csak annyi reakciója volt, hogy se szó se beszéd elhúzott dolgozni, el se köszönt pedig jól esett volna egy puszi, ölelés, bármi... De nem.

Nagymamára sem tudom hagyni a lányom, mert dolgozik, és ha jön is, akkor is csak ebédel és utána angolosan távozik. Bocsánat hogy ilyen hosszú lett az írásom, de olyan jól esett kiírni magamból!



2015. júl. 14. 10:19
1 2 3 4
 1/39 anonim ***** válasza:
73%

Kérj segítséget, apától, másik nagymamától, barátnőtől, akitől lehet, akár fogadj bébiszittert néha egy fél napra, vagy keress egy családi napközit heti egy napra a nagynak, hogy kicsit ki tudj szakadni a mókuskerékből, akár aludni, akár elmenni valahová. Vagy rendelj néha kaját futártól és megspóroltad a főzési időt. És miért kell neked apát vacsiztatni, tud ő is szedni magának, meg mosogatni is, nem? Sőt a gyereket is meg tudja etetni, meg is tudja fürdetni. És tökéletesen jó lenne neki a mai vacsora holnapi ebédnek is, nem kell külön főzni. Nem tudnál pl reggel megfőzni és akkor délután pihenhetnél, amíg a gyerek alszik? Egy főzeléket össze tudnál ütni akkor is, ha a gyerek ébren van, nem? Ha a párod nem hajlandó besegíteni (ami nagyon gáz), akkor neked kell egyszerűsítened az életeden. Mert ez így tényleg szar lesz a gyerekeknek.

De: Még csak 20 hónapos a lányod. Akartad őt. Nem erre számítottál?

A fb-t meg ne is nézegesd, az egy "kirakat", egy kamu, egy arcoskodás. Hátul a "raktában" van a valóság. Azt senki nem teszi ki a fb-ra mikor holfáradtan ledöglik délután a tv elé vagy zsíros hajjal éjjel kettőkor szoptatja a gyerekét félálomban.

2015. júl. 14. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/39 anonim ***** válasza:
69%

Szia! Összeszorult a gyomrom, ahogy olvastam a soraidat: rohadt nehéz lehet így élni, de szerintem nem kötelező! A dolog ott van nagyon elrontva, hogy a kedves férjed(?) baromira magadra hagyott a "másfél" gyerekeddel és a háztartás mókuskerekével. Bocsánat, hogy ezt mondom, de normális kapcsolatban ez nem így működik!

A te helyzetedben nálam pl. alap lenne, hogy nem készítem el a férjem másnapi ebédjét (egyébként sem), hiszen felnőtt ember, tud magáról gondoskodni. Neked ott van egy másfél éves, akiről gondoskodnod kell, meg a magzat, meg a háztartás. Ezek után olyan nagy dolog lenne, ha neki legalább magáról gondoskodni kéne? És az sem működik hosszú távon, hogy a kikapcsolódás számára csak a saját maga szórakoztatását jelenti. Felnőtt ember vagy, szükséged van neked is felnőtt társaságra, és nem egyedül a te feladatod a család jó közérzetéről gondoskodni. Ilyen körülmények között nem csoda, ha kikészültél. Sürgősen üljetek le a pároddal megbeszélni a problémákat, mert a 2. gyerek után ez csak nehezebb lesz.

2015. júl. 14. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/39 anonim ***** válasza:
24%
Kedves kérdező, megértem, biztos nehéz, de gondolj arra, hogy hány nő irigyli a hétköznapjaidat. Én mindent megadnék, ha nem ebben a mókuskerék munkában tölteném a napjaimat, hanem végre sikerülne teherbeesnem és a gyerekeimmel lehetnék. MINDENT!
2015. júl. 14. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/39 anonim ***** válasza:
19%
te választottad ezt a létet most mit vársz?
2015. júl. 14. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/39 anonim ***** válasza:
86%

Sürgősen változtatnod kell. Neked már most is két gyered van, a férjed hozzáállásából ítélve...

Amint megszületik a pici, ez csak rosszabb lesz, egy kicsi, egy pici, a nagyot el kell látni (ráadásul lassan jön a szobatisztaságra szoktatás, ami plusz feladatokat ad, több szennyest, takarítanivalót), mellette egy baba.

Én már rég felrúgtam volna a kedves férjet a gép elől. Mi az, hogy egész nap otthon van és a gép előtt ül és játszik?! Értem én, hogy fáradt, de te is az vagy! Te mikor ülsz le egész napra semmit se csinálni?!

Miért is kell a felnőtt férjedet külön vacsoráztatni?! Tán nincs keze? A falatot nem rágod meg helyette?!

Egyedülálló anya sem merül ki ennyire...

Változtatnod kell, de nagyon gyorsan! A végén annyira depressziós leszel, még a végén valami butaságot csinálsz! Máris öngyilkossági gondolataid vannak, még a benned fejlődő magzatra sem gondolsz. Ha te meghalsz, ő is.

Megértelek, nagyon nehéz egy (nálad két) gyerekkel, nagyterhesen, háztartással, persze, hogy sok, és kikészültél.

Szegénykém, annyira megsajnáltalak, ahogy olvastam a soraidat és annyira dühös lettem a férjedre! Hogy nem veszi észre, mennyire kimerültél? Miért nem veszi észre, van egy gyereke, akivel foglalkozni kéne?

2015. júl. 14. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/39 anonim ***** válasza:
59%

4-es...egy igazi sötét bunkó paraszt vagy.


Kedves kérdező! Én nagyon megértelek. Nekem egy 15 hónapos, borzasztó eleven fiam van, tesót nem szeretnék. Egész nap egyedül vagyok vele. Anyósék alattunk laknak, de semmit nem segít. 10 percet sem vigyáz rá. Ugyanolyan minden rohadt napunk. És én ezt úgy utálom. Utálom a játszóteret már, a homokozót az udvaron stb. Sokszor fogalmam sincs milyen nap van és hányadika, mert tényleg mindig ugyanolyan. Nekem szerencsére a férjem besegít, de csak délután 5-6 körül ér haza. Akkor rögtön átveszi a gyereket, egész estig vele van, ő is fürdik vele, vacsiztatja, altatja 9 körül. Csak azért sajnálom magamat (😀), mert amíg ő átveszi, addig én szó szerint meg sem állok. Akkor állok neki főzni, eltakarítani a romokat, kiteregetni, vasalni, porszívózni stb stb... Tényleg nagyon eleven a gyerekem, napközben szinte semmit nem tudok mellette, mert mindig hülyeséget csinál. Férjemet is sajnálom, mert az egész napi munka után még a gyerek is az övé, bár ő nagy örömmel van vele, mindig azt mondja ,,nyugi, majd este pihenünk''. Lassan 2 éve nem voltunk sehol kettesben, mert senki nem vigyáz a kicsire. Szüleim messze laknak, ha jönnek hozzánk akkor nem szeretném otthagyni őket, hogy elmenjek csavarogni. Olyan ritkán találkozunk. Anyóst megkértem múltkor, hogy este elaltatja férjem a gyereket, neki már semmi gondja nem lesz vele, csak menjen már fel hozzánk tv-t nézni, mi elmennénk étterembe. Azt mondta nem, mert ő este már nem szeret mászkálni, nyugalomban szeretne tv-t nézni a saját kanapéján...

Úú, de belemerültem 😀 nem folytatom, mert reggelig írnám. Ne haragudj, hogy segíteni nem tudok, nekem is csak jól esett kiírni magamból. Próbálj a férjeddel beszélni, többet kell segítenie neked. Kitartás!

2015. júl. 14. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/39 anonim ***** válasza:
18%
miért kéne a nagyinak átvenni a gyereket? neki szülted vagy magadnak? van bébiszitter is. vagy barátok (már akinek vannak)
2015. júl. 14. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/39 anonim ***** válasza:
50%
Te ne legyél már ennyire idióta! Hívjak oda barátot, amimor ott lakik a nagymama? Bébiszitterre meg bízd te a gyerekedet, én nem fogom.
2015. júl. 14. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/39 anonim ***** válasza:
32%

ha nem akar rá vigyázni akkor nem akar és kész. ráerőltetnéd? te gyereked, old meg te.

legalább megengedte, hogy ott lakjatok náluk, az is elég neki biztos.

2015. júl. 14. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/39 anonim ***** válasza:
54%

Hát te nem vagy normális. Unalomból idegesítő kommenteket írkálsz ide? Szar egy életed lehet. Remélem gyereked nincs, nagyon sajnálnám. Na csak neked megsúgom, anyós könyörgött, hogy lakjunk ott, mert milyen szuper lesz. SAJÁT pénzből beépítettük a tetőteret, minden jó volt. Együtt nagy takarítottunk régen, együtt jártunk bevásárolni, kávézgat i stb. Aztán mióta megszületett a fiam, azóta a drága mama valahogy sosem ér rá.

De nem is magyarázkodom neked, mert egy senkiházi vagy. Kímélje meg a hülyeségeidtől.

2015. júl. 14. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!