Gáz, hogy így gondolkodom, vagy normális, egy gyerek és ennyi is marad?

A 42-es válasz hatására mégis írok még egy kommentet, mert szeretném megosztani veletek, hogyan alakul ki a nagycsalád, vagyis nálunk hogyan alakult ki.

Tipikus 1 gyerekesnek indultunk, mert az első gyerekünk igazi több emberes baba volt. Aztán csak úgy gondoltuk, kellene egy tesó, aki meg is született. A 3. baba védekezés mellett, akaratunkon kívül fogant, 1 évvel a bátyja után született. (Tehát nem ikrek, csak egy osztályba járnak, de ez hosszú, és nem bukás miatt).

Magamra maradtam a 3 gyerekkel, párt találtam, de nem akartam több gyereket. Évek múlva gondoltuk meg magunkat, és mivel a közös babánk és a tesók között nagy volt a korkülönbség, vállaltunk még egy picit, hogy legyen korban hozzá illő tesója is.

Szóval az ember tervez, aztán meg meggondolja magát:-)

Kerdezo, lehet, hogy mar lattad korabban a valszomat egymasik kerdesnel de azert leirom.

Nekem az a velemenyem, hogy mindenki annyi gyereket vallaljon amennyire megvan a "kapacitasa". A kapacitas alatt lehet erteni mindent: ido, energia, anyagiak, hely, turelem... Amennyiben tisztaban vagy azzal, hogy mit birsz el addig gond nem lehet.

Ha teljes az eletetek igy es boldogok vagytok akkor nincs ebben semmi onzoseg. Irtad, hogy anyagilag, nem alltok rosszul. Hasznlajatok ki a lehetoseget es utazzatok, keruljetek az almaitokhoz olyan kozel amilyen kozel csak lehet. Jarjatok a sajat utatokat es ne torodjetek azzal, hogy ki mit gondol.

Szerintem ott a gond, hogy sokaknál az az érv a második gyerekre, hogy "legyen az elsőnek tesója", ami szerintem hibás abban az esetben, ha nem gondol bele abba az oldalába, amibe a kérdező: fogják-e a szülők bírni érzelmileg, idegileg, anyagilag.

A kérdező akkor lenne önző, ha bevállalna még egy gyereket, amikor tudja, hogy nem fog neki menni. Milyen lenne annak a gyereknek az élete, ha az anyja állandóan idegbeteg lenne, türelmetlen, és nem lenne kedve vele foglalkozni. Majd a tesója fogja felnevelni?

Miért állítjuk be úgy, mintha egykének lenni büntetés lenne? Lehet, hogy néhány egyke vágyik testvérre, mások meg azt kívánják, bárcsak egyedül lennének. Ezt nem lehet előre megmondani.

Én ilyen téren könnyen kezelhető gyerek voltam, nem irigykedtem a húgomra, de anyum azt mondta, hogy ha fordítva születtünk volna, komoly baj lett volna belőle, mert a húgom teljesen más volt. Lehet, hogy teljesen máshogy alakul a családunk élete.

Úgy érzem, boldogok vagyunk a fiunkkal, miért kellene ezt felborítanom egy olyan (téves) társadalmi felfogás miatt, hogy az egykék majd önző, rossz emberek lesznek?

Szerintem nem az a gáz, hogy valakinek egy gyereke van, másnak meg öt, hanem az, ha másokat a véleménykülönbségük miatt elítélnek vagy megszólnak. Neki 5 gyerek jó, nekem 1. Ez van, nem bántjuk egymást.

Hát én is csak egy gyereket akartam.

Ott kezdem: 19 évesen estem teherbe.

Kiderült, hogy rezisztens vagyok a hormontartalmú gyógyszerekre.

Ráadásul a terhességem is problémás volt.

Közben a ferjemnél latexallergia alakult ki.

A dokim ajánlotta a nuvaringet. Négy hónapig használtam. Aztán nem jött meg.

9 hetes terhesen kerültem dokihoz. Elindítottam az abortusz procedúrát.

11 hetes terhesen csináltak még egy ultrahangot.

Én meg nekiálltam káromkodni, és felhívtam a férjem, hogy mit szólna, ha inkább hazamennék.

Azóta öt hónapos és imádják egymást a nővérével.

De én a büdös életben nem fogok szülni többet.

Soha.

Pont ennyi gyerek fér bele anyagilag érzelmileg

Kedves kérdező, ne aggódj, egy idő után nem fognak a tesóval kapcsolatban zaklatni már az ismerősök (ismeretlenek)! Megértelek, engem is zavart, mert alapvetően konfliktuskezelő vagyok, így nem vágtam képükbe az igazságot, miszerint mód felett tapintatlan dolog ilyen szinten belemászni másnak a magánéletébe. Utólag belegondolva, néha azért odabúghattam volna válaszként az „És mikorra tervezitek a kistesót?” típusú kérdések feltevőinek, hogy nem tartana-e igényt arra, hogy sms-t dobjak majd neki az aktus közben, hogy kezdheti a 9 hónapos visszaszámlálást. :)

Ahogy már mások is írták előttem, becsülendő, hogy ismered magad, tudod, mire vagy képes, mire vágysz, így megfontoltan döntesz. Ezért aztán tök mindegy, ki mit mond, ki mit gondol a döntésedről - mert ahogy az élet legtöbb területén, itt sincs kizárólagos igazság.

Kell testvér a gyereknek, különben önző, elkényeztetett „egyke” lesz – érvelnek sokan. De vajon nem kell-e ugyanígy egy gyereknek, egy kiegyensúlyozott család, egy boldog, önazonos anya? Jobb-e vajon, ha a szülők erejükön felül vállanak X gyereket, majd ölik egymást, elválnak, szenvednek, idegbetegek? Vagy akár – mint számos példa akad rá – az egyik gyereket favorizálják, elnyomva a másikat?

A magyarság érdeke, hogy minden magyar nő szüljön még egy gyereket. Érdekes érv ez is, és van benne ráció, a nemzet, az ország érdeke, hogy minél többen dolgozzanak, eltartsák az időseket, legyen elég katona, aki véd, stb. Mondhatjuk, hogy a nemzet érdeke az egyéni érdek fölött áll. (Azért kíváncsi lennék, hányan tervezik a gyerekeik számát a nemzet szempontjaitól vezérelve.) Node, most a nemzet érdeke, hogy szaporodjunk… meddig is? S ha mind eszerint cselekszünk, ük-ük-ük-ükunokáinknak majd már a max. gyerekszámot szabja meg a nemzeti érdek?

De vajon felette áll-e az emberiség érdekeinek? Mert az tény, hogy az emberiség szaporodik, és szépen éljük fel bolygónk készleteit. Ez a cél? Jó az, ha egyre csak szaporodunk, és dőzsölünk, míg (ha mázlink van) a természet „fellázad” ellenünk, és olyan mértékűre csökkenti az emberek számát, amelyet még elbír a Föld? Meg tudja bárki is mondani, hogy a mértéktelen szaporodás-e ez volna-e az emberiség célja? Hát azt merné-e állítani valaki, hogy nem az?…

Számtalan kérdést feltehetünk még, pl. kiterjesztve a gyerekszámkérdést a gyermektelenekre, pl.: Ki az „értékesebb”, az a nő, aki három gyereket nevel fel, vagy az, akinek nincs gyereke, de feltalálja mondjuk a rák ellenszerét?

Nagyon ingoványos talajra lép, aki kritizál másokat a „gyerekszülési hajlandóságuk” miatt. Majdnem annyira ingoványosra, mint ha egy vallási vitát indítana. ;)