Gáz, hogy így gondolkodom, vagy normális, egy gyerek és ennyi is marad?

Kérdező! Én arról írtam neked, hogy minden döntésről csak idővel derül ki, hogy helyes volt-e.

Most még persze hogy minden rendben van a csemetéddel, de honnan tudod, hogy így is marad? Honnan tudod, mit fog leszűrni azokból a dolgokból, amiket nekünk leírtál?

Nem mindenki alkalmas a nagycsaládra, de nem kell mártírnak beállítani azt, aki vállalja. Ésszel kell csinálni, és akkor fut a szekér. Pl. a randi nálunk úgy működik, hogy a nagyok vigyáznak havonta egyszer a kicsikre. Kezdetben nagyszülői felügyelet alatt, most már önállóan. Teher lenne számukra? Nem hiszem, sokszor mesélte anyám, hogy a lányom kivette a kezéből a kicsit, mert ő jobban meg tudta etetni, vagy a fiammal szívesebben fürödtek este a kicsik, mint a nagyszülőkkel. Ők úgy vannak ezzel, hogy hasznosnak érzik ezeket a tapasztalatokat. Mert tudnak osztozni, lemondani, és képesek örülni a családdal töltött időnek.

Azt hiszem a lényeg számomra annyi, hogy mindenki annyi gyereket vállal, ahányat akar, csak csinálja ésszel, és hogy a heti 2 kiruccanásért, utazásért magas ár egykeként hagyni felnőni a gyereket. De ez az én véleményem.

Kérdező, 31-es kommented enyhén bántó volt.

Mert szerintem nem a gyerekek száma számít, hanem az, hogy miért annyit vállalunk. Ha valaki nem engedheti meg magának anyagilag az 1-nél többet, hiba lenne mégis vállalnia. Ha idegbeteg a gyerektől, akkor szintén. De ha neki fontosabb az utazgatás, rendszeres kondiba járás, akkor igenis önzőnek látom.

Nem feltétlenül lesznek nagycsaládosok a saját gyerekeim, de azt sem hiszem, hogy az általad említett okok miatt állnának meg egynél. Ebben a közegben nőttek fel, majd kiderül mit visznek tovább belőle.

Nálunk úgy működik, hogy mindenkinek joga van a saját látásmódjához, jövőképéhez, mi csak az alapokat raktuk le, és a támogatásunkat nyújtjuk.

Nyilván nem tudhatom, mennyire lesznek normálisak a gyerekeim.

Amit most látok:

A legnagyobb 21 éves, nemrég repült ki, a munkája miatt elköltözött. Szívesen jár haza a családhoz, fél éjszakára beül a kamasz tesóihoz, napközben meg bezsebeli a két ovis imádatát. Hiányzik neki a család, naponta telefonál haza, és sokszor mondja, hogy jó lenne itthon lenni.

A két középső 10-es gimis. Tudnak kérni, ha szükségük van valamire, tudnak várni, ha nincs meg azonnal. Érvényesítik az akaratukat, ha magányra van szükségük, de szívesen lemondanak róla, ha segítség kell itthon. Nyíltak, őszinték, alkalmazkodóak.

A két kisi még szinte tiszta lap. Amit már most látni, hogy fürdenek a figyelemben, szinte midig van kihez fordulniuk, de megtanulták, hogy ha a nagyoknak dolga van, vagy egyedül akarnak lenni, akkor tűnés van.

Én már nagyjából azért látom, milyenek/milyenek lesznek a srácaim.

Utolsó hozzászólásom jön:

Még egyszer leírom, hogy nem minden egyke gáz, csak sok közöttük az önző, alkalmazkodni képtelen.

Te még csak kicsinek ismered a gyerekedet, de majd látni fogod, hogy kamaszkorban mennyire sarkítva jelennek meg a családban tanultak. Persze a kamaszkor is véget ér egyszer a lázadásokkal együtt, az meg nyitott kérdés, hogy mennyit visz tovább felnőttkorára az akkor kialakult jellemvonásokból.

Csináld úgy, hogy jó legyen, és kívánom, hogy sikerüljön elkerülnöd a buktatókat!