Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Ti az ilyet hogyan kezelitek?

Ti az ilyet hogyan kezelitek?

Figyelt kérdés

Még csak rövid ideje vagyok anyuka. Amióta a lányom megszületett (de már előtte is), mindenki kötelességének érzi, hogy megmondja nekem a tutit, de kb. úgy, mintha tök hülye lennék a gyerekneveléshez. Tudom, hogy ez egyébként nagyjából általános jelenség, én azért nem tudom nem fölhúzni magam rajta, mert minden ilyen „jószándékú” tanács olyan, mintha a szakmai kompetenciámat vonnák kétségbe. Két pedagógiai főiskolát végeztem el, összesen hét évig tanultam gyermekpszichológiát, pedagógiát és ezzel összefüggő dolgokat, de a tanulmányaimon túl is rengeteget foglalkoztam ezzel, nem mondom, hogy az összes létező szakirodalmat elolvastam, de eleget. A munkahelyemen elismernek, ahol már szintén nem kevés tapasztalatot szereztem (nem vagyok fiatal anyuka), és ha úgy van, nem szégyellek tanácsot kérni a még tapasztaltabbaktól. De a falnak megyek attól, amikor tanulatlan, unintelligens, vagy épp a gyereküket nagyon látványosan rosszul nevelő felnőtt ismerőseim, rokonaim kioktatnak, hogy mit hogyan kellene csinálnom, pláne, hogy nem is panaszkodtam, nem is kértem segítséget, csak esetleg válaszoltam egy feltett kérdésre.

Ja, és ráadásul a tanácsaik égbekiáltó baromságok.

Hogy kell az ilyet kezelni? Mert a fent leírtakat mégsem mondhatom el minden alkalommal, amikor valaki úgy érzi, ki kell oktatnia. Ugyanakkor udvariatlan, nyers sem szeretnék lenni még akkor sem, ha bánt ez a viselkedés.

Vannak erre jól bevált panelmondatok, ami nem bántó, de helyreteszi a dolgot?


2015. márc. 28. 16:37
1 2
 11/14 A kérdező kommentje:
Az milyen, amikor az utcán szólnak be? Mit és miért? Hál' istennek ilyennel még nem találkoztam.
2015. márc. 29. 13:33
 12/14 anonim ***** válasza:
Fiam hisztizett az utcán, mert nem arra mentünk, amerre elképzelte. Ekkor szólt be egy nénike arrogánsan, hogy miért hagyom szerencsétlen gyerket így sírni, anya vagyok-e én?
2015. márc. 29. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
51%

Én továbbra is azt mondom, hogy azért mert azt tanultál amit nem biztos hogy mindig jól is fogod csinálni és más nem fog tudni jó tanácsot adni. Persze nyilván sok hülyeséget fogsz hallani ami valóban az, illetve kinek mi jött be. De azért mert szakács az illető vagy cipész még érthet a gyerekekhez, most ne a te ismerősöd legyen a példa. Nekem úgy jön le a hozzászólásod, hogy nehogymár beleszóljon valaki abba amit csinálsz mert ezt tanultad. OK értem ezt tanultad, de hidd el amit tanultál és ahogy alakul majd azért nem lesz ugyanaz. Nem rosszból írom, de úgy érzem nagyon úgy érzed, hogy mivel ezt tanultad így te tudod a tutid, nos majd rájössz hogy nem :) illetve senki sem tudja a tutit :) majd a gyereked kiismered és összecsiszolódtok, meg kitapasztalod mivel mit érsz el nála, mivel tudsz rá hatni.

Mondok példát, sokak tanácsára mi is kipróbáltuk, hogy hagyjuk sírni elalváskor a gyereket az ágyában, menjek oda hozzá nyugtassam meg majd tegyem vissza hát kipróbáltuk nálunk nem vált be, viszont egy kedvenc plüssel azóta is simán elalszik szó nélkül, szóval hiába van a suttugó könyv, amiben ezt a tippet írták és sokaknak bejött mi ezt nem tudtuk megoldani, nálunk nem működött, helyette viszont egy sokkal egyszerűbb igen :)

Szóval ne ítélj el senkit a végzettsége miatt, ő is jót akar a gyerekének vagy a tiédnek.

Persze nem azt mondom hogy nem értesz a gyerekekhez!!!!!! Csak azt hogy valószínű az életben más lesz mint tankönyvben olvasni.

De abban teljesen igazad van, hogy nem minden tanács jó és nem is kell mindent megfogadni. És persze nem is mindenki csinálja jól, de hidd el egy tanárnak sem tökéltes, kitűnő tanuló a gyereke!

2015. márc. 29. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 A kérdező kommentje:

Kedves Utolsó! Hol írtam olyat, hogy szerintem én mindenkinél jobban csinálom? Ha alaposan elolvastad, amit írtam, ott van fehéren feketén, hogy sosem szégyelltem tanácsot kérni a még tapasztaltabbaktól. És ha másban nem is, abban tökéletesen igazad van, hogy senki nem tudja a tutit, de akkor ebben az esetben miért is akarja nekem valaki megmondani, aki nem is ismeri a gyerekemet?!

A saját ismeretségi körömet meg talán ismerem annyira, hogy ki az, akinek inkább nem kellene tanácsot adnia nemhogy egy tanárnak, de úgy nagyjából senkinek, hanem szépen hazamenni és söprögetni a maga portáján.

Ami pedig a Suttogót illeti, épp most olvasom, és abban éppen nem írják sehol, hogy a gyereket sírni kellene hagyni, pont, hogy kegyetlen és elhibázott módszernek tartja a szerző az altatásnak ezt a módját.

Egyébként pedig a kérdésem nem arra vonatkozott, hogy vajon mi a baj az én hozzáállásommal, hanem hogy hogyan kell kezelni a bosszantó és kéretlen, ugyanakkor jónak a legkevésbé sem nevezhető önjelölt gyermekpszichológusokat.

2015. márc. 29. 21:13
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!