Titeket nem zavar (vagy nem fog zavarni), hogy a kisgyereketekből kb 14 év után langaléta kamasz lesz?

8-as vagyok. Nem értem miért akadtál ki 9-es, leírtam, hogy nincs semmi gond, ez az élet rendje, hogy felnőnek, változnak.

"...felnőtt fiút/lányt már nem ölelhetnek át, puszilhatnak meg a szülei? Nem mondhatják egymásnak, hogy "szeretlek"?..." Persze mondhatják, de egy 16 éves kamaszfiú nem igazán fogja értékelni, ha elkezdem puszilgatni csak úgy és a szeretlek sem tartozik a leggyakoribb szavaik közé. Ettől még szeretnek, de nem fogják elmondani napi ötször, mint egy 3 éves. Ezzel sincs gond egyébként, ez a természetes, én nem is csinálok ebből sem előre problémát és később sem fogok. Szerintem egy kicsit gyakorold még az értő olvasást, mielőtt nekiesel másnak.

8-as, ne vedd magadra, amit írtam, nem a Te válaszodon "akadtam ki", hanem egyáltalán azon, hogy egy ilyen kérdés felmerül. Amit írtál, természetes, minden szülőben benne vannak ezek az érzések, hogy "jaj, mindjárt lázadó kamasz lesz ebből a cuki totyogóból", de ahogy írtad, ez elkerülhetetlen. Ettől a szeretet nem lesz kevesebb.

Nyilván nem él az ember a 16 éves kamasz fiával olyan szimbiózisban, mint a 2 évessel, de az érzelem kifejezése akkor is meg kell hogy legyen, hiszen így lesz egészséges felnőtt belőle, aki helyén tudja kezelni a dolgokat. És nem lehetetlen, hogy egy 16-18 éves fiú naponta megöleli és elmondja a szüleinek, hogy szereti őket (emellett persze megvoltak a kamaszkori, már korábban emlegetett tulajdonságai is). Láttam ilyet és számomra ez azóta is példa, hiszen ezek a dolgok tartják össze a családokat, ilyen közegből kerülnek ki az egészséges értékrenddel rendelkező emberek.

Nem, nem zavar.

Ez az élet rendje, hogy a gyerekeink felnőjenek, babából kisgyermekké váljanak, majd kamasszá, és így tovább.

Nagyon is örülni fogok, ahogy látom felnőni a lányaimat, látni fogom, milyen okosak, önállóak. És akkor is ki lehet fejezni, hogy szereti egy szülő a gyermekét, és fordítva.

Férjes asszonyként, 2 kicsi gyerekkel, mikor csak tehetem megölelem az édesanyámat, és elmondom neki mennyire szeretem. Kamaszként is kimutattam, hogy szeretem, sőt, mondtam is neki.

Dehogynem, ráadásul már csak pár év választ el tőle, mert 8 éves a fiam 😀

Engem nem is a külseje aggaszt, hanem a felvett tulajdonságai, amik a haveroktól ragadnak majd rá. Nincsenek illúzióim, nagyon jól emlékszem a kamaszkoromra, hogy lány létemre milyen meredek dolgokat tettem és akkor ezt most szorozzam be azzal, hogy fiú és hogy nem 1994-et, hanem 2020-at írunk addigra...

Az én 10 éves fiam majdnem akkora,mint én,pedig nem vagyok alacsony,és már nagyobb a lába :)!

Már elkezdődött nálunk is a kamaszodás,de ez életkori sajátosság,mert az osztálytársai is pont olyanok.Kicsit már próbálkoznak a vissza beszéddel,lázadnak,de vele együtt tanulok,idősödök én is,így még könnyű egy lázadást "leverni". Persze csak szóban :)!

2 cicám volt, amikor megszületett a fiam. az első időkben kevesebb időm volt rájuk, kár lenne hazudnom. nem azért mert kevésbé szerettem őket, hanem mert egy hasfájós csecsemőt 0-24-ben ölben kell cipelni, hogy ne ordítson szegény.

most már "kárpótoltam" őket, több időm van rájuk, ugyanannyit játszom velük és simogatom őket mint eddig (9 hónapos a fiam). eleinte éreztem rajtuk hogy nem értik mi van, de mára ugyanolyan bújós, dorombolós cicák. ez az utolsó kérdésedre a válasz, kérdező :)