Az anyaság borzalom?

Az anyaság nem úgy borzalom, hogy fffffúúúúúúúúúúújjjjj, és jjjjjjjjjjjajjjjjjjjjjjjjjjjj. De igen is vannak olyan pillanatok, amikor a nő kiszaladna a világból, az egészet a háta közepére sem kívánja, nyúzott, fáradt, és valahol elveszett a régi nő benne, a cifra palota és a katica mögött mélyen.

Szervezz programot. Oké, én mennék, de ki a búbánatra hagyjam a szopizó gyereket? A nagymamára aki dolgozik, vagy a nagypapára aki szintén, esetleg a beteg dédpapát ápoló 82éves dédire? mert elmennék "bulizni"? Az ismerősöknek meg baromira megterhelő meglátogatni minket, és átcaplatni fél Pestet, babkocsival, és nem is nagyon akarnak babával találkozni... Apával program?: hétvégén próbálok aludni, amíg ő foglalkozik a kicsivel(mert 24órázni lassan 8hónapja nem pihentető), hétközben meg öülök ha este8ra itthon van. Mit szervezzek? Vagy kivel, nem egyszerű.

És én is azt érzem, hogy nem vagyok már 100%ban Nő, bepunnyadtam(főzés, mosogatás, mosás, babó alap ellátása) csak mondókák, és tapsikálós versek, testmegismerős játékok. És régen a babó érkezése előtt 13óra munka után(szellemi munka) vígan elmosogattam 8ember után 20perc alatt, most 6tányért török mire végzek, egy óra alatt két és fél emberre.

Vidámság és kacagás addig van, amíg igényli a foglalkozást, de mikor alszik, egyedül játszik, akkor bizony fejbevág az üresség, a szerencsétlenség érzése, és majdnem sírva nézed a nyúzott arcod a tükörben, és amiből régen szépen sminkelt belőtt sérós Nőci mosolygott vissza.

Igen is el kellene fogadni azt a tényt, hogy egy gyermek nem csak móka kacagás, hanem rengeteg áldozat is. Nem csak rózsaszín az élet velük, hanem tud nagyon szürke is lenni.

Igen is borzalmas, hogy alig alig lehet magunkra találni, azokra akik voltunk. És ez nem azt jelenti, hogy szegény kölyök, biztos nem szeretik, meg az olyan nő aki nem tud erről arról lemondani minek szült..., de igen is szeretik, szüljön. Csak épp két személyisgként kellene egyszerre léteznünk, Nőknek, anyának, és tipp topp nőcinek, de ezeket egyszerre? baromira nehéz.

Azért az azt se felejtsük el, hogy az első 3 év, ami húzós ilyen szempontból.

Aztán jön az ovi...már úgy várom...1,5 hónap és kicsit magamra is jut időm:)

Nem értem. Ez a világ legtermészetesebb dolga. Mégis itt sokszor olvasom, hogy megszületik a baba, az anyukák elkezdenek filózni, hogy jajj ez milyen rossz, az milyen rossz, nem tudok ide menni oda menni, aludni, stb. Én is szoptatok éjjel, van hogy többször is, 16 hónapja. De borzalom szót az anyasággal nem tudnám egy mondatban említeni.

Nem is olyan rég még 8-10gyereket szültek a nők, szülés után pár nap múlva már kapáltak, csinálták házimunkát, nevelték gyermekeiket. Nem nagyon volt idejük azon mérgelődni, nem tudnak bálba menni, meg hogy mennyit segít a férjük, aki szintén reggeltől-estig dolgozott.

Ha erre gondolunk, talán könnyebb elviselni ezt a "borzalmat", azt az 1-2-3 évet, azt a 2-3 gyereket, akik olyan hamar felnőnek, hogy észre sem vesszük...