Mit gondoltok arról, ha valaki nevelési célzattal veri a gyerekét? Persze nem brutalitásra gondolok, hanem elfenekelésre vagy mondjuk ha rácsapnak a kezére egy gyereknek!?
én egyszer sóztam a fenekére, méghozzá utcán.
kirándultunk, elrohant, ordítottam, de csak azt értem el, hogy hátrafelé fordulva, röhögve rohant a szakadék felé. 2 lépésen múlt az élete, annyira megijedtem, hogy ráhúztam a fenekére :) na azóta nem rohant el eszetlenül, már 5 éves, nem ütöm soha, de akkor azt hozta ki belőle.
de simán el tudom azt is képzelni, hogy ezt egy kereszteződésnél csinálja egy gyerek, akkor is jobb ha ő sír mint hogy elüsse az autó.
azt már nem értem meg, mikor valaki tudatosan azt választja, hogy minden ellenkezésre ráüt a gyerek kezére.
Én kb 3x csaptam rá a kislányom kezére, jól ki is nevetett, a végén együtt nevettünk. Na, ennyire volt komoly, így már más megoldást keresek a "nem szabad" dolgokra. Még nem találtam meg a legjobb megoldást, de próbálkozom folyamatosan. Alapvetően van egy olyan hangsúlyom, amire általában hallgat, és abbahagyja azt a tevékenységet, aminek éppen nem örülök (pl üveges szekrényajtó rángatása stb)
Ám én is különbséget tennék a következetes verés, és az indulatból odasuhintok a kezére/popsijára között. Az utóbbi sokszor nem a fájdalom miatt hatásos, (szerintem nem is csap senki annyira rá), hanem inkább a meglepetés ereje működik.
A következetes veréssel nevelést elítélem, és valóban egy gyerekkel szemben nem működhet ez a fajta hatalomelvű nevelés. Pszichológus szemmel nézve is komoly lelki problémákat, károkat okozhat hosszú távon , bizalmat csorbíthat, nem lenne szabad kitenni ennek egyetlen gyermeket sem.
Rossz gyerek szerintem nem létezik.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!