Mit gondoltok arról, ha valaki nevelési célzattal veri a gyerekét? Persze nem brutalitásra gondolok, hanem elfenekelésre vagy mondjuk ha rácsapnak a kezére egy gyereknek!?

Én azt gondolom, hogy anyuka tehetetlen dühében nem tud mást csinálni. Nem tartom helyesnek, szerencsére eddig sikerült is elkerülnöm, de nem mondom, hogy nincs az a helyzet amikor szükség lehet erre.

Gondolom attól is függ, milyen a gyerek habitusa, mennyire "nevelhető" szép szóval.

Bár én igyekszem mindig a lelkére hatni, ha nagyon rosszat csinált (nagyon komolyan elmondtam neki, hogy az adott dolog rossz, veszélyes, haragszom, stb.), eddig bevált, de "soha ne mondd, hogy soha".

Oh ez az ami teljesen ketté ossza a szülöket.

De talán nagyobb a tábora a rácsapok az nem számít tábronak.

Èn nagyon ellene vagyok, az én nézetem, hogy az üt a másikra aki erösebb és nem tudta elejét venni a problémának.

A gyermek nem tud ütni, ha megteszi rögtön le van szidva érte. Ha egy szülö erejét kihasználja azzal rögtön a gyermeket le is alacsonyítsa ezzel.

Èn a nevelés híve vagyok, az, hogy addig ne kelljen eljutni, hogy egy gyermeket már meg kelljen ütni.

Elhiszem, hogy vannak szituk amikor már egy szülö többet nem tud, mint ütni, de miért is kell addig eljutni? Miért nem lehet egyszerüen a gyereket tudatosan nevelni, hogy az ütésig ne kelljen eljutni.

Mondom azt, hogy 2 lánykám van, akik igen hisztisek is.

Néha én is úgy megverném öket. Aztán ilyenkor elöjön bennem, hogy azért tenném, mert erösebb vagyok? Miért vagyok annyaira tehetetlen, hogy verésre gondolok, miért nem tudok nevelni.

Férjemet sem verem meg, pedig sokszor olyan dolgot tesz vagy mond ami nekem igen nem tetszös, de még sem csapok oda neki. Akkor a gyereknek miért is kellene?

Nálunk mind a két lányom kapott a kezére és a popsijára is, ha a 6. figyelmeztetésből sem értettek.

Nem fogom jártatni a szám, főleg, ha pl. a konnektorba készültek már 40×-re belenyúlni (hiába volt benne gyerekvédő).

Biztos, hogy másnál kiverem ezzel a biztosítékot, de igen, megkapták érte "jutalmukat". El is ment a kedvük, hogy oda nyúljanak még egyszer.

Kapott már seggest is az utcán, amikor nem fogadott szót (3 évesen, dacolt) és úgy döntött, hogy ő elkezd rohanni csak épp az úttest felé vette az irányt. Abban a percben nem az gondolkoztam, hogy hogyan magyarázzam el neki, miért nem csináljuk ezt. Megkapta a seggest és utána bocsánatot is kért, mert tudta jól, hogy butaságot csinált.

A testvérem volt 4 évig olyan, hogy mindent elmagyarázott a gyerekének. Amivel nincs probléma, csak a gyerek konkrétan mai napig sz@r a fejére és már semmilyen büntetés nem hatásos nála.

4 körüli volt, amikor többször is szóltunk neki, hogy ne futkosson rá a bringás útra, mert elcsaphatják. Csak azért is csinálta, míg végül nagyobb baj történt. A testvérem elkezdett vele ordítani, rácsapott a seggére. Az uncsim megsértődött és elkezdett keservesen sírni. Majd a testvérem pár másodperc múlva elkezdte vigasztalni és még Ő kért bocsánatot a gyerektől, amiért megtörténtek a dolgok. Kész vicc volt ..

Nem azt mondom, hogy verjük agyon a gyereket és mindenért kapjon ki, stb .. de bizony valóban vannak pillanatok, amikor egy atyai - anyai segges vagy kézre csapás igen csak jól jön adott esetekben.

Én különbséget tennék a között, hogy egyszer elszakad a cérna, és a kezére/fenekére csapok, vagy nevelési célzattal, hideg fejjel megütöm (kézre, fenékre gondolok itt is). Mindkettőt ellenzem, de, mivel nem tudunk állandóan a topon lenni, szerintem az előbbi a legtöbb szülővel legalább egyszer megtörténik, én is csaptam már a gyerek kezére. Ebben az esetben, magamra nézve, úgy gondolom, nem tudom jól kezelni a hirtelen indulatot. Hatásos, az biztos, de nem szeretnék rendszert csinálni belőle, biztos vagyok benne, hogy ilyenkor egy gyerek számára nagyon ijesztő vagyok, és egyáltalán nem vagyok rá büszke. A második variáció szerintem elég embertelen dolog.

Két okból nem értek egyet az ütéssel mint nevelési elvvel. Egyrészt gyakorlati szempontból: szerintem ennek hátterében a legtöbbször az áll, hogy a szülő nincs tisztában a gyerek érettségi szintjével, és olyat vár el tőle, amire a gyerek még nem képes. Lehet, hogy "megtanulja" nem csinálni az adott dolgot, de nem azért, mert érti az összefüggéseket, hanem azért, mert fél a fájdalomtól. Rövid távon persze ez hasznos, hosszú távon nem tartom igazán célravezetőnek. A másik ok, amit korábban írtak, erőfölényből ütve nevelni, miközben a gyerekemnek ugyanezt értelemszerűen nem engedem meg - nekem ez megalázónak tűnik. Én nem szeretnék többet elvárni a gyerekemtől, mint saját magamtól. Szerintem nem fair.