Válaszolnátok nekem őszintén a kérdésemre?

Elmagyaráznátok, hogy mi lenullázni való volt az első válaszban? Komolyan érdekel. Bár gondolom fogalmatok nincs, csak ebben élitek ki a fusztrációtokat. Sajnálom, hogy nagyobb öröm nem jut nektek.

Szerintem azért egy 1,5 éves gyerek már megért valamit abból,ha elmondod,mit miért nem szabad.Nyilván nem órákig tartó prédikációra gondolok. De a verésből miért értene? Csak azt szűri le belőle,hogy most anya nem szeret valamiért. Nekem a gyerekkorom is olyan volt,hogy sose bántottak a szüleim,szóval ez nem valami új találmány. Lehet,hogy te a saját gyermekkori élményeid miatt gondolod úgy,hogy belefér a testi fenyítés. Én más családoknál,ahol odacsapnak a gyerekre,inkább azt látom,hogy semmi értelme,egy idő után a gyerek egyszerűen nem veszi már komolyan a szüleit,illetve ő is inkább pont,hogy erőszakosabb lesz.

Mi úgy mentünk neki a gyereknevelésnek, hogy nem ütünk. Én gyerekként elég sokszor kikaptam.Aztán mégis előfordult, sajnos. Teljesen felesleges volt mindig. Máshogy is lehetett volna, csak rossz napom volt, elfogyott a türelmem, nem jól kezeltem. 2,5 éves múlt a gyerkőc, az utóbbi fél évben csaptam oda néhányszor (főleg a kezére), előtte nem kapott, pedg nem az az egy helyben ülő típus, akaratos és önfejű tud lenni (mint én). Mostmár direkt figyelek, ha kezd elmérgesedni a helyzet, mert azóta a gyerek is verekszik. Lefogom a kezét általában ha üt, verekszik, dobálózik, a többi helyzetet megpróbáljuk kompromisszummal, megvonással vagy jutalmazással megoldani. És ha hiszed ha nem, több eredménnyel járunk. Arról nem is beszélve hogy engem is nagyon megviselt egy-egy pofon, még ha a gyereknek annyira nem is fájt. Úgy érzem, egy-egy ütés az én kudarcom és tehetetlenségem a gyerekkel szemben.