Van itt olyan anyuka akinek nem az a mániája, hogy ha a gyerekre rászólnak akkor lelkibeteg lesz?

Superdadát ajándékba kaptuk még régen, kiolvastam, és kínunkban kipróbáltuk a sarokbaállítást (bár csak 3 éves kortól javasolja) "annyi percig, ahány éves a gyerek, aztán ha lenyugodott, kijöhet". Na ehelyett a 2 és fél évesem 1 óráig üvöltötte teli torokból a sarokban, hogy "Csúnya vagy anya!", mert nem akart zoknit venni (egyiket sem) és ezért már verekedett is. Aztán lenyugodott, meg tudtuk beszélni, sőt bocsánatot is kért (bár csak valószínűleg többedszerre tanulta meg, ez mit is jelent).

De volt egy-két hónap, amikor a a "fő bűnökért", azaz az ütögetésért, csúnyát mondásért, karmolászásért (bölcsis tudományai) sarok járt. Aztán egyre kevesebbszer kellett, majd az egész valahogy lecsengett és ma közel a 3-hoz már tényleg meg lehet vele beszélni a dolgokat. (Azaz elég büntetés az is, hogy "nem játszom veled, amíg így beszélsz, mert ezzel bántasz" vagy ha "még egyszer szóród a homokot, hazamegyünk"). Ehhez persze a következetes ígéretbetartáson kívül az is kellett - látom rajta -, hogy agyilag megérjen az empátiára és a szabálykövetésre. Visszatekintve bevallom, fogalmam sincs, biztosan jó ötlet volt-e sarokba állítás, akkoriban viszont tényleg mindenért ment az agresszív hiszti (fél napunk azzal telt), és csak ebből értett.

Mostanában olvasom egyébként a leendő ovink által ajánlott "Gyerekhatárok" című (keresztény) könyvet és szerintem nagyon jó, legalábbis nekem már így is sokat segített, hogy felismerjem a saját buktatóimat és egyszerre tudjam a gyerek szemszögéből empátiával mégis kicsit távlatból (a jövőbeni felnőttre tekintve) nézni a csip-csup konfliktusainkat.

Itt egy jó ismertető: [link]

Kérdező, te elég rendesen kevered a dolgokat. Azért a semmiért sem szólok a gyerekre, meg a ráverek, hideg vízzel leöntöm stb az két dolog, két véglet. Ezek között a végletek között még van elég sok átmenet.

Az a baj, hogy azok az anyukák, akik erőszak nélkül nem tudják/akarni megoldani a nevelést, azt hiszik, hogy akiknek ez sikerül, azok egyáltalán nem is nevelik a gyereküket.

Ez nagyon nem így van. Én hiszem, hogy lehet jól nevelni egy gyereket anélkül, hogy a szülő kihasználná a testi erőfölényét. Kellenek szabályok a gyereknek, kellenek határok, kell a rászólás, kell a nevelés, és néha bizony a büntetés is. De meg lehet ezt oldani erőszakmentesen is. Ahogyan itt írta valaki, a férjemet sem pofozom fel, ha valami nem tetszik, akkor a gyerekemmel miért tenném ezt? Csak mert erősebb, nagyobb vagyok, és megtehetem? Én nem érzem emiatt feljogosítva magam arra, hogy bántsam a gyereket. És ismétlem, ez nem azt jelenti, hogy mindent megengedek neki, és hogy nem nevelem.