Ha egy 4éves kisfiúval sokat kiabáltak eddig, de most változtatna a szülő, akkor nem lesz tőle lelkibeteg?

Előző gondolatmenetet folytatva akkortól maradnak meg az emlékek, az azt megelőző időszak pedig az érzelmi beállítottságot határozza meg. Nem múlik el nyomtalanul ez a 4 év, bármennyire is szeretnéd ezt hallani.

Azt ugye tudod, hogy ezen nagyon nehéz lesz változtatni?! Talán az segít, ha a történteket megpróbálod a kisgyerek szemszögéből nézni, mert úgy egész másképp tűnik minden.

Akkor sem lenne lelkibeteg, ha amikor hisztizett, kapott volna egyet a fenekére.

Ha a kiabálástól az lenne, akkor minden felnőtt az lenne. Velük nem csak kiabáltak, de időnként elfenekelték őket. Még is egészségesebb lelkületűek, mint a mai, elkényeztetett, csak szép szóval nevelt gyerekek.

2: ez nem igaz. Vannak, akiknek az emlékei korábbiak; és nem csak képekkel emlékezik a lélek.

Az érzelmi lenyomatok csecsemőkortól megvannak, mert a gyerek úgy szív magába mindent a környezetéből, és főként az anyjától, mint a szivacs a vizet. Fél éves korig a gyerek nem tudja magát elválasztani az anyjától (ezt hívják a szimbiózis korának), és ha vele ordibált az anyja már ekkor is, akkor a gyerek a legelemibb és legsúlyoabb lelki sebeket szedte össze (tükrözés, ősbizalom-törés stzb.)

A kötődést pl. ha most elviszi pszichiáterhez, még át lehet írni egy átlag képességű gyerek esetében is. Az ordibálás, a hiszti, a gyerek bűnbakká tétele, mind olyan súlyos nevelési hibák, amelyek később jóvátehtetelen lelki károkat okozhatnak a gyereknek.

A mama is menjen pszichiáterhez, mert a "mostantól fogva megváltozom és nem kiabálok a gyerekkel" akarom-ra nem működik.

Jó pont: hogy egyáltalán eszébe jutott, hogy rosszat tesz a gyerekkel és árt neki, és talán változtatnia kellene.