Abortusz ellenzők, mi bajotok azzal, ha egy nő valamiért nem kész még az anyaságra, és ezért elveteti a "gyerekét"?
Pláne, hogy mindenki 12 hetes magzatokkal példálozik, hogy ekkor még simán megejtik a műtétet, pedig ez sem igaz. Csak valahol meg kellett húzni egy határt, de ezen határ közelében már csak különösen indokolt esetben végeznek abortuszt. Általában amit eltávolítanak, valóban nem több egy rakás sejtnél, egy 1-2 centis kis magzatocska, amin éppcsak felfedezhetők néhány szervkezdemény csökevényei.
Ráadásul a központi idegrendszer ebben az időben még olyan fejletlen, hogy az alapvető működésen és egy gyenge fájdalomérzeten kívül semmire sem jó, márpedig így a szó szoros értelmében csak egy öntudatlan, életképtelen sejtcsomó még az embrió, sokat kell még érnie, mire rá lehet mondani, hogy egy élő lényről van szó.
Szóval miért kell megkövezni egy nőt, akinek egyszer fogamzásgátló mellett is becsúszott egy megtermékenyítés, de sem érzelmileg, sem anyagilag nem volt kész egy gyerekre, vagy egy szülésre...
De most te miért nyomod le a torkunkon a véleményed? Neked ez, másnak meg az.
Ez kb olyan mint mikor hívő emberek megpróbálják meggyőzni az ateistákat, hogy márpedig Isten akkor is létezik, és vörösödő fejjel, kidülledt szemmel és megduzzadt, eres nyakkal hajtják az igazukat.
Szerinted helyesen jár el, szerintünk nem. Neked ez a véleményed, nekünk az. Kész. Pont.
Kaptál 22 választ a kérdésedre, hátradőlhetsz. Te nem fogsz meggyőzni minket, mi nem fogunk meggyőzni téged, akkor meg?
Láttam este, hogy mikor válaszolt a kérdező, sőt, mikor melyik kérdésre, és az időpont pontosan egybeesett a lepontozás idejével, szóvel a gondolatmenetem elég megalapozott szerintem. A kérdező megerősítést vár, mert az álláspontja ezer sebből vérzik.
A kismamák tudtommal nem szoktak klubozni.
Kérdés, mit értesz "klubozás" alatt... mert úgy, ahogy a klasszikus angol klubélet folyik, úgy tényleg nem... úgy már annál inkább, hogy "hasonló gondolkodású emberek véd-, és dacszövetsége"...
A Kérdező álláspontja meg számomra tökéletesen elfogadható, mindösszesen egy "sebet" látok rajta, azt, hogy "működésen és egy gyenge fájdalomérzeten kívül" - n.b. messze nincs ilyesmije egy 12 hetes magzatnak... csak úgy tűnik, valamiért nem merte leírni:
Az abortusz meg szerintem az a fajta rossz megoldás, ami időnként a relatív legkevésbé rossz. És kérdezőhöz hasonlóan én sem tudom megérteni a harcos magzatvédőket, hogy milyen alapon gondolják azt, hogy beleszólhatnak mások életébe, rendelkezhetnek mások méhének tartalma felett???
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!