Miért várja el a világ, hogy akinek gyereke van, az boldog legyen?

De most komolyan, van, akinek az újdonság, hogy a kisbabák gyakran ébrednek éjszaka, hogy sokszor nyűgösek, hogy ha betegek, akkor meg aztán főleg, és hogy úgy általánosságban egy anyának ideiglenesen rengeteg áldozatot kell hozni a gyerekéért? Ha senki nem is mesélt ilyet nektek (amit kétlek), akkor is vissza tudtok valamennyire emlékezni a saját gyerekkorotokra, nem? Hogy anyukátok ápolt, éjjel mellettetek virrasztott, amikor betegek voltatok stb.

Engem annyira nem értek meglepetésként ezek a dolgok, de lehet, hogy csak szerencsésebben sikerült tájékozódnom. Sokat gondolkodtunk a férjemmel, mielőtt belevágtunk a gyerekvállalásba, mert tudtuk, hogy hatalmas felelősség, sok lemondással jár, és nem csak egy játékbabát kapunk, amit bármikor eltehetünk a polcra, ha nincs kedvünk vele foglalkozni. Akkor álltunk neki a "gyerekgyártásnak", amikor úgy éreztük, hogy készen állunk minderre.

Szerintem engem is a "nem őszinte" anyukák közé sorolnál, mert ha valaki megkérdezi, hogy milyen az anyaság, akkor én elmondom azt, amit már leírtam a 24-es hozzászólásomban, mert ezeket a pozitív dolgokat ezerszer fontosabbnak tartom, mint a nehézségeket, meg amúgy sem szeretek panaszkodni, én nem érzem magam jobban tőle, ha sajnáltatom magam, ellenkezőleg.

Most miért kell letámadni? Egyáltalán nem erről beszéltem, és ahogyan te is leírtad, nem neked címeztem amit mondtam.

Hiába akarod beállítani, hogy én bárkit is támadok, nem így van.

Én csak leírtam, hogy én minden nehézségével együtt élvezem az anyaságot, csak azt utálom, amikor ezért kiutálnak, beszólogatnak stb (pont ahogyan itt is), mintha kötelező lenne szenvedni a gyerekem miatt. Hát bocs, de nem fogok csak azért szenvedni, hogy mások esetleges lelkiismeretfurdalását enyhítsem.