Ti mit tennétek, ha megtudnátok, hogy a párotoknak van egy "eltitkolt" gyereke?
Mert nálunk ez a helyzet.
Boldog – legalábbis eddig az volt – párkapcsolatban élek a párommal már lassan öt éve.
Tegnapelőtt elmentünk vacsorázni, hatalmas volt a boldogság, romantikus is volt. Aztán tegnap este mikor hazaértem leültetett vele szembe és mondta, hogy mennyire szeret és örül annak, hogy én vagyok neki. De! Van egy 4 éves kislánya, akiről ő lemondott, mert mi akkor már együtt voltunk és nem bírta tovább, úgy érezte el kell mondania, el kell számolnia a lelkiismeretével. Szóval ő engem megcsalt, amiből lett egy gyerek is, ha ez nem lenne elég, ráadásul azzal a nővel, akivel előttem együtt volt 3 és fél évet. A hab a tortán, hogy 30 hetes terhes vagyok és nem tudom, hogy mit tehetnék egy ilyen helyzetben… Hogyan bízhatnék meg egy olyan férfiban, aki lemondott a saját gyerekéről csak azért, hogy én ne jöjjek rá semmire? Inkább mondta volna el, hogy mit tett, talán jobban viseltem volna. Tegnap este eljöttem onnan, hazajöttem a szüleimhez gondolkodási időt kérve a páromtól. Mit tegyek? Tanácstalan vagyok… A szüleimnek erről nem mondtam még semmit, egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy beszéljek róla, hiszen még én magam sem hiszem el, hogy ez igaz, pedig a saját fülemmel hallottam, ezért ők most úgy tudják, hogy a párom nincs otthon és nem akartam egyedül lenni.
Azért ebbe a kategóriába írtam ki a kérdést, mert nem tudom, hogy mi legyen a babával… na meg persze velem. Vagy hogyan tovább ezek után…
A válaszokat előre is köszönöm!
Hát nem vagy könnyű helyzetben, nem irigyellek...
Nézzd a jó oldalaát, hogy elmondta magától, mondjuk nem siette el. Én adnék neki még egy esélyt, főleg ha még mindig szereted. Mindjárt megszületik a babátok, akinek szüksége lesz egy apára. De ez csak az én véleményem, nem ismerlek titeket, a helyzeteteket...ezt csak te tudod eldönteni.. sok sikert! :-) irj h mi lett:-)
Uh, nem lennek most a helyedben..
Ha jol szamolom, akkor ez a kislany akkor fogant, amikor ti meg a kapcsolatotok legelejen voltatok. Talan ezt igy meg lehetne bocsajtani, mert mindenki hibazhat (egyszer!!). De az sokkal jobban bantana, h hogyan mondhatott le a kislanyarol??? Es ezutan sem ohajt rola gondoskodni?
Es miert pont most allt elo ezzel a tortenettel a parod? Ha mar nem meltoztatott a gyerekprojekt elott tajekoztatni Teged, akkor miert nem vart ezzel, amig legalabb meg nem szulsz?
Ne haragudj, de a pasid nem normalis...
Tudsz valakivel errol beszelni? Add ki magadbol, akar a szuleidnek is! Meg ha egyutt is maradsz vele, nem erdemli meg h falazz neki!
Ne haragudj amiert tobb a kerdesem, mint a valaszom, de ezen nem terek napirendre..
Hogy birod lelkileg?
"párkapcsolatban élek a párommal már lassan öt éve.
Tegnapelőtt elmentünk vacsorázni, hatalmas volt a boldogság, romantikus is volt. Aztán tegnap este mikor hazaértem leültetett vele szembe és mondta, hogy mennyire szeret és örül annak, hogy én vagyok neki. De! Van egy 4 éves kislánya, akiről ő lemondott, mert mi akkor már együtt voltunk és nem bírta tovább, úgy érezte el kell mondania, el kell számolnia a lelkiismeretével. Szóval ő engem megcsalt, amiből lett egy gyerek is, ha ez nem lenne elég, ráadásul azzal a nővel, akivel előttem együtt volt 3 és fél évet. "
Kérdező, most nem azért, de ha a gyerek most 4 éves, akkor emberi számítás szerint majdnem 5 éve, 4 év és 9 hónapja fogant, tehát akkor vagy még együtt sem voltatok, vagy nagyon a kezdetén... ha azóta, vagyis majd 5 éve jól működik a kapcsolatotok, és a dolgot ráadásul most önmaga mondta el, szerintem nem kellene csinálnod a világon semmit. Az a kapcsolat nyilván nem működött a párod életében valamiért, a ti kapcsolatotok meg működik.
Benyelnem, h hutlen volt, es azt is h szuletett a kapcsolatbol egy kisgyereke. De amiatt biztos nem allna meg elottem h lemondott a kislanyarol es 4eve konkreten sz@rik ra.. Erre nincs mentseg es nem lehet elfogadhato indokot adni.
En csak akkor adnek neki megegy eselyt, ha ezutan reszt venne a masik gyerek eleteben is! Egyreszt azert, mert akarhogy is nezem o az en gyerekem feltestvere. Masreszt csak igy tud jo es hiteles szuloi mintaval szolgalni a kozos gyerekunk szamara. Es IGENIS vallalja a felelosseget azert amit tett!
Csak ebben az esetben bocsajtanek meg neki!
En is azt szamoltam, hogy a kapcsolat elejen kellett, hogy megcsaljon. Ha mar megcsalt, ebben az idoszakban volt a legjobb. Akkor meg nem melyult el annyira a kapcsolatotok, meg nem kotodott ennyire hozzad. Ha viszont mindezt 1.5 ev utan tette volna meg, ha a helyedben lennek akkor, akkor az jobban fajna. Mi beszeltunk ilyesmirol a barommal. Par eve beszeltuk, hogy mi lenne, ha kiderulne, hogy a kapcsolatunk elejen megcsalt, en meg azt mondtam ra, hogy egy, mar reg volt, most mit kezdjek az infoval, ketto, a kapcsolat elejen meg nem olyan a kapcsolat, akkor meg nincs elmelyulve, szoval jobban megertheto. De persze mondta, hogy nem igaz, csak haverjaekkal megesett a dolog, es ok szetmentek. Na persze a peldankba nem volt benne a gyerek.
Valoszinu a gyerek erkezeses juttatta eszebe a dolgokat, amiatt lett lelkiismeretfurdalasa. En azt mondom, a buntetest mar megkapta az elettol a parod. Lemondott a gyerekrol, es ha azota nem is, de most majd, ahogy latja majd a masik gyereke felcseperedeset, minden pillanatban eszebe fog jutni (legalabb is az elejen), hogy a masik gyerek mellett nem allt.
En is azt mondom, hogy adj neki eselyt. Mielott elmondta volna, hidd el, rengeteget vivodott, es ha 4 evig eltitkolta, talan el tudta volna titkolni egesz elete vegeig, de mar nem birta a sulyat, meg ugy erezte, hogy nem fair veled szembe, ha nem mondja el...mondjuk teny, hogy ezt nem most kellett volna elmondania, mert hamarabb kellett volna, de akkor valoszinu megszakitottad volna vele a kapcsolatot. Probald meg megbocsatani neki, jo darabig nem tudsz majd benne bizni, de idovel majd ujra fogsz. A boldog egyutt toltott evekre gondolj. Mondanam, hogy taktikabol maradj most kicsit szuleidnel, hogy erezze azt azert, hogy sulyos dolog ez, de 30 hetes terhes vagy, az ido porog. Par nap szunet utan ulj le vele beszelgetni, menj hozza vissza, masnak nem kell elmondanod, csak ratok tartozik. Beszeljetek meg a tovabbiakat, dontsetek el, hogy lezarjatok a dolgot.
Kivanom, hogy meg tudj bocsatani neki, s boldogok legyetek!
Porcukormókus, arra azért tetszettél gondolni, hogy a 4 év alatt feltehetőleg már az illető nőnek is van új párja, aki esetleg már örökbe is fogadta a gyereket? Vagy hogy egyáltalán, mit takar az, hogy "lemondott róla"? Mert ugye ha be sem jegyezték apaként, akkor sem kötelessége, sem joga sincs, semmi.
Nem gondolom azt, hogy egy harmadik embernek okvetlenül hasznos lenne abba beleszólni, hogy négy évvel ezelőtt mibe, miért és hogyan egyezett meg két másik ember... mert ha nem megegyeztek volna, ha botrány lett volna, arról nagy valószínűséggel értesült volna Kérdező is anno...
Igazad van utolso, ebbe igy nem tetszettem belegondolni..
Ha ugy tortent ahogy Te mondod, akkor nyilvan mas a helyzet. De akkor minek jon elo ezzel cifra tortenettel pont most, h nemsokara megszuletik a kozos kisbabajuk? Miert nem hagyja maga mogott a multat?
De "apukaval" ellentetben engem a (Kerdezo helyeben) ez a helyzet nagyon banta. En konnyebben lepnek tul az egeszen, ha a kislany is az eletunk reszeve valna. (hetvegek, unnepek, gyerekek szulinapjai stb.) Merthogy a gyermekem feltestvere.
Akarhogy is van, igy elbaltazni egy csalad legeslegszebb idoszakat..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!