Miért várja el a világ, hogy akinek gyereke van, az boldog legyen?

Szerintem nagyon rosszul fogod fel a dolgokat.

Igen, a gyereknevelés nagyon nehéz dolog, de szerintem ami örömet tudnak okozni a szülő számára, az felülmúlja a sok nehézséget.

Nem tudom mennyi idős a gyereked, de ha még pár hónapos, akkor érthető, hogy nagyon nehéz. De minél nagyobb, annál könnyebb lesz. Amikor megtanulnak járni, elkezdik felfedezni a világot, feltalálják magukat, már nem olyan nehéz. Amikor okosabbak lesznek, megértik mit mondasz nekik, amikor pedig megtanulnak beszélni, meg tudják mondani, hogy mi bajuk van, vagy mit szeretnének.

És amikor már kicsit nagyobb korban megtanulnak ők maguk is érzelmeket kifejezni, érzelmeket kinyilvánítani a szülő számára, pl. megöleli a szüleit és megmondja nekik, hogy mennyire szereti őket, akkor kit érdekel, hogy milyen nehézségeken ment keresztül az ember! Engem ez mindenért kárpótol és úgy érzem, hogy van értelme az életnek.

Legalább is én így gondolom.

> Mert ha mégsem, akkor furán néznek rám.

Tessék, vegyél be egyet:

[link]

Több nehézséget mint örömöt? Hajjaj, szerintem ezzel nem mindenki van ám így!

Nekem két pici gyerkőcöm van, és igen BAROMI NEHÉZ néha, de SOKKAL SOKKAL TÖBB AZ ÖRÖM mint a nehézség! Ezt őszintén így érzem! Nekem ők a mindeneim, a családom, velük teljes az életem, ha visszagondolok,hogy milyen volt mikor még nem voltak, hát sokkal rosszabb volt és sokkal céltalanabb volt az életem. Ők miattuk soha nem adom fel, sokkal erősebbé tettek, rengeteget tanultam tőlük: önfegyelmet, értékrendet, az igazi szeretetet, összetartozást és még annyi mindent!

Mi a baj egyébként? Nem vagy boldog? Biztos, hogy ez a gyerek miatt van?

Mivel én is voltam gyerek, és abból amire emléxem, nem is csodálom, hogy a szülők korábban öregedtek...

beveszed azt a bizonyos tablettát, amit előttem javasoltak, oszt annyi. akkor van baj, ha a gyerek sínyli meg.

Én is sokat gondolkoztam már ezen. Szerintem borzasztó, hogy ez az elvárás, az anyák nem lehetnek őszinték, muszáj azt mutatni, hogy minden rózsaszín ködben úszik, különben megvetnek, kinéznek.

Én fiatalon lettem anya, "becsúszott" a kisfiam. Imádom őt, de egyedül vagyok már 16+8 hónapja és azért így kemény. Egyszer beszéltem erről a barátnőmnek, hogy kezd kicsit megterhelni a magány és mit mondott? De hiszen itt van a kisfiad, kell ennél több az életben? És ekkor azt éreztem, hogy rossz anya vagyok. Talán igaz is. Ha vállaltam egyedül, akkor legyen elég ennyi. Pedig tudom, hogy ez nincs így, mégis mindig elhiszem, mert ez az elvárás.

Különben szerintem könnyebb a csecsemő korszak, de ebből is látszik, nem vagyunk egyformák.

Néha én is így érzem dettó. 2 kisgyerekem van és hót depi vagyok mindig. A nagy most kezdte az ovit, állandó nyavalyák orvosra megy el a pénz nagy része. A férjem üzleti vacsikon meg üzleti utakon van én meg úgy érzem itt sorvad el a fiatalságom a 4 fal között.

De én sem vagyok jobb az átlagnál ha kisminkelem magam és felöltözöm pakolom ki a face-re a Brendon katalógusba illő fotókat a tökéletes családról, de minden hülye ezt csinálja, miért lennék én kivétel. Mikor írogatnak a képek alá néha csak mosolygok hogy ha tudnák mi zajlik néha nálunk...

De most pont megtette a kisfiam az első önálló lépéseit és az ilyen pillanatok mindenért kárpótolnak.