Volt már olyan az anyai pályafutásod alatt, hogy anyósod vagy anyukád azt mondta neked, hogy: JÓ ANYA VAGY!?
Minden hátsó szándék nélkül jelentette ki. Független attól, hogy milyen a kapcsolatotok!
Szimplán azért mondta, mert így is gondolja és meg van veled "elégedve"!
Anyukám sajnos már nem él, az anyósom pedig a múltkor vágta a fejemhez, hogy rossz anya vagyok.:(
Ez októberben volt, azóta nem jöhet ide, csak ha nem vagyok itthon.
Anyósom egy kifejezetten gonosz és rosszindulatú, minden lében kanál nőszemély!!!
3 gyerekem van, csak a legkisebb az ő unokája. A másik 2 lányt nem szereti, már ettől is kinyílik a bicska a zsebemből.
3,5 éves a lányunk. Senki nem mondta nekem, hogy jó volnék. Sőt anyósom szerint kifejezetten sz@r anya vagyok, és ezt igyekszik mindig a tudtomra adni amikor csak lehet.
A gyerkőc jól fejlett, jól táplált, ügyes, a nevelési tanácsadó szerint korát messze meghaladó értelmi képességekkel rendelkezik, jól nevelt stb. (persze anyós jelentett fel a gyámügynél és a bölcsinél ezért kellett járnunk vagy fél évig, és jöttek is havonta)
Így én teszek rá, ki mit mond, vagy nem mond. Ahogy kisnyulacskám rám néz és mondja, hogy szeret az azt jelenti, hogy jó vagyok. :)
Nekem Hugom, és Anyukám is sokszor mondta már hogy jó Anya vagyok, de a párom is hangoztatja!
Nekem mostanában az az elismerés, mikor sétál ok a 4 éves lányommal kézen fogva, megcsókolja a kezem, egyel néz rám, és mondja Szeretlek Anya, vagy oda jön, hogy súg valamit, és a fülembe súgja Szeretlek Szeretlek.
3éves lesz a fiam, anyukám nem mondta még:(
Anyósom nem él már!
Az anyukám és nagymamám többször mondták már, hogy nagyon jól gondozom a kisfiam és látszik, hogy sokat foglalkozom Vele. A férjem is szokta mondani, hogy jól áll az anyaság. :) Nekem pedig nagyon jólesik, mert kell néha nekem is a megerősítés.
Pedig én is néha nagyon rossznak érzem magam amikor elfogy a türelmem. :( Nem vagyok egy türelmes ember, de a kisfiam aki nemsokára 5 hónapos lesz már sokat javított rajtam.
Sajnos nekem már nem él az anyukám, anyósom sose volt, az első perctől egyedülálló vagyok. :(
Viszont édesapám még él és ő azt mondja mindig, hogy le a kalappal előttem, jó anya vagyok. Jól esik, hogy van azért valaki aki mellettem áll, ha már a gyerekem "apja" nem.
nekem anyósom mondta egyszer sírva, hogy élete egyik legnagyobb boldogsága, hogy az ő imádott unokájának van a legjobb anyukája a világon!
hát én is elsírtam magam! :D
akkor azt mondta, hogy ezentúl nem a menye vagyok hanem a lánya!
nekem nagyon jól esett, bár magammal szigorúbb vagyok :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!