Nektek mennyit segít anyósotok, anyukátok?

Nem egyedül élem. A férjemmel és a 3 gyermekemmel! Ez akárhogyis van, nem egyedülnek száímt.

Mamákat meg hagyom, ők max élvezzék az unokázást, kikapcsolódás legyen számukra, ha jönnek, felhőtlen kacagás és móka. Ne "segítség" legyen. Éljék ők a nyugdíjas éveiket, pihenjenek, kikapcsolódjanak, élvezzék egymást, hisz végre nem a munkából állnak a napjaik.

De azért én kérek bocsánatot a hozzáállásom miatt :)

Anyósom olyan független, agilis nő, inkább kér, utasítgat, szervezkedik. Nem sok konkrét segítségre emlékszem. Ráadásul ár előre közölte, hogyha gyerekünk lesz, akkor nagyon szívesen jön majd vigyázni a kicsire. Akár 1-2 órát is hetente! Mert az itteni nagyszülők nem olyanok, mint Magyarországon, itt nem szoktak segíteni a babázásnál.

Az én szüleim (1000 km-re laknak) többet segítenek.

Vicces vagy kedves utolsó. Igazából nem tudok hozzáfűzni semmit. Te nyilvánvalóan elvárod, hogy segítsenek, mert magától értetődően nem győzöd egyedül, azt amit bevállaltál.

Engem tökéletesen neveltek, semmi kivetnivalóm nincs felőle. Ha bármit kérek (ami ritkán van) szó nélkül mindent félretéve megteszik. De szerencsére ilyen évente egyszer-kétszer van. Mindennél fontosabba vagyunk nekik, vagyis a szüleimnek (ebben az unokákat is értem).

És ezt én viszonzom is.De nem azzal, hogy ebben és abban kérek segítséget.

Tudod kedves, a nagyfiam élsportoló. Országos ranglistán nagyon szép helyen szerepel. A középső fiam matematika és sakkversenyeket nyer. Ők már kamaszok. A kicsi lány még ovis, de mindig velünk van, bárhová is vinnem kell a nagyokat. Kezdetektől fogva ott volt, babahordóban. A középső is szintúgy így volt, amikor hordtam edzésre a nagyot, mindig velünk volt. Nem ilyedtem meg a feladattól. Emellett minden nap friss étel az asztalon és a kosz se evett meg minket, mama ugráltatása nélkül.

És ha ezek a gyerekek ilyen szép eredményeket érnek el, akárhogy is nézzük, bár nem fellengzősségből, de ha nem hordom, nem támogatom őket, akkor nem itt vannak, szóval nem hinném, hogy azt adom át nekik, hogy senkinek ne segítsünk. Inkább azt, hogy amit vállaltunk azt vigyük is véghez. De ne vállaljunk többet, amit megbírunk.

Részemről ennyi a történet. Szerencsére nagyon szeret minket a család és nagyon büszkék ránk. Mindamellett én is az vagyok a gyerekeimre és anyukámra , hogy így nevelt. Mert ha nem így nevelt volna, lehet az én gyerekeim is számítógép előtt tengő, öntudatlan, céltalan gyerekek lennének. Mint sajnos most elég sok kamasz. Ez félre ne érts nem mutogatás, hanem nyílt titok.

És igen, azt fogom tovább adni a gyerekeimnek, amit én kaptam, nyilván némi változtatással, hisz a világ is változott. De nem azt amit te leírtál, aminek te lehordtál.

"Te nyilvánvalóan elvárod, hogy segítsenek, mert magától értetődően nem győzöd egyedül, azt amit bevállaltál. "

Nem. Ne keverd! Én természetesnek veszem egy családban, hogy segítek, ha van hol és van mit. Mert jól esik a másiknak. És ha nekem segíteni akarnak, én is elfogadom. Egy rendes, összetartó családban ez alap. Aki meg "ki ha én nem" típus, maga baja. Majd unokázol mama korodban, de segíteni nem fogsz, hiszen te magad írod, hogy a nagyszülő már ne segítsen, csak pihizzen..........ezt te írtad le, nem én! És ha így gondolod, akkor gondolom így fogod gondolni akkor is, ha te leszel nagymama. Ezért írtam (jogosan) hogy sajnálom a leendő leszármazottakat, mert nálad ez a felfogás dívik, hogy aki már nagyszülő, az már nem segít, csak uncsikázik. Majd ne csodálkozz ha ritka s.zar kapcsolatod lesz a menyeddel.....egy anyóst sem szeret a menye, aki nem ajánl fel soha semmit segítséget, csak babázni akar.....

"Tudod kedves, a nagyfiam élsportoló. Országos ranglistán nagyon szép helyen szerepel. A középső fiam matematika és sakkversenyeket nyer. Ők már kamaszok. A kicsi lány még ovis, de mindig velünk van, bárhová is vinnem kell a nagyokat. Kezdetektől fogva ott volt, babahordóban. A középső is szintúgy így volt, amikor hordtam edzésre a nagyot, mindig velünk volt. Nem ilyedtem meg a feladattól. Emellett minden nap friss étel az asztalon és a kosz se evett meg minket, mama ugráltatása nélkül. "

De ennek mi köze van ahhoz, hogy te nem tartod természetesnek azt, hogy a családban az emberek kedveskedjenek egymásnak? Lehet hogy tökélyrobotnak neveled a gyerekeket, de sajnos ez még nem jelenti azt, hogy sgeíteni fogsz a baba körül, ha eljön az ideje. Hiszen TE MAGAD ÍRTAD LE, HOGY A NAGYMAMA MÁR NE SEGÍTSEN. Ezen nem értem, mit mosakszol meg dicsekszel a gyerekeiddel....ráadásul a gyerekeid eredményei miatt pláne nem értem mit dicsekszel.....nem te érted el ezeket a dolgokat, hanem ők. És még csak nem is tartozik ide. De ha már irreleváns dolgokról írunk, képzeld, én tegnap bablevest főztem. Ugye ez is ennyire tartozik a segítés témaköréhez, mint az élsportoló gyereked.

Ezen nem vitázok tovább.

Azért annyit leírok, nem dicsekvésből írtam, hanem dühből..hisz a segítségem nélkül a gyerekeim nem lennének ott ahol. És te leírtál engem egy önző akárkinek. Na mindegy.

Másrészről anyukámat imádja a menye. Van egy öcsém, nekik egy gyerekük van. Érdekes módon nagyon szeretik anyukámat.

Végigmelózták az egész életüket miközben minket becsülettel neveltek. Hát bocsássa meg a világ ha nem kérek segítséget tőlük. Nem kellett sose főznie rám, pedig fiatalon szültem. Ők még akkor aktív dolgozók voltak.

És most ne vetísd rám a te életed arról én nem tehetek hogy segítségre szorulsz. Részemről töröltem a kérdést, nem olvsaok tovább, lehúzhatsz akármilyennek is, csak mert annyira st@r embernek tartasz, hogy segítség nélkül is nagyon jó embereket nevelük fel. Tudod ez legyen a legrosszabb dolog az életünkben. És ezek nem robotemberek, mégegyszer a szádra ne vedd a gyerekeimet, csak azért mert sikeres kamaszok. Tényleg ez is mekkora gáz, hogy nem tengenek lengenek, hanem van céljuk. Lassan szégyellem magam.

Szerintem egyik család ilyen a másik olyan.Van aki szívesen segít,van aki a maga életét éli,ezen nem kell hajbakapni.

Ha segítenek ha nem mindkét variáció működhet jól.