Ennyire féltékenyek az anyukák egymásra? Vagy csak nekem furcsa ezt látni?

Nos, tudom, hogy sok hasonló kérdés volt már, de muszáj ezt leírnom. Mielőtt belekezdek, leszögezném, hogy nem akarok senkit megváltoztatni, csupán meglepődtem az itt látottakon.

Sok kérdés van, hogy miért nem olyan az anyaság, mint elképzelték, hogy nem érzik azt a szeretetet a babájuk iránt, amit kéne, nem élvezik az anyaságot. Erre rengetegen azt írják, hogy mindenki így van ezzel csak a sok "szuper anya" meg "ősanya" nem vallja be. Miért kell ilyen stílusban beszélni a másikról? Különbözőek vagyunk, ennyi. Nem dicsekvésből írom, de én például sosem éreztem, hogy elegem van, megbántam, nincs kedvem a gyerekhez. 4 hónapos a babám. Igazán jó baba. (nem sír, vidám, nincs vele gondom) De az elején nem volt mindig így. És még az átvirrasztott éjszakákon sem lett elegem. Pedig 21 éves vagyok, nagy bulizós voltam. De miután megszületett a fiam, minden megváltozott. Ő lett az életem. Semmit nem bánok vele kapcsolatban. Ha ezt valahol elmondom egyből azt mondják, hogy "hazudok, nem vallom be magamnak" vagy egy tipikus "ősanya vagyok". Miért? Miért fáj másnak, ha nekem nagyobb a tűrésküszöböm, vagy máshogy élem meg a dolgokat. Ennyire féltékenyek lennének az emberek? Vagy miért ez az indulat azok ellen akik nem úgy éreznek ahogy ők?

Bocsánat ha hosszú lett, de tényleg nem értem miért ilyenek ennyien...Köszi a válaszokat előre is. :)