Ennyire féltékenyek az anyukák egymásra? Vagy csak nekem furcsa ezt látni?

Egyébként ez jelenkori sajátosság. Nézd meg anyáinkat, nagyanyáinkat. Anyu sokat mesélt, de soha nem ilyennemű gondjairól. Egyszerűen nem értek rá azon sopánkodni, hogy "nekem milyen nehéz". Menni kellett az állatokat ellátni, a kertbe földet művelni, nem volt idejük saját maguk sajnálatára. Ők is ugyanúgy éjszakáztak sőt, tárrcsás géppel mostak, kézzel mosogattak, a legtöbb helyen még áram se volt, szóval tárcsás gép is kilőve, kaját hűtő nélkül kellett megoldani.

De most se kell messzire menni, egy falusi, háztájit tartó, művelő anyuka nem fog senkit szuperanyázni, ősanyázni. Egyszerűen teszi a dolgát. Viszont gondolj bele azok mit csinálnak akik ennyire ráérnek, hogy a saját panaszuk mellett még mások szuperanyázására is van idejük. Hidd el rengeteg a szabadidejük..

Na nyilván ezzel nem leszek túl népszerű, de akkor is ezt gondolom és hiszem!

Nem vagyok az!:)

Közel sem vagyok tökéletes! Néha sírok,ha kiakaszt a gyerekem! Igen, van,hogy az égre nézek és felkiáltok, kész vagyok én erre!

Igen, van,hogy örülök a csöndnek, ha a mamánál van pár órát, és örülök egy KETTESBEN eltöltött estének a férjemmel!

Nem, nem érzem úgy,hogy elárulom a gyerekem,ha elmegyek traccsolni a barátnőkkel!

Sok mindent elrontok, az biztos!

De minden hibám, tökéletlenségem, felkészületlenségem ellenére, imádom a gyerekem és ő is engem! Órákig fekszem úgy, hogy a hasamon alszik és látom,hogy elégedett, boldog!

Szóval én közel sem vagyok szuperanyu, de igazából, nem is akarok. A lényeg,hogy a gyerekemnek megfeleljek!

Én értem, amit akartál írni.

És röviden a véleményem: mert ilyenek az emberek:)

Muszáj kicsit jobbnak lenni a másiknál (hogy miért, azt ne kérdezd, ha még egy életem lesz se fogom megérteni:D), és ha a másik jobbnak bizonyul akár egy mm-el is, akkor már valószínű csak túloz:)

Én nem foglalkozom másokkal, nem is érdekel, nekem az én gyerekem a tökéletes, és vállalom, hogy mindemellett gyakran kihoz a sodromból, és gyakran viselkedik katasztrófálisan (ami természetesen nem abból ered, hogy gyerek, és próbálgatja a határait, hanem abból, hogy szarul nevelem:D), és őszintén szólva irigylem azt, akinek olyan birkatürelmet adott az ég alapból, hogy nem hozza ki semmi a sodrából - mert így sokkal nyugisabb és kiegyensúlyozottabb, mint én (A tesóm is ilyen:D).

De nem gondolom, hogy ha valakit nem borít ki soha a gyereke, aki soha nem sírja vissza a gyerek előtti időket, aki imádja a gyerekét és élvezi a babázást, az hazudna, vagy ősanya lenne.

Egyszerűen csak szerencsésebb, és több a türelme:) És nem feltételezem, hogy hazudna, miért is tenné?

De látod, nem vagyunk egyformák. Úgyhogy konfliktus mindig is lesz:) Nem kell vele foglalkozni.

kérdező, egyetértek veled,anno, amikor megszületett a babám, én is sokszor csodálkoztam, miért bírják annyian nehezebben az első heteket,hónapokat.Az én babám sem aludt az elején, sokszor keltem hozzá, hullafáradt voltam, de egyszer sem mondtam, hogy nem bírom. Szomszédom azért nem vállalt még egy babát, mert szörnyen rossz volt az első és nagyon nagyon megviselte, mai napig nagyon rosszul érzi magát, ha a babakorra gondol. (most már 6 éves a gyereke).

Közben sorra derültek ki, hogy az égvilágon semmi baj nem volt azzal a gyermekkel, egy tünemény, legnagyobb bűne az volt, hogy nem tudott elaludni, ma is lámpával aludt. Az anyuka ehelyett ordítozva parancsolta, hogy aludj, aludj, a gyerek meg nem aludt, csak sír. Kiderült, hogy a gyereke babakorban egy nagyon óvatos természet volt, elég volt 1x elmondani, hogy ne nyúlj hozzá, és többé oda sem ment. Hát az én fiamról ez nem mondható el, ő még nevet és már megy is oda.

Akkor beszéltük a férjemmel, hogy csupán az van, hogy a szomszédomnak kisebb a tűrésküszöbe. Nekem speciel nagy, iszonyat nyugodt ember vagyok, sokszor volt ebből már problémám is, viszont a gyereknevelésben előnyt kovácsolok belőle.

Szomszédom egy hirtelen haragú, nagyon idegbeteg természet, talán emiatt nem bírta ő jobban a kisebb gondot, vagy hogy fogalmazzak.

Nagyon függ maga az édesanya személyiségétől.

A kérdésedre a válaszom, (bocsi, hogy hosszú), igen, vannak féltékenyek, tapasztalom. A mai világban, tényleg, akkor szeretünk valakit, ha gondja van. Nem szeretjük a nálunk jobbat. Erről szerintem a világ tehet, nem mi emberek!

Hát figyi!

Egyrészt 4 hónap nekem még nagyon is az eleje volt. Most így lassan 4 ÉV és 2 gyerek távlatából kicsit megmosolyogtam a dolgot, amit írtál, hogy az eleje nem mindig volt egyszerű, ugyanis én már tudom, hogy a java még csak most jön. Tehát ha Nekem azt mondod, jaj az eleje de szar volt, de most már tök jó minden, hiszen már 4 hónapos, bocs, de jót nevetek rajtad és megígérem, hogy nem foglak ősanyának titulálni, de remélem nem haragszol meg ha ici picit tapasztalatlannak gondollak. Én is az voltam az első gyerekkel, mikor 4 hónapos volt.

A lányom 4 éves, ha tudnám nagyon szívesen kölcsön adnám Neked az lányomat 4 hónaposan. Még tisztán emlékszem arra az időszakra, szinte minden este sírva vártam haza a férjemet. Rémes volt, órákon át sírt, ok nélkül, látta orvos több is, semmi baja nem volt, nem aludt éjjel, fél óránként (ezt értsd úgy ahogy írtam, FÉL óránként) fenn volt. Élő halott voltam mellette, segítség nuku. És csak vártam vártam türelmesen, mint a messiást, hogy egyszer majd eljön az a nap, hogy én is boldog leszek a gyerkőcömmel. És tudod, ha egy ilyen gyerkőccel megáldott anyuka olyant hall, hogy jaj 4 hónapos és semmi gond, soha nem sír, eszik, alszik, mosolyog....hááát. Számomra akkor bizony hihetetlen volt, (Szerencsére azóta már tudom, hogy nem az) de hangsúlyozom ezt soha nem hangoztattam senkinek, pedig van jó pár lányommal egykorú gyerkőc a környéken.

Úgyhogy nem mondanám, hogy fáj, de mindenképp irigylésre méltó. Aki meg emiatt ősanyának nevez, annak valószínűleg akkora is az IQ-ja, ne foglalkozz vele.

A fiam 1 éves! Mintababa, születése után 1-2 hét után belerázódott a dolgokba, onnantól kezdve evett, aludt, mosolygott, sírni sem halottam soha, de ezt sem hangoztattam soha. Ha megkérdezték, mindig mondtam, hogy igen jó baba, de nem zengtem róla áriákat, hogy 5 hetes kora óta átalussza az éjszakákat, nem sír stb. Megtartottam magamnak a kis titkot és nem is piszkált senki soha, csak az volt szemmel látható, hogy élvezem minden percét az újabb kis jövevények. Így már nem tituláltak ősanyának, viszont néhányan pukkadoztak az irigységtől. :)

Még nagyon fiatal vagy, szinte nem tapasztaltál semmit még az életből, idővel megtanulod kezelni a dolgokat, és hidd el 10 év múlva ez lesz az utolsó dolog amin fennakadsz!

Minden jót Nektek!

További boldog babázást!

Értem én,mit is akarsz mondani,de hidd el,nincs még elég tapasztalat a hátad mögött.Én 20 éves voltam,amikor megszületett az első fiam(problémamentes terhesség,könnyű,gyors szülés).Egyből szerelem,büszke,türelmes anyuka voltam.A kicsi meg mintababa.1 hónaposan átaludta az éjszakát,a fogzás se viselte meg,alkalmazkodó,simulékony volt...hipp-hopp elteltek az évek,és kamaszodni kezdett.Nem volt vele különösebb gond,de néha azt éreztem,hogy akartam én ezt?!Aztán 35 évesen megszületett az öccse.Eufória(könnyű terhesség,baromi gyors,minden beavatkozás mentes szülés),dagadó keblek.Ám szöges ellentéte volt a nagynak:2.5 éves! koráig legalább 1x megébredt,a fogzás kínszenvedés volt stb.,stb.Ennek ellenére rólam mindenki azt mondta,hogy ilyen ápolt vagyok,a ház rendben,főzni 2 naponta szoktam,és mellette a cégünket is intézem.39 éves múltam(ebből kikövetkeztethető,hogy a nagy 20 éves lesz,a kicsi 4 lesz),és megint babát várok...nagyon-nagyon örülünk-hiszen akartuk-de azért már megfordult a fejemben,hogy TÉNYLEG akartam én ezt?(A terhességemmel semmi gond).

Ezeket csak azért írtam le,mert mint már fentebb is írták,térjünk vissza erre egy pár év múlva.Tudod mennyi mennyi átvirrasztott éjszaka áll mögöttem is?Konkrétan most is ezt teszem,mert 1 hete beteg a kicsi.Azért így várandósan embert próbáló,azt elhiheted.És úgy gondolom,azzal semmi gond nincs,ha valaki bevallja ezeket a dolgokat.Azzal van gond,hogy TABUKÉNT kezelik,és rossz anyának tartják azt,aki csak ŐSZINTE!És a sok gond,nehézség ellenére se mondanék le semmi pénzért az anyaságról!

Szia!4 hónappal a hátam mögött még óvatosan nyilatkoznék...és írnék ilyen kérdést ki:)

11 hós a lányom,6 hónapig szinte "gyerekem sem volt" azóta bepótolta és igen jutottam el oda,hogy visszacsinálnám!!!

Miért?

Nem miatta,magam miatt!!!

Mert maximalista vagyok és elméletben "tökéletes anya",a gyakorlatban viszont telve félelemmel,kétségekkel ,hogy jól csinálom e,megfelelek e....sorolhatnám!

A saját tehetlenségem vezet oda,hogy elbizonytalanodom..és kiborulok és már bánom az egészet.

Vissza akrván kapni a régi független életemet:)

Tart ez mindaddig,mig rájövök,hogy a babám valami teljesen érthetetlen oknál fogva engem választott:) dolgunk van egymással.:))

Ahogy teltek a hetek,lazábban fogom fel,engedek az akaratának és kompromisszumot kötünk...és igaz ez:

Ma jobban szeretem,mint tegnap és holnap mégjobban fogom szeretni ,mint ma!!!:)

Azt mondom,hogy csak hallgassuk meg azokat az anyukákat,akik kiborulnak és segitséget kérnek itt is,támogassuk lelkileg..nem lehúzni és lehurrogni kell..csak egy kis empátia!!!

Az első válaszoló vagyok.

Kiírtál egy kérdést ami vitát szított.

Ha elolvasod az összes kommentet máris megtaláltad azt a választ amire valóban kíváncsi voltál.

Az anyák többsége 3 csoportra szakad.Minden anyuka a saját jelleméhez tartozó csoportot fogja támogatni.

És nagyon egyszerű a kérdésedre a válasz.

Azért,mert.....a világ szines,az emberek is szinesek,nem csak fekete és fehér van.Soha ne tegyél fel olyan kérdés,amely megbánthatja mások önérzetét.Csak egy példa/"Az én gyerekem 2 évesen 10-ig számol a te 2 évesed meddig tud??"

"Lehte az enyém nem számol,de ismeri a betűket a tiéd is?"/

Remélem sikerült rávilágítanom arra,hogy nem vagyunk féltékenyek egymásra,csak éppen senki se gondolja,hogy az ő gyermeke külömb,mint a másé.Mert nincs így!

Egyszerűen provokatív volt a kérdés is.És,ahogy először írtam nem lehet ezen megbántódni,te se tedd azt.