Mit tennétek ilyen helyzetben? Létezik egyáltalán jó megoldás?
Sziasztok!
A párommal az anyósoméknál élünk, most 3 hónapos a kislányunk. Én itthon vagyok gyesen, a párom dolgozik - viszont az apósom kusza beosztása miatt vele elég sokszor vagyunk itthon egyszerre, és már többször beszélt nekem arról, hogy van egy munkatársnője, aki immáron egy ideje a "barátnője". Mindezt persze titokban, hiszen itt a felesége. Erről a párom is tudott, voltak ráutaló jelek (pl. két kósza kávés pohár a kocsiban, stb.)
Anyósommal még néhány régebbi dolog miatt nem igazán jó a kapcsolatunk, sok itthon a feszültség, viszont az unokájukat imádják.
Körülbelül egy hónapja felvetődött, hogy leköltöznénk a szüleim üres házába vidékre, és a páromnak mostanra sikerült elintéznie, hogy áthelyeztesse magát a munkahelyéről egy másik áruházba. Szóval az a nagy helyzet, hogy február közepén költöznénk, minden emellett szól, kezdve az anyagiaktól egészen a bölcsiig/oviig és az én elhelyezkedésemig.
Mindezt ma közöltük az apósommal - aki erre bejelentette, hogy 3-4 hónapon belül ő is elköltözik, méghozzá a barátnőjéhez... és hogy abban reménykedett, hogy mi itt maradunk anyósomnak, és segítünk fenntartani a (hatalmas) házat... (anyós minderről még semmit nem tud)
Szóval az a helyzet, hogy sz*r van a palacsintában, nem is kevés, és most nem tudjuk, mitévők legyünk. Anyósomnak már elmondtuk a költözést, de bizonytalankodunk.
A baba miatt lenne a legfontosabb leköltöznünk, hisz sokkal jobban jönnénk ki anyagilag, és ez egy ilyen pici gyerekkel nagyon fontos. Van két bölcsi, nem kellene azon aggódnunk, hogy vajh' felveszik-e vagy sem, tisztább a levegő, tudnánk járni babaúszásra, és úgy mindent összevetve, csupa előnyt látunk a vidéki életben - nem is szólva arról, hogy a picinek is sokkal kellemesebb lenne, ha nem lenne körülötte folyton a feszültség, és anyósom sem szólna bele egyfolytában a gyereknevelésbe - mert gyakran megteszi...
De mégis, olyan lelkiismeret furdalásom van, hiszen mi már tudjuk, hogy mi fog történni, és itt marad a párom édesanyja a pácban.
Ti mit tennétek? Költöznétek a pici és önmagatok érdekében, vagy maradnátok és segítenétek anyósnak átvészelni ezt az amúgy is nehéz időszakot?
(Direkt nem a családi kapcsolatokhoz tettem a kérdést.)
Egyetértek a többiekkel. Anyósod élete nem a te életed, nektek most azt kell előtérbe helyezni, hogy a kicsinek és nektek mi a legjobb.
Ha beüt a krach, akkor maximum anyós eladhatja a hatalmas házat és vehet kisebbet, de lehet ez lesz a legkisebb gondja, biztos rossz lesz neki, ha após félreáll.
Szomorú este, de sajnos tényleg nem a ti dolgotok. Nektek a ti jövőtök a fontos, és annyi pozitívumot leírtál a vidéki létről, hogy nincs is kérdés...
"- aki erre bejelentette, hogy 3-4 hónapon belül ő is elköltözik, méghozzá a barátnőjéhez... és hogy abban reménykedett, hogy mi itt maradunk anyósomnak, és segítünk fenntartani a (hatalmas) házat.." ... após nem bunkó egy kicsit???? Én elmegyek nőzni, hawaii lesz az életem, ti meg gyerekek tartsátok fenn a házat? Pfff..
a "pár hétre odaköltözhet hozzátok dolog" esetleg - nem mindig - egy hátránnyal járhat (főleg ha lesz külön szobája), hogy ott fog ragadni nálatok az új helyen. Mert nincs amiért hazamenjen, rossz esetben még a házat sem adja el, mert túl sok emlék köti hozzá, de egyedül meg pont az emlékek miatt nem akar majd visszamenni, ezért ott ragad. Így a nagy házat is tarthatjátok fent ti.
Szörnyen hangzik, tudom, de nem rosszindulatból, hanem tapasztalatból mondom: az anyósom és az anyja ugyanez, 20 éve boldogítják egymást, pedig előtte a nagyi nagyon talpraesett volt,(kicsit erőszakos is) amíg egyedül nem maradt 57 évesen, (ami nem is sok). Ja és két házzal költözött arréb a lányáékhoz, tök egészséges, akár haza is mehetne bármikor, de már nem megy, jó ez így neki. Képzelhetitek az apósom mennyire szereti ezt, 20 éve kerülgeti. Nem egy házasság-építő felállás...
Csak hát már senkinek nincs szíve kirakni a nagyit.(én se raknám ki, megsajnálnám, de hát szegény apósom meg ez az egész szitu..)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!