Lányok, honnan tudtátok hogy párotok/férjetek kész a gyerekvállalásra?

En konnyu helyzetben voltam, mert nalunk a ferjem hozta fel a gyerektemat. Nagyon lelkes volt, kijelentette, hogy szeretne tolem egy gyermeket, de kozben kb olyan fejet vagott, mint amikor egy gyerek lelkesen kisautot ker a szulinapjara.

Elso korben igy en azt hittem, hogy csak viccel, utana megdobbentem, utana elbizonytalanodtam, hogy nem csak hirtelen fellangolas-e, majd par nap alatt aprankent sikerult meggyoznie arrol, hogy nem az.

Utana meg ugyis vartunk 4 honapot a babara, annyi ido eleg volt ahhoz, hogy lassam, valoban felkeszult, mert en teljesen ki voltam keszulve a varakozastol, hisztis voltam, ha megjott a mensim, bogtem, gorcsoltem rajta, stb. O viszont turelmesen vigasztalt es batoritott.

Gondolom, hogyha nem akarta volna igazan a gyereket, akkor mar ebben a negy honapban visszalep, mert ez a kis bevezeto kb felvazolta neki, hogy milyen lehet egy valtozo hangulatu terhes novel es kesobb egy neha hisztis, siros gyerekkel egyutt elni. :)

De en ugy gondolom, hogy a legtobb ferfi szinten felhozna a temat, ha mar valoban akarna gyereket.

Mindketten 32 évesek voltunk, amikor megszületett a kisfiunk. A férjem már 23 éves korunk óta szeretne gyereket, nálunk én nem voltam kész a gyerekvállalásra. Nagyon jó apa a férjem, és én is igyekszem jó anya lenni. Én nem éreztem, hogy annyira nagyon kész lennék, én úgy éreztem a munkám az életem (tanárok vagyunk), kitölti az, hogy más gyerekét nevelgetem, szeretgetem, pátyolgatom. Már amennyire egy 10-14 évest pátyolgatni lehet. :-)

Aztán 32 évesen úgy gondoltam, vagy most szülök vagy soha, mert nem akartam 36 évesen első gyereket. Rábíztam a sorsra, ami rögtön jelzett is, hiszen az első adandó alkalommal várandós lettem. Most úgy gondolom, 2 év után, a dackorszak közepén, hogy kár lett volna kihagyni az életemből ezt az életre szóló kalandot!