Kései gyerekvállalás (48-50 év), milyen hatással volt az életetekre? Volt, mikor úgy éreztétek, hiba volt és jobb lenne visszacsinálni az egészet?
Sziasztok!
A férjem már a megismerkedésünknél elmondta, hogy ő nem szeretne gyereket, sem most, sem később. Nem az ő világa, nem az a kifejezett apatípus és mást tart fontosnak az életben. Én is hasonlóan voltam/vagyok, nem gondolom, hogy a boldogságom feltétele az anyaság, elégedett vagyok az életemmel gyerek nélkül is.
Viszont most, hogy közeledik az 50-hez, elkezdte mondogatni, hogy talán mégis lehetne egy kisbabánk, gondolkozhatnánk rajta komolyabban. Mert hogy a karrierjében, szakmájában elérte, amit lehet, nem érzi azt az örömöt a munkájával kapcsolatban, mint régen és erősen gondolkozik, hogy befejezze. Másra vágyik...
Én kicsit úgy érzem, hogy nála így jött elő a kapuzárási pánik, most kezdi realizálni, hogy nem lesz már fiatalabb + két korabeli barátjánál is nemrég születtek babák. De ott többedik házasság, többedik gyerek, tehát tudták, mire számíthatnak. Ő viszont nem tudja. Félek, hogy ez a gyerektéma a következő tétel lenne egy listán, amit ki kell pipálni, azért, hogy elmondhassa, ez is megvan. Csodálatos férj és társ, de nem tudom, hogy viselné, ha a megszokott, kényelmes életünk valamennyire átalakulna...
Néha én is azt érzem, főleg kisbabás/kisgyerekes barátnőkkel, hogy jó lenne egy baba, de aztán nézem azt az oldalát is, hogy évekig egy másik emberi lénynek lennénk úgymond alárendelve, nem lenne szabadidő, pihenés, kettesben töltött idő. Vagy, ha mégis, akkor viseljük el, hogy mindenki elítél miatta.
Én nem vagyok elkésve, 26 éves vagyok, szerintem még fiatal anyukának is számítanék. De az ő életkora aggaszt, az, hogy hogyan bírná az éjszakázásokat, a gyerek után való szaladgálást, mennyire lenne türelme mindenhez...





"hogyan bírná az éjszakázásokat, a gyerek után való szaladgálást"
😂
Éjjel azért kelünk babához, mert éhes és szoptatni kell.
Na azt megnézném hogy oldja meg helyetted 😄
Nem, ahogy a válaszban sem csak az 50-es korosztályról volt szó. Ettől függetlenül, azt látom/látjuk, hogy ma már nagyon kevés helyen van az, hogy minden anyuka dolga.
Itthon is pl. többet főz a férjem, mint én. Van egy kutyánk, amíg kisebb volt, ő többször kelt fel hozzá éjjel, nem egyszer arra keltem, hogy a kutyával alszik lent a földön, vagy éppen a nappaliban a kanapén. Tudom, hogy egy kutya nem összehasonlítható a gyerekkel, de elég sokat elárul az, hogy vele mennyit és hogyan foglalkozik.
"Éjjel azért kelünk babához, mert éhes és szoptatni kell."
Nincs gyerekem, de még így is tudom, hogy ez nem igaz. :D





Miért, szerinted mi másért? 🤔
Közvéleménykutatás helyett erről vele kéne beszélgetned, hogy valóban mit érez.
Azért ne szülj, mert ő mégis akar gyereket.
Ha érzed, hogy eljött az idő, tűzön-vízen mész egy gyerekért, teljesen mindegy ki mit gondol.





#24 mert mondjuk kiesett a cumi, fáj a hasa, tele van a pelenkája. De ha olyan nagyon okos vagy, tudhatod azt is, hogy nem csak a csicsből jöhet a tej. Vannak fejőgépek, a tejet lehet tárolni is. Vagy akár tápszer is van. Azt gondolom apuka is megtudja oldani, hogy odaadja neki. Ezt még én is tudom így 20 évesen, pedig még nincs babám se.
Kérdező, beszéld meg a pároddal. Nagyon gondoljátok át, és döntsétek úgy, ahogy jónak lássátok. Mi nem ismerünk titeket.
Hogyhogy mi másért?
Van gyereked?
Hasfájás, jön a foga, front van, nyűgös, túlpörgött, rosszat álmodott, melege van/fázik, soroljam még? :D
Vagy csak szimplán nem álmos és hajnal 5-kor játszani szeretne éppen. Legjobb barátnőm kislánya 1,5 éves, nem kell éjjel etetni már nagyon régóta, mégis ébred 1-2 alkalommal, ha olyanja van. De amúgy megsúgom, egy babát nem csak szoptatás útján lehet megetetni, tehát éppen apuka is felkelhet emiatt.
25-ös, köszönjük a hasznos választ!





Kérdező, ne foglalkozz azokkal, akik csak kötekedni járnak ide.
Én azt tanácsolom neked, hogy nagyon gondold át a gyermekvállalást, vonatkoztasd el tőle a párod és nélküle képzeld el, hogy gyereket vállalsz. Akarod? Ha nem, akkor vele se vállald.





További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!