Aki kétségek között volt sokáig a második gyereket illetően, lett végül második baba?

Lett. Toxémiagyanús terhesség, végig stresszeltem, rettegtem, hogy baj lesz, de végül elszenvedtünk a 38. hétig és kis súllyal, de egészségesen született a kislányom. Utána azt mondtam, én ezt többet soha. Kicsi volt a lakásunk is, anyagilag úgy éreztük, sose fogunk úgy állni, hogy nagyobba költözzünk, szóval sokáig úgy volt, hogy ennyi, nem lesz több.

Aztán csak elkezdtem rá vágyni. Addig olvasgattam a toxémiáról, míg meggyőztem magam, hogy ritkán ismétlődik, nem olyan nagy a gáz, nekem amúgy se volt súlyos. Anyagilag is jobban álltunk, láttuk az esélyt a költözésre, házkeresésben voltunk... hát, akkor legyen. Villámgyorsan összejött. A terhességem harmadik trimesztere ugyanolyan szar és stresszes volt, végig rettegtem, mert magas volt a vérnyomásom, a kisfiam is kis súllyal született, de vele is elszenvedtünk a 38. hétig, egészséges lett. A szülés után pár hónappal ház is lett, 1 évvel később a felújítás is megvolt, beköltöztünk.

Most 6 és 10 évesek a gyerekek. Nagyon boldog vagyok, hogy rávettük magunkat a másodikra és itt van velünk a kisfiunk is. Így kerek egész az életünk, most már tényleg nem hiányzik semmi és senki. De harmadikat tuti nem vállaltam volna akkor sem, ha vágynék rá (szerencsére nem is vágyom, most már élvezem, hogy nagyobbak és újra kicsit szabadabbak vagyunk).