Ahol az apa és az anya eléggé eltérő nézeten van a nevelést illetően, ott sok ebből a konfliktus?

hát nagyjából azt, hogy én a kötődő nevelés pártján vagyok, ő meg a poroszos , régies típusú nevelés pártján. szreinte én agyonbabusgatom stb. szte azért volt sokáig iszonyú anyás a kislányom. sztem meg azért, mert ilyen típus. és már ki is nőtte. pedig mindig felvbettem, ha kellett, nem adtam csak azért oda a mamának (akitől rettegett sokáig, mivel keveset találkozunk, mesze lakik, és tkp idegen volt neki), hogy "megszokja". most volt itt anyósom, és kimentek együtt labdázni, anya és apa nélkül. ezt eddig nem lehetett volna, de mostanra múlt el ez az erős szep. szorongása. alvásnál is, ha sír, nem kell vele törődni, de ő olyan típus, hogy hányásig sírt volna inkább. inkább adtam neki cicit 10x egy éjjel, mintsem hogy hallgassam az üvöltést. együtt aludtunk másfél évig. hallgattam, hogy majd így marad, stb. de nem maradt úhy, hanem már külön alszik, és az éjjelt is átalussza. majdnem minden téren megnyilvánul ez. amúgy nem vagyok egy mindent megengedő típus, hisztinek nem enegdek stb.

de majdnem napi szinten vannak még most is ebből konfliktusok , pedig már 22 hónapos is elmúlt a kislányom. nem akarja elisemrni, hogy nem neveltem félre a kicsinket! okos, ügyes, 22 hónapos létére általában kompromisszumkész kiscsaj, éjjel alszik, eszik rendesen, van napirend stb. mégis csak a vita meg a beszólások, miért???

hát a dolog ott kezdődött, hogy még meg sem volt a kislányom, amikor ő kijelentette, hogy ő ugyan fel nem kel hozzá éjjel, és nem fogja pelenkázni sem, sem etetni. amikor megszületett a kislányom, akkor ehhez tartotta is magát. minden az én nyakamban volt/van, ez alatt azt kell érteni, hogy ő "dolgozik", én meg "itthon vagyok, úgyis ráérek". mellékes, hogy 1,5 évig alig aludtam valamit, azt is részletekben. nyilván nem azt vártam volna tőle, hogy rendszeresen pelenkázza, keljen hozzá, etesse meg stb, hiszen neki valóban ott a munkahelye, ki kell amgát pihennie, de azért alkalomadtén nem kellett volna hogy mindez derogáljon neki. hiszen a gyerek közös, és az apának sem szakad le a keze, ha egyszer egy héten átpelenkázza a babát. mindezzel azt szerettem volna érzékeltetni, hogy leszámítva azt, hogy reggel látta egy félórára, meg este, nem töltött vele időt, mégis jobban tudta, mikor mit kellene csinálni a gyerekkel. ui. én azon a véleményen vagyok, hogy a nevelés mikéntjét, a szülő hozzáállásást a gyermekhez nagyrészt a gyermek temperamentuma kell hogy meghatározza. tehát, ha nem igényelte volna, bizony nem hurcibálom naphosszat, nem alszom vele stb. de igényelte. attól a perctől fogva, hogy hazahoztuk a kórházból, nagyon gyakran sírt, az estéket 3 hónapos koráig átüvöltötte, majd jött a fogzás, a szeparáció, a mozgásfejlődés, minet nagyon rosszul viselte, egy-egy fog hetekig, hónapokig tartó nyűglődés volt éjjel-nappal, próbáltunk homeopátiás szereket is, nem segített...csak az segített ha sokat, nagyon sokat foglalkoztam vele. én, nem más. és én voltam a hülye, aki miatt a gyerek olyan, amilyen (nem csak az ő szemében, hanem anyósom szemében is pl. ), az fel sem merült, hogy egyszerűen ilyennek született (mint írtam az elejétől sírós volt, tehát nem volt mit elkényeztetni rajta).

természetesen nem gondolom, hogy mindig mindenben nekem van igazam, ilyen ember nem létezik. de ha én töltöm vele az idő 95%-át, akkor én fogom jobban tudni, milyen a gyerek, mert akkor ismerünk meg valakit, ha időt töltünk vele.

valaki írta, hogy mi talán másban sem vagyunk egy véleményen. sok mindenben azonosan gondolkozunk, nagyjából azonos az értékrendünk, de van egy pont, amiben nagyon nem, ez igaz, és ebből ered sztem nálunk a gyereknevelésben is az eltérő gondolkodás. nevezetesen, hogy ő úgy gondolja (otthon ezt látta), hogy a nő csinálja a háztartást, a férfi meg olvassa az újságot és várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön. nálunk ez a gyerek előtt is úgy volt, hogy ő dolgozott, néha ha elromlott vmi a ház körül, megbütykölte, én pedig dolgoztam, főztem mostam takarítottam, vasaltam, bevásároltam, minden nap meleg vacsora stb. mivel ez volt az elvárása. én ezt megcsináltam, az ő kedvéért, de nem voltam soha elragadtatva, emancipált típus vagyok. szóval ez a tipikus régies férfi-nő szereposztás, ami anno rendben volt, csak most hogy a nők nagy része már dolgozik, nagyon nincs rendben. ez a kispolgári felfogás magával hozza a kispolgári nevelési felfogást is, legalábbis az ő esetében. ebben a dologban nagyon nem vagyunk egy platformon, és a veszekedéseink 90%-a emiatt volt/van.

köszi mindenkinek, aki válaszolt.