Akinek nem a vágyott nemű gyereke született, hogy alakult a későbbiekben?

Kérdező, mindig is egy lány gyereket szerettem volna. Környezetemben a lányok voltak tündériek, kedvesek, a fiúk verekedősek, szófogadatlanok stb. Valószínűleg az én fejemben valahogy az élt hogy a lányok a “jók”, a fiúk a “rosszak”. Természetesen fiam lett, miután ultrahang alapján megállapították hazafele sírtam az autóban. Napokig szomorú voltam, elkezdtem olvasgatni olyan történeteket ahol elsőre benézte a doki a nemét. Közben lelkiismeretfurdalásom volt ugyanazok miatt amiket te is leírtál.

Amikor megszületett az első pár hónapban mikor találkoztam barátnőkkel akiknek természetesen lányuk lett sokszor éreztem valamit a torkomban, rossz érzes fogott el. Aztán ahogy telt az idő először ez a rossz érzés kezdett elmúlni, már nem irigyeltem őket, nem vágytam kislányra. Közben a kisfiam is cseperedett és lám megláttam benne azt a kis csodát akire mindig is vágytam. Azt a jó lelkű, kedves, huncut gyermeket akiről régen ábrandoztam.

Annak idején mikor terhes voltam, és sokan azt írták hogy már nem cserélnek el a fiúkat lányert sose értettem, azthittem csak saját magukat nyugtatják ezzel. De nem, ez tényleg így van, számomra ő a tökéletes gyerek. A személyiseg ezerszer fontosabb mint az hogy mi van a lába között.