Akinek nem a vágyott nemű gyereke született, hogy alakult a későbbiekben?
Tudom, volt már ilyen kérdés.
Tudom, hogy más mindent megadna egy gyerekért, akármilyen nemű is.
Tudom az a lényeg hogy egészséges legyen, akinek beteg, az elküld a fenébe(jogosan).
Le leszek sz@ranyàzva, azt is tudom. Annak is érzem magam.
Egész életemben egy bizonyos nemű gyerekre vágytam, nemsokára születik a babám, és persze a másik nemet képviseli. Direkt nem írom hogy mit szerettem volna, és mi lesz, lényegtelen a kérdés szempontjából.
És annyira félek, hogy nem fogom tudni úgy szeretni, ahogyan kellene. Ja, igen attól is, hogy majd a sors/jóisten, ki miben hisz, majd jól megbüntet, és valami baja lesz, amiért ilyen rohadék vagyok.
Az az érdekes, hogy úgy volt, talán nem is lehet gyerekem, aztán csak összejött, veszélyeztetett terhes is voltam, mindent megtettem és teszek érte, és nem tudok neki teljes szívvel örülni...
Van, amikor kicsit jobban rá tudok hangolódni, meg persze cukik az ilyen nemű babák, gyerekek is, de valahogy olyan hiányérzet van bennem.(nem lesz testvére, ez szinte biztos).
Igazából nem is tudom, csak jól esett kiírni magamból. Remélem, hogy ha megszületik, akkor azért normalizálódik ez bennem.
"...hogy alakult a későbbiekben?"
Hát, otthagytam a kórházban. Hogy máshogy?😂
Akkor játsszunk ilyet. Én se mondom meg. Nálunk a családban mindenkinek csak bizonyos nemű gyereke született, tehát biztos voltam benne, hogy nekem is az lesz. Nekem is úgy volt, hogy nem lesz és veszélyeztetett is voltam.Sőt, előtte már egy vetélésem is volt. Aztán kiderült, hogy én leszek a kivétel. Nekem a másik lett.
Éppen etetem. Imádom a gyerekem, az lett. Nekem se lesz több, ezért persze van bennem egy kis hiányérzet, hogy a másik nem lesz. De helyette nem is kéne!
"Attól mert a vágyott gyerek lány lesz,egyáltalán nem biztos,hogy az a csillámpónis, együtt fésülködsős(ststb)rózsaszín idill lesz"
Nem biztos, de valószínűbb. Pláne, mert merjen csak egy pasi bizalmas, jó viszonyban lenni az anyjával, egyből leanyucipicifiazzák.
"Annyira undorító ez, hogy valaki, miután megszületik a fia, még mindig irigykedik a lányos anyukakra."
Ebben mi a logika?
Ez olyan, mintha azt mondanák, ha jártál Londonban, minek vágysz Párizsba is?
Az irigység azt jelenti, bánt, hogy neked nem jutott az, ami másnak igen. Azért, mert valaji szomorú, hogy nem lett lánya, még nem azt jelenti, hogy nem suereti a fiait.
Ne mondd már, hogy te nem vágysz semmire, ami van masnak, neked meg sosem lesz.
Sajnos nekünk, gyarló embereknek vannal vàgyaink, tudod. Ha valamelyik nem lenne sbból, amire vágytál, te is irigy lennél.
Ez a durva, sz*ranyának nevezni valakit, mert vàgyik rá, bár lenne lánya is 🤣
Köszi a válaszokat, főleg aki őszinte volt, és leírta, ha esetleg tényleg csalódott volt. Úgy gondolom ez nem olyan, ami miatt csípőből el kell ítélni az embert, mert nem könnyű ilyen érzésekkel megküzdeni. Én is becsülettel fel fogom nevelni, semmit nem fog ebből tudni vagy érezni. Hiszen én akartam, hogy ő létrejöjjön. De ettől lehetnek vágyak, lehet hiányérzet, nem vagyunk egyformák, van akinek tényleg mindegy a neme, van akinek nem. Nyilván van valami oka nálam is, hogy ennyire szerettem volna kontrollálni az életem, olyan téren is, ahol nem lehet.
Azért jó megosztó ez a téma, látszik itt a pontozásokon meg egyik-másik válaszon is. Kár, hogy egyesek szerint csak egy rakás sz@r lehetsz, ha nehézséget okoz elképzelni, hogy egy nagy vágyad sosem teljesülhet be.
Nem az az undorito, amikor egy adott ember vagyik egy bizonyos nemu gyerekre. Hanem az, amikor anyuka meg terhes, mondjuk az utcan megallitja ot valaki, beszelgetnek, kiderul a neme, es a szomszed Jolan neni/piacos neni/elado neni stb azt mondja: na nem baj, majd a kovetkezo masmilyen lesz.
Erdekes, oket sose veri szajba senki, amiert ezt mondjak, noha ezzel kifejezik, mennyire lenezik az adott nemet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!