Olyankor mi törtenik, ha a testvérem önhibáján kívül, de nem tud gyerektartást fizetni? A családtól ugye nem tilthatják le az összeget?
Bevétele nem haladja meg a 28500Ft-ot, dolgozni nem tud, a család fizeti a szükségleteit. Gondnoka szerint nem tudnak tőle semmit lefoglalni és tiltani sem tudnak miből.
A kislányt az anya szülei nevelik.
Nem örökletes, legalábbis a tesóm problémája. Neki egy születésekor bekövetkezett agyvérzés és egy fertőzés okozott agyi károsodást. Utólag nem tudják megmondani, hogy melyik okozta a nagyobb bajt, de mindegy is, a lényegen nem változtat. Anyukánál nem tudom. Ő jobb képességű, mint a tesóm, szakmája is van, tehát tanulni is képes. Az anyja szerint az ő baja sem öröklődő, esetében a gyógyszerek lehetnek magzatkárosító hatásúak és 15 hetes volt, mire kiderült a terhesség. A gyógyszerei javát átvariálták bababarátra, de volt amit nem lehetett. Az orvosai a terhesség megszakítását javasolták.
A szüleinknek már nincs semmije. A házukat is eladták, hogy még többet tudjanak a tesómnak segíteni. A nyugdíjuk java a hiteleik törlesztésére megy, az otthont felesben fizetjük.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

#13
Pszichiátrián történnek érdekes dolgok, nem 1, nem 2 sztorit hallottam....

Az nem normális, hogy bezárják éjszakára, ez ellen helyesen tiltakoznak, wc gondolom nincs nála.. az igen, ha foggátlót szedne. Ki kellene találni a férfi foggátlót is, mert ez extrém eset, hogy a lány mászott rá, de én láttam downost kiverni a buszon, mikor a camponába mentünk a gyerekemmel(ő nem látta, mert benyomtam a telefonomon egy mesét, és úgy ültettem, hogy ne láthassa).
Iszonyú ijesztő volt, pornót nézett a telefonján. Valamit csinálni kellene, mert a tiétek pont ilyen eset, de egyébként a másik fele szokott előfordulni és egy pasi sok nőt teherbe tud ejteni..
Én is úgy gondolom, hogy valahogy pénzhez kellene jutnia a gyereknek, vagy jelentsétek fel erőszakért a baba anyját anyját, aki meg egy 3 éves gyerek belátási képességeivel rendelkezik, ha az értelme magasabb is. Az értelem és a viselkedés nem feltétlen határozza meg egymást. Az abszurd, hogy szerinted el kell vetetni egy babát, ráadásul az, hogy mit mond a doki ilyen esetben sem számít, ő csak tájékoztathat, hogy ilyen meg olyan gondok lehetnek ettől meg ettől. Ha személyes véleményt mondott, túllépte a hatáskörét és szakmaiatlan, etikátlan.
Tök oké, hogy megtartották a babát, akkor is, ha sérült lesz. A világon rengetegen tartanak meg sérült babát, sőt, direkt ilyen babát fogadnak is örökbe épelméjű felnőttek! Nem kell örökbe adni, szegénységbe születnek egészséges babák is. Én megértem, hogy a nagyi felnevelné a gyereke gyerekét, ez totál normális dolog. Miért nem a ti sérültetek ajtaját zárják egyébként?
Én jelentkeznék erőszakért a helyzetetekben, egészen biztosan megnyernétek és tuti, hogy hatalmas pénz jutna belőle gyerektartásra. Az intézményt kell számonkérni, az éjszakai felügyelőt fixen kirúgják és helyesen, az intézmény meg fizetni fog, csak álljatok el a pertől. Azért tehetik meg ezeket, mert sosem álltok ki a sérültekért. Tessék, álljatok ki érte, mindenkinek lesz pénze!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!